Kezdőlap

Koncsek Gy. József,

ipariskolai igazgató, K. György és Ágoston Teréz fia, szül. 1852. márcz. 27. Szegváron (Zalam.); atyjának valami erdőirtás miatt Slavoniába keltett költöznie, hol meghalt; K. ekkor 15 éves volt; özvegy anyjával visszatért Szegvárra s mesterségre adta magát, megtanulta a kaskötő mesterséget, a czipészséget és a női szabóságot; azután beállott katonának és Trieszben szolgált a közös hadseregnél. 1876-ban felvételi vizsgálattal a félegyházi állami tanítóképzőbe került, melyet elvégzett, mire tanítói állást kapott Baksán (Zalam.); miután a képesítést is megszerezte, 1881-ben Szegvárra került a községi iskolához. 1886-ban Gyomán (Békésm.) ipariskolai tanító lett és ott működik ma is, mint az alsófokú ipar- és az ismétlőiskola igazgatója. Gyomán több közművelődési egyletnek és társaskörnek jegyzője volt; ezen kívül, mint működvelő régész sokféle tárgyat gyűjtött össze, úgy, hogy régiségekből kis múzeuma van.

Tanügyi czikkei a Néptanítók Lapjában, a Tanügyben és a Népiskolai Közlönyben jelentek meg. A békésmegyei tanítóegyesület gyűlésein többször tartott felolvasást.

Vaday József, Magyar tanférfiak Albuma. Békés-Csaba, 1896. arczk.