tanító; nevét születési helyétől vehette; mint Benedictus Comyathinust 1529. a bécsi egyetemen tanulók névsorában találjuk. Nem tudjuk, hogy azelőtt hol tanult, valamint azt sem, hogy Bécsben meddig időzött; de úgy látszik, hogy ott nem igen töltött egy évnél több időt. 1532 tavaszán már bevégezte sz. Pál levelei fordítását, pedig maga írja, hogy Perényiné unszolása közben "egy ideiglenes módot és útat tartott", az az halogatta a dolgot és csak többszöri intés után kezdett hozzá. Ajánlásának kezdő szavai szintén arra mutatnak, hogy már 1530-ban Huszt várába menekült, honnan Perényiné meghítta fia mellé tanítónak. Az, hogy ő magát idegennek, jövevénynek mondja Ugocsában, kétségtelenné teszi, hogy szülőfölde nem az ugocsai, hanem a nyitrai Komjáti volt. A törökök elől való bujdosására két esemény adhatott okot. Vagy Solimán 1529-iki hadjárata, midőn szept. 26-tól okt. 14-ig Bécset ostromolta s ez esetben az egyetemről menekült el; vagy, a mi hihetőbb, Jahjaoglu Muhamed bég 1530. évi rablásai, midőn ezt szept. az egész Mátyus földét elpusztította s egyebekkel együtt épen Komjátit is felégette s lakóit elhurczolta. Ha ezen pusztulás elől menekült, akkor is igen kevés időt töltött azon állásban, melyet egyetemi tanulmányai bevégeztével szülőföldén vagy annak vidékén elfoglalhatott. Hogy ez miféle foglalkozás volt, saját szavaiból tudjuk meg. Midőn Perényi János tanítását elvállalta, tette ezt, úgymond, azért is, "hogy még régente azt én enmagamba eltökéllettem vala, hogy az ilő uristen énnékem ammi ajándékot adott volna, sok jámbor gyermekével az én keresztyén atyámfiaival akarnám közleni"... K. tehát tanító volt és pedig nem olyan, kit a szükség és bujdosás tett pedagogussá, hanem a ki régen arra szánta magát, reá készült és választott pályájáért nemes felfogással lelkesedett. Egyenesen tanítónak és nem papnak képezte magát, "ki a szent írást jó módon tanolni el sem kezdette" s ez volt fő oka, a miért nehezent udta magát elhatározni, hogy sz. Pál leveleit magyarra fordítsa. Ő azonban, ki eddig is előkelő emberek és tudósok társaságában élt, aggodalom nélkül lépett Izabella királyné szolgálatába s nem riadt vissza az udvari élettől: pedig nem úrfiak nevelésére, hanem néptanítóságra készült K. "Az curiát, kit mi udvarnak hívunk, soha nem szerettem úgymond, és az én lelkemnek nem kellett, miért hogy láttam némely együgyőknek, mint igaz ennen magam vagyok, kik az udvarban forglódtanak, csudaképen való erkölcsököt és ileteket, kiknek szokások nem igen tetszött énnékem". Ezt az idegenkedést kellett magában legyőznie, midőn Perényiné hivására Husztról Nyaláb várába költözött. Meddig maradt Perényiné udvarában, hol végezte életét? minderről semmi adatunk. A K. nevet többé sehol sem találjuk, mígnem 1556-ban a nagyszombati kalmárok nevei közt fordul elő (Tört. Tár 1883. 175. l.) Élt-e még ekkor s őtet kell-e alatta értenünk? el nem dönthető. Nem lehetetlen, hogy K., később sem lévén az országban békesség, szülőföldéhez közelebb vonulván, talán könyvkereskedésre adta magát.
Munkája: Epistolae Pavli lingva hvngarica donatae. Az Zenth Paal leuelei magyar nyelven. Cracouie, MDXXXIII. (Ajánlva gróf Frangepan Katalinnak, Perényi Gábor özvegyének, K. a fordítást 1532. márcz. 11. végezte el; ajánlását azon év szept. 8. írta meg. Vietorisnak a munka végén olvasható ajánlása 1533. febr. havában kelt, a magyar tanulókhoz intézett üdvözlés pedig, mely a könyv elején áll, 1533-ban. A legrégibb tisztán magyar nyomtatvány. Teljes példánya megvan a budapesti egyetemi és a bécsi császári könyvtárban; a m. n. múzeumi példányból a czímlap és az ajánlás utolsó levele hiányzik. Ezen munkából összesen hét példány ismeretes. A m. tud. akadémia 1883-ban kiadta Budapesten, az eredeti kiadás alakjában, azzal nemcsak szóról szóra, de a sorok és lapok beosztása szerint egyező szöveggel. Szilády Áron rendezte sajtó alá, jegyzetekkel és K. életrajzával. Ism. Budapesti Szemle 1884. XXXVII. 455. l., Egyet. Philologiai Közlöny 1885., Uj M. Sion 1886.)
Bod Péter, M. Athenás 147. l.
Horányi, Memoria II. 424. l.
Toldy Ferencz, Magyar Nemzeti Irodalom Története. Pest, 1852. I. 154. l.
M. Könyv-Szemle 1877. 289., 1879. 169. (Fraknói Vilmos), 1897. 97. l.
Szabó Károly, Régi M. Könyvtár I. 2. l.
Batizfalvi István, A magyarországi protestáns egyház örténete. Bpest, 1888. 9. l.
Egyet. Philol. Közlöny 1895. (Rupp Kornél, K. és Erasmus) és Rupp K., Tanulmányok. Bpest, 1898.