Kezdőlap

Kornis Mihály, (göncz-ruszkai gróf),

cs. kir. kamarás, erdélyi kincstári tanácsos, a m. tudom. akadémia igazgató tagja, gróf K. Ignácz és gr. Teleki Annak fia, szül. 1796. ápr. 24. Deésen (Szolnok-Dobokam.); tanulmányait 1815-ben Kolozsvárt elvégezvén, augusztusbna a kir. kormányszéknél irnokul esküdött fel, de törvénygyakorlás végett egy évnegyed múlva Marosvásárhelyre ment a királyi táblához, hol két év után a censurát letette. 1816. aug. a kir. kormányszéknél fogalmazónak neveztetett ki; innét 1821. nov. végén az erdélyi udvari cancellárinál lett fogalmazó; 1823. deczemberben a kormányszéknél titkár, 1831. végén a kir. kincstartóságnál tanácsos lett. E mellett a felség által 1826-ban Kővár vidékének, 1828-ban pedig Kolosvármegyének főispáni helytartójává neveztetett ki. A kitűnő műveltségű s a hazai irodalmat szerető s pártoló hazafit a m. tudom. akadémia első alapítói azonnal 1830. nov. 17. felvették az intézet igazgató tanácsába. Kiváló részt vett az 1834. erdélyi országgyűlésben és a rendek elnökségére ő volt az első kijelölt a katholikusok közt; továbbá tagja a nevezetes brünni küldöttségnek. Brünnből visszatérte után elhatalmasodott tüdővésze növekedett és ő visszatért Bécsből családja körébe Héderfájára (Kis-Küküllőm.), hol 1835. nov. 27. meghalt.

Kazinczyval belső barátságban volt, kivel 1821. január 23. ismerkedett meg, s a ki midőn K. atyja meghalt, alexandrinusokban írt hozzá vigasztaló költeményt. 1822-ben Olasz- és Görögországban utazott és ezután írt czikkeket az erdélyi lapokba, főleg utazásáról.

Hazai s Külf. Tudósítások 1835. II. 49. sz.

Névkönyve a m. tudós társaságról. Pest, 1837. 93. l.

M. Tudós Társaság Évkönyve IV. 1836-1838. Buda, 1840. 126. l. (Toldy F.)

Ujabbkori Ismeretek Tára V. 131. l.

Kővári László, Erdély nevezetesebb családai. Kolozsvár, 1854. 162. lap.

Irodalomtörténeti Közlemények I. 233. l. és gyászjelentés.