Kezdőlap

Kohn (Kohut) Tivadar,

hírlapíró; mint betűszedő megunta a mesterségét és fölcsapott lapszerkesztőnek és laptulajdonosnak. Elsőbb egy Jeleseink cz. folyóiratot alapított, mely a jeleseink zsarolására volt alapítva. De ez a vállalat így nem jövedelmezett. K. tehát Birodalmi Szemle (Reichs-Revue) cz. 1879-ben egy másik lapot indított meg magyar és német szöveggel, lapját tehát Ausztriába is akarta küldözgetni. A nyolczoldalú lapocskából nyomatott egyszerre vagy kétezer példányt, de úgy, hogy az első és ötödik oldal üresen maradt. Ezekre az üres lapokra időnként az égig dicsérve, életrajzát, működési körét írta meg valakinek és így megjelent a lap kétszáz példányban. Azután újra kétszáz példányban szétküldte a lapját, csakhogy most már másokat dicsért meg az üresen hagyott első és ötödik lapon, a többi szöveg megmaradt a régi. A szétküldött lapokkal küldött egy tíz és egy ötforintos nyugtát és a megdicsért emberek beváltották. A rendőrség maga elé idézte a szélhámost, kihallgatta s óva intette a pénzkeresés e módjától.

Budapesti Hirlap 1897. 166. sz.