Kezdőlap

Korn Fülöp Antal,

könyvkereskedő s 1848-49. honvédtiszt, pozsonyi származású s ev. ref. vallású; a könykereskedésre adta magát és mellékesen az irodalommal is foglalkozott. 1835-től 1848-ig Pozsonyban antiquarius üzlete volt. 1848-ban a hazai kormány előbb hadtörténelmi dolgozatokkal bízta meg, majd pedig a Giron Péter parancsnoksága alatt alakított német legióban hadnagygyá nevezte ki s e legió körében a magyar nemzeti érdekek képviseletére utasítással látta el. 1849. febr. főhadnagygyá előléptetve, a nevezett német légió számára pótcsapatok ujonczozásával, szervezésével és begyakorlásával, majd e megbizatását Szegeden sikeresen befejezve, Kassán főkép szepesi önkéntesekből rendes csapat szervezésével volt megbízva és 1849. máj. 1. az áltla ott szervezett két gyalogszázad parancsnokává századosi ranggal kineveztetett. Részt vett az oroszok elleni nyári hadjáratban és több ízben kitüntette magát, A magyar seregek Rüdiger tábornok túlnyomó ereje elől Kassáról visszavonulni kényszerítetvén, ekkor ő fedezte a visszavonulást: a mintegy 2000 szekér tehernyi katonai szerek és más értékes államjavak biztos elszállítása, főkép az ő érdeme; ezért a katonai érdemjel III. osztályát kapta. A hadjárat további folyamatában Szöreghné csapatjával magát ágyútelepeink védelmében újra kitüntette s e csatában nehéz sebet kapott. A szabadságharcz után Törökországba s onnét Nyugot-Európába menekült; azután több évig Angolországban élt. A német-franczia háború alatt a Stuttgartban mejelent Kriegs-Courier segédszerkesztője volt. 1859-ben ő is visszatért Pestre, hol különféle műtárgyakból kiállítást rendezett. Később Cseneibe (Torontálm.) rokonaihoz vonult és ugyanott 1886. aug. 15. meghalt.

Czikkei az Üstökösben (1877-78. Magyar hősnő, rajz a magyar emigratio idejéből, Hogy jutalmaz a török.)

Munkái:

1. Bibliotheca Hungarica. Vaterländische Biblithek. Nämlich Verzeichniss von bei Ph. Korn Buchhändler in Pressburg un billige Preise zu findenden Büchern über das Königsreich Ungarn u. s. w. Pressburg, 1837-39., 1841. Öt füzet.

2. Erstes Verzeichniss älterer und neuerer Bücher ... welche bei Ph. Korn ... zu haben sind. U. ott, 1844.

3. Kreuzergeschichten. Eine Sammlung kurzer launiger Geschichten. Erzählungen, novellen u. vermischter Aufsätze. Herausgegeben. Pest, 1845-46. Négy füzet és III. Cyclus 1 Bd. 1. 2. Heft. Leipzig, 1846.

4. Neueste Chronik der Magyaren. Geschichtliche Darstellung der Zustände, des Lebens und Wirkens der Ungarn in ind ausserhalb ihrer Heimath, von der russischen Invasion in Ungarn und Siebenbürgen bis auf die gegenwärtigen Tage. Mit Beiträgen von ausgezeichneten ungarischen Staatsmännern nebst Original-Aktenstücken, Karten und Abbildungen, Herausgegeben... Hamburg und New-York, 1851-1852. Két kötet. (I. Kossuth und die Ungarn in der Türkei. Mit 3 Abbildungen; Kossuths Wohnhaus in Schumla, die Stadt Schumla von der Ostseite dargestellt, und Portrait des Generals Guyon, jetzt genannt Kosschid Pascha von Damaskus. II. Die Russen in Ungarn und die Ungarn in Deutschland. Mit einer bildlichen Darstellung der Katastrophe von Világos, den Portraits u. Facsimiles Kossuth und Klapkas, nebst einer Musikbeilage, den Kossuth-marsch enthaltend. New-Yorkban angolul is megjelent.)

5. Ungarns Recht und Gesetz, ruhmvoll ferfochten durch Deutsche, Polen, Italiener, Engländer und Franzosen in den Kriegsjahren 1848-49. Mit historisch-statistisch-genealogischen Erläuterungen. Bremen, 1853. (I. Antheil der Deutschen an dem ungarischen Unabhängigkeitskrieg. 2. kiadás. Ugyanott, 1855. Szerző arczk. A II. rész nem jelent meg.)

6. Die erste deutsche Frauen-Conferenz in Leipzig 1. Versammlung den 15. October 1856. Leipzig.

7. Gedenkblatt. Franz Deák... 1871.

8. System der Volkserziehung. Nagy-Kanizsa, 1875. (4. kiadás 1. füzet.)

9. Die Sympathien für die Türken und die Antipathien gegen die Russen in Ungarn. Nebst den hierauf bezügl. denkwürd. Briefen von Ludwig kossuth. Ung.-Altenburg, 1878. (Neueste Chronik der Magyaren 4. Section. Magyarul: A török rokonszenv s az oroszellenes érzület Magyarországban. Kossuth Lajosnak erre vonatkozó nagyfontosságú leveleivel. U. ott, 1879. 4 füzet.)

10. Einige Lichtstreifen über die dunkle Epoche der Wafenstreckung Görgei's bei Világos und über den Magnatenmord an dem Grafen Eugen Zichy de Vásonkő. Budapest, 1881.

11. Geschichte der ungarischen Industrie, des Handels, Verkehrs und der Landwirthschaft. von der Zeit der Begründung, des Königreichs bis auf unsere Tage. U. ott, 1882. Két füzet.

1878. aug. Budapesten Programmot adott ki, melyben a Neueste Chronik der Magyaren cz. munkája magyar és német ujabb kiadását hirdette 3 kötetben (12 füzet) és annak V. Pótkötetét (Die Intervention Grossbritannien's in der orientalischen Frage und die Betheiligung Oesterreich-Ungarn's an derselben im Jahre 1878. cz.); ezen kiadásból azonban csak a 9. sz. jelent meg csonkán. A Programmban Kossuth Lajosnak Baracconi lakásában, Collegnoban 1877. január 15. kelt magyar bizonyítványa s ajánlólevele s ebben Korn rövid életrajza is foglaltatik.

Levelei Kertbenyhez. Bpest, 1877. aug. 14., 23., 27. és Nagy-Kikindáról 1880. jan. 19. február 16., máj. 19. (a m. n. múzeum kézirati osztályában).

Kayser, Bücher-Lexikon, Leipzig, 1848. III. 531., V. 1853. 574., VII. 1860. 551., XI. 1872. 615., XII. 1883. 851 l.

Pester Lloyd 1860. 65. sz.

Petrik Bibliogr.

Kiszlingstein Könyvészete és gyászjelentés.