izraelita hitoktató, szül. 1852. okt. 9. Kaposvárott (Somogym.); a gymnasiumot szülővárosában kezdette járni; azonban 1868-ban atyja elhalálozván, kénytelen volt gymnasiumi tanulmányait abban hagyni s rövidebb tanulással járó életpályát választani. 1868-69-ben a székesfejérvári kereskedelmi iskola felsőbb tanfolyamán végezte. 1869-71-ig Osztopánban (Somogym.) az izraelita iskolában tanított és kiképeztetését magánúton folytatva a tanítói pályára készült. 1871-ben a pesti izraelita tanítóképzőn a két alsőbb osztályból a vizsgát letette s 1872-ben a felsőbb tanfolyamot hallgatta s tanítói oklevelet nyert. 1872-74-ben Daruvárott nevelő volt. 1874-75-ben állami ösztöndíjjal a budai polgári iskolai képzőben a nyelv és történeti szakcsoportot hallgatta, 1875-84-ig két évig a makói, kettőig a siófoki, aután pedig a sátoralja-újhelyi izraelita iskolákban tanított; míg végre 1884-ben a pesti izraelita hitközségtől a fővárosi községi iskoláknál mint vallástanító alkalmaztatott, mely minőségben jelenleg is működik. A budapesti elemi iskolai hitoktatók szakosztályának alelnöke.
Az Izraelita Tanügyi Értesítőben (1894. A vallástanítók állása és nyugdíjügye, 1897. A vallásoktatás a fővárosi iskolákban.)
Munkái:
1. Az izraelita vallásoktatás elemi iskolai vezérfonala. A községi népiskolák I-IV. osztályú növendékei számára. A pesti izraelita hitközség megbizásából. Bpest, 1891. Négy kötet. (2. kiadás. U. ott, 1894.)
2. Pesach (husvéti) hagadáh. U. ott, 1893. (Régi héber szöveg, magyar fordítással, házi szertartásra és iskolai használatra, történeti bevezetéssel és magyarázatokkal.)
M. Könyvészet 1894. és önéletrajzi adatok.