Kezdőlap

Kótai Lajos,

ipariskolai igazgató, Kota Márton csizmadiamester és Vitalis Zsófia fia, szül. 1846. ápr. 7-én Kunhegyesen (Jásznagykun-Szolnokm.); debreczeni ev. ref. főiskolában tanult és itt különösen tanárának, Szegedi Sándornak buzdítására a magyar költészet iránt tanusított vonzalmat. Azonban az önfentartás gondjai csakhamar elvonták őt az iskolától és 1865-ben Porcsalmán (Szatmármegye) Gyene Pál családjánál nevelői állást vállalt; ekkor vette fel, pártfogójának ajánlására, a Kótai nevet; két év mulva Zsarolyánban néptanító lett; 1869-ben a gacsályi, 1870-ben az ököritói, majd a szatmári egyház hívta meg tanítónak. Itt előbb egyházi jegyzővé, 1873-ban a ref. gymnasiumhoz rajztanárrá, 1884-ben pedig ipariskolai rajztanítóvá s igazgatóvá választották, hol jelenleg is működik.

Költeményei, többnyire egyháziak és Dávid zsoltárai közül néhány a Szamosban, Szatmárban és a Debreczeni Prot. Lapban jelentek meg; írt több hirlapi czikket és humorisztikus tárczaczikket is, leginkább a Szamosba; költeményei vannak még a Vasárnapi Ujságban (1879) és a Vidéki költők Albumában (Kassa, 1896.) 1878. júl. 1-től a Szatmár segédszerkesztője is volt.

Munkái:

1. A magyar királyság és az osztrák császárság rövid földirata, elemi és népiskolák használatára, takintettel a tiszántúli ref. egyházkerület által kiadott tantervre, a magyar királyság újabb területi beosztására. Szatmár, 1874. (Ism. Néptanítók Lapja 1877.; 2. kiadás 1878. A magar királyság rövid földirata cz. 3. k. 1885., 4. k. 1888. Ezután átdolgozva még öt kiadást ért. U. ott).

2. Alkalmi imák 8-14 éves helv. hitv. növendékek számára. U. ott, 1875. (2. kiadás 1878., 3. jav. kiadás 1884. U. ott).

3. Általános földrajz rövid kivonatban az V. és VI. elemi osztály használatára. U. ott, 1878. (2. kiadás, U. ott, 1897.)

4. Költemények. U. ott, 1879.

5. Magyarország történelme. Az elemi iskolák III., IV. és V. oszt. számára, tekintettel az életrajzitan módra. U. ott, 1879.

6. Természetrajz elemi iskolák használatára (Kriesch, Pokorny és Schubert után). U. ott, 1878. (4. kiadás 1884., 5. kiadás 1889., 7. jav. k. 1892., 8. és 9. k. ... U. ott).

7. Magyar nyelvtan. Népiskolai használatra. U. ott, 1880., (3. kiadás. U. ott, 1891., 4. jav. kiadás. U. ott, 1896.)

8. Neveljünk a munkára munka által. U. ott, 1882. (Ism. Néptanítók Lapja).

9. A közönséges törtszámok ismerete számtani föladatokkal ellátva. A IV. és V. elemi iskolák használatára. U. ott, 1893.

10. Az egész és tizedes számok ismerete. Számtani feladatokkal ellátva a III. és IV. elemi osztályok használatára. U. ott, 1894.

11. Magyarország története. Elemi iskolák számára, tekintettel az életrajzi tanmódra. U. ott, 1894.

12. A «Szamos» története. U. ott, 1896.

Kéziratban: Újabb költeményei (sajtó alá rendezve).

Szerkesztette a Szamos cz. hetilapot 1884. márcz. 23-tól 1896. május végeig és szerkeszti a szatmár-németi város alsófokú ipariskolájának Értesítójét 1885 óta.

Kiss Károly, Szatmári ref. egyházmegye története. Kecskemét, 1878. 357. l.

Magyar Könyvészet 1889., 1890-91., 1893-94.

Kiszlingstein Könyvészete.

Ország-világ 1890. 51. sz. arczk. és önéletrajzi adatok.