polgáriskolai tanár, K. Anselm kir. tanfelügyelő és baloghi Baloghy Berta fia, szül. 1858. febr. 2. Szécsényben (Nógrádm.); Selmeczen, Váczon, Beszterczebányán és Pozsonyban végezte a gymnasiumot (mindenütt két-két osztályt), Esztergomban tett érettségi vizsgát. Az irodalom iránt pozsonyi diákkorában kezdett komolyabban érdeklődni tanulótársával Koroda Pállal együtt. A gymnasium elvégzsée után levelezése útján ismeretséget kötött Reviczky Gyulával és mikor mind a ketten a fővárosba kerültek, ismretségök benső barátsággá vált, mely fejlődésükre nagy hatással volt. K. Budapesten irodalmi hajlamait követve bölcseletet hallgatott négy évig. Tanulmányait be nem végezve, hazatért atyja házához Szécsénybe s Balassa-Gyarmaton a polgári iskolánál alkalmazást nyert. 1885-ben áttétette magát Szeniczre, hol haláláig működött visszavonultan. Az irodalmi világtól távol irogatta verseit; csak egy kissebb körrel, Reviczkyvel, Korodával, a Palágyiakkal stb. tartott fenn összeköttetést, a kiknek társaságába olykor felrándult a fővárosba. 1894-ben adta sajtó alá költeményeit; a testes kötet 1895. januárban készült el és akkor jelent meg, mikor jan. 23. K. halálos betegen Budapestre érkezett és három nap mulva (25.) a vöröskeresztegylet budai kórházában meghalt költő a ravatalon feküdt Síremlke leleplezésénél a kerepesi úti temetőben 1897. nov. 1. Palágyi Menyhért és Kirchner Béla mondottak gyászbeszédet.
Czikkei a Pesti Naplóban (1878. 229. sz. A legújabb magyar politikai líra), a Petőfi Társaság Lapjában (1878. II. Valami a fordításról), a M. Nyelvőrben (1887. Nő vagy asszony?)
Munkája: A homályból. Költemények 1876-1894. Bpest, 1895. (Palágyi Lajos intézet kiadását. Ism. Otthon I. 458. l., Vasárnapi Ujság 8. sz., Élet 21. sz., Hazánk 92. sz., Ország-Világ 8. sz., Nemzet 29. sz.)
Szerkesztette a Röpke Íveket 1877-ben Balassa-Gyarmaton.
Néptanítók Lapja 1884. 618. l.
1895: Otthon 483 l ., M. Sion XXIII. (Palágyi Menyhért), Zala 35. sz. (Hevesy Sándor), Magyar Szemle 5-7. sz. (Palágyi Lajos), Pesti Napló 29. sz., Egyetértés 30. sz. (K. kéziratai). M. Könyvészet 1895.
Jelenkor 1896. 8. szám (Palágyi Menyhért).
Budapesti Hirlap 1897. 303. sz. (K. siremléke leleplezése).
Pallas Nagy Lexikona X. 719. l. (Négyesy László) és gyászjelentés.