ev. ref. lelkész, K. Ferencz szintén lelkész és Hevesi Zsuzsánna fia, szül. 1769. aug. 29. Kis-Kún-Halason (Pestm.); család később Dömsödre költözvén K. itt kezdte tanulását; gymnasiumi tanulmányait 1778. Kecskeméten kezdte s 1786. ápr. 27-től a felsőbb osztályokat Debreczenben végezte s miután itt 1792-93-ban köztanító volt, Derecskére került akadémiai rektornak. 1795 tavaszán külföldre ment és előbb a jenai, majd a göttingai egyetemnek volt hallgatója. 1797-ben tért vissza, mire duna-pataji lelkész lett. 1812-ben a kecskeméti gyülekezet hívta meg papjának; innét 1813-ban Komáromba ment. Részt vett az 1821-22. generális kovent tanácskozásaiban; 1822. augusztusban esperesnek választották és 19. hivatalába iktatták. Híres egyházi szónok s több megye táblabírája volt. Meghalt 1835. nov. 24. Komáromban.
Munkái:
1. A patriotismusnak megegyeztetése az evangyeliomi ethikával. Azon felséges rendelés kihirdetésekor, hogy légyenek könyörgések a királyi felségért és fegyverének szerencséjéért, mondotta 26. szept. 1813. Rév-Komárom, 1813.
2. Egy szó a maga idejében, a vallásbeli türedelem gyarapításáról. Mondotta R.-Komáromban 5. jún. 1814. U. ott, 1814.
3. A kegyelem templomáról. Főtisztelendő superintendens Tóth Pápai József úr püspöki felszenteltetése alkalmatosságával mondotta Rév-Komáromban 30. júni 1814. U. ott, 1814.
4. Vigasztalás szava a keserűség napján. Néhai tek. ns. és nemzetes Keszey Klára asszonynak, tek. ns. és nz. vitézlő Várbogyai Csepi Zsigmond úr több tek. ns. vármegyék táblabirája és a rév-komáromi tractus coadjutor curátora igen kedves élete párjának gyászos koporsója felett mondotta Rév-Komáromban ápril 17. 1815. U. ott, 1815.
5. A megnyilt ajtó, melyet senki bé nem zárhat. A reformácziónak harmadik százados innepén a rév-komáromi ref. gyülekezet előtt mondotta ... 1817. U. ott,
6. Kathedrai dorgáló beszéd, a magyar nemzettel közöltetett isteni nagy kegyelmektől, és ugyan annak három nagy nemzeti bűneiről, az Izrael népének példájában. Melyet a fels. királyi kegyelmes rendelés értelme szerént a tömlöczi foglyok jelenlétében a rév-komáromi ref. gyülekezet előtt elmondott. U. ott, 1821.
7. Próbatétel a magyar helyesírás philosophiájára (a Horvát István által kiadott Jutalom-feltételek a magyar nyelvről a múzeum 1815-17. eszt. kérdéseire. Pest, 1821. cz. munka II. kötetében).
8. A lelki Izrael szekerei és lovagjai, avagy: az Iljési bugóságú hív lelki pásztor, néh. ... Katona Mihály úrnak a búúcsi ref. ekklesia hív lelki pásztorának ... tetemei felett mondatott Búúcson máj. 12. 1822. Rév-Komárom.
9. Keresztyén katedrai tanítások a nevendék néptanítók kedvéért, és a pallérozottabb közönség házi buzgóságának segedelméül. Pest, 1830-31. Két kötet.
10. Hálaadás innepe, melyet az új torony felépíttetése munkájának szerencsés végbemeneteléért Isten dicsőségére szentelt a rév-komáromi ref. effklésia febr. 17. 1833. Csak egyedül az élő templomokban áll minden templomok dicsősége. Katedrai tanításban elő adta. Rév-Komárom.
11. Ujabb keresztyén tanítások, melyeket néhai ... hátrahagyott irományaiból szerk. és kiadott Vári-Szabó Sámuel. Szarvas, 1854-55. Két kötet.
Egyes prédikácziók a Göböl Gáspár, Szívnek szavai ... Pest, 1808. cz. gyűjteményében; a Fürdős szerkesztette Különbféle papi dolgozatok (Kecskemét, 1857. X.) cz. füzetekben Vári Szabó Sámuel által közölve és a Szász Károly által szerkesztett Uj folyamatában (Pest, 1860. I. III.); Etymologicon rationale inguae hungaricae (Vári Szabó S.: A magyar nyelv eredetisége és önkifejlése cz. munkája 1 füzetében pótolva adta ki, Kecskemét, 1857.)
Kéziratban: A heidelbergi káté magyarázata; Egyházi beszédek (Eőri Szabó Sándor pápai lakos birtokában.)
Halotti elmélkedés. Komárom, 1835. (Szendi László, Tüdös J. és Német Ádám lelkészek gyászbeszédei).
Kis János Emlékezései I. 90. l.
Haan, Jena Hungarica 111. l.
Prot. Egyházi és Iskolai Lap 1859. 800 l., 1879. 21-30. sz.
Figyelő V. 219. XX. 162. l.
Toldy, Magyar nemzeti irodalomtörténete. 4. kiadás, Bpest, 1878.
Mitrovics, Egyházi szónoklattan, Sárospatak, 1878.
Uj M. Athenás. Bpest, 1885. 225. lap.
Petrik Bibliogr.
Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára II. 274. l.