hirlapíró és szerkesztő, K. Tivadar testvérbátyja, szül. 1850. ápr. 24. Szomolnokon (Szepesm.); hol atyját Schreiber Ferenczet, ki kincstári erdőszeti számviteli tiszt volt, már tíz éves korában elvesztette. 1861-ben Rozsnyón kezdette középiskolai tanulmányait, majd Kassán és Nagyváradon 1870-ig folytatta; hol a jogi pályára lépett és ott kezdett tanulását Eperjesen végezte 1873-ban. Azután Nagyváradon Tokody Ágoston ügyvédnél volt gyakornok és ugyanakkor kezdte meg hirlapírói pályáját a Bihar cz. lapnál. 1876-ban Kolozsvárt a Kelet munkatársa lett. 1877. márcz. 1. Nagy-Enyeden megalapította az Alsófehérmegyei Lapokat; ez azonban 1878. febr. 28. megszünt. 1881-ben Schreiber családi nevét Kompoltira változtatta.
A fővárosba költözvén 1894-ben a Nemzeti Ujság munkatársa és októbertől 1895. novemberig a Mészárosok és Hentesek Lapja szerkesztőségének segédtagja volt. 1896 óta a Népvezér demokratapárti lapnak munkatársa, 1898. márczius 1. óta pedig a Budapesti Háztulajdonosok Lapját szerkeszti. Elbeszéléseit most rendezi sajtó alá.
Bozóky Alajos, Nagyváradi kir. akadémia százados multja. Bpest, 1889. 231. l.
Századunk Névváltoztatásai 131. l. és önéletrajzi adatok.