Klobusiczky Péter (klobusiczi),
kalocsai érsek, K. László megyei főszolgabiró földbirtokosnak és kölcsei Kende Annának fia, szül. 1752. jún. 26. Fejér-Gyarmaton (Szatmárm.); tanulmányait Nagy-Károlyban kezdte, Kassán és Nagyszombatban folytatta. 1769. a Jézus-társasági trencséni novitiátusba lépett, melynek befejezése után Győrött, majd Nagyszombatban tanult. 1771. szept. 15. tette le a fogadalmat. A Jézus-társaságnak feloszlatása (1773) után a nagyváradi egyházmegyébe lépett és 1774. szept. 25. pappá szenteltetvén, első miséjét okt. 15. Debreczenben ünnepelte. Gyorsan egymásután püspöki titkár, azután váradolaszi plébános lett és midőn püspöke Kollonics László gróf 1787-ben a kalocsai érseki székre emeltetett, magával vitte őt titkári minőségben, 1790-ben pedig kalocsai plébánossá s még azon évben kanonokká tette; a káptalant az országgyűlésen képviselte. 1807. júl. 10. szatmári püspökké és szent jobbi apáttá, 1821. decz. 18. kalocsi érsekké lett; ezen évben megyei zsinatot tartott. 1822. szept. 23. belső titkos tanácsossá, 1825. jan. 22. a hétszemélyes tábla tagjává neveztetett ki s 1827-ben a Lipót-rend nagy keresztjét nyerte. 1832-36-ban az országgyűlés felső tábláján nagy erélyt fejtett ki a kath. ügyek védelmében. Vendégszeretetének bizonyságául szolgál, hogy püspöksége négy évében 70,000-en fordultak meg asztalánál, míg ő maga sokat bőjtölt és szűken táplálkozott. Az 1831. nagy cholera idejében az egész város szegényeit ő látta el rumfordi levessel, ő gondoskodott a halottak eltakarításáról (naponként 48) és 30,000 forintot utalványoztatott a károsultak másfél millió pengő forintra teszik. Minden ájtatosságot, körmenetet az éven át ő maga vezetett. Még 90 éves korában is prédikált Úrnapján és ekkor utoljára. Meghalt 1843. júl. 2. Kalocsán.
Munkái:
1. Halottas praedikáczió, melyet mélt. béró Perényi Francziska asszony ... Beőthy Mihály úrnak ... elmaradott özvegye temetése alkalmatosságának 1779. eszt. Szent-András havának 6. napján... mondott. Nagyvárad.
2. Prédikáczió, melyet... Bihar vármegyebéli Tamásda helységben ... Baranyi Mihály úr által megújjéttatott régi templomnak meg szenteltetése alkalmatosságával... 1780. eszt. mondott. U. ott.
3. Prédikáczió, melyet... Bihar vármegyebéli Marczi-háza helységben ... Kazsui Súghó György... által fel-állíttatott templomnak meg-szenteltetése alkalmatosságával mondott ... 1782. szet. U. ott.
4. Halottas prédikáczió, melyet mélt. gróf Hallerkői Haller Péter úr Kraszna vármegye főispánjának temetése alkalmatosságával Mező-Telegden 1784. Boldogasszonyhavának 17. napján mondott. Ugyan ott.
5. Prédikáczió, melyet ... Szentivány József consiliarius úrnak el temettetése alkalmatosságával ... 1787. Boldogasszony havának 13. napján Várad-Olasziban mondott. U. ott.
6. Kempis Tamás Krisztus követéséről írt könyvének az esztendő minden napjaira válogatott tanítási. Pozsony, 1787.
7. Halottas beszéd, melyet azon alkalmatossággal, midőn néh. Nagy-Károlyi gróf Károlyi Antal úr 1791. eszt. gyászos egyházi szertartással eltemettetett, utánnavaló napon Szent-Mihály havának 26. Kaplonyban mondott. Pest és Pozsony, 1792.
8. Halottas beszéd, melyet azon alkalmatossággal, midőn néh. mélt Nagy Károlyi gróf Károlyi József úr ő nagysága ns. Szathmár vármegyei Kaplony nevezetű helységben 1803. ezst. Pünkösd havának 23. napján gyásos egyházi szertartással eltemettetett, utána való napon mondott. Bécs, 1803.
9. Egyházi beszéd, melyet a kalocsai ájtatos iskolák szerzete templomának felszentelése alkalmatosságával 1804. eszt. Kisasszony havának 27. napján mondott. Kalocsa.
10. Egyházi beszéd, melyet mélt. és főt. Klobusiczky Péter szatmári megyés püspök... a midőn ő herczegsége Hessen-Homburg megye lovas ezredjének négy új zászlóit szentelné, ugyan ezen ünnep alkalmatosságával szab. kir. Debreczen városa mezején 1819. szept. 26. élő nyelvvel mondott. Debreczen, 1819.
11. Sermo per archiepiscopum Colcensem occasione installationis suae ad clerum et populum suae archidioecesis, die 6. Aug. anno 1822. dictus. Pestini, 1822.
12. Sermo exc., ac rev. dni P. K. de eadem, archiepiscopi Colocensis ad synodum in ecclesia S. S. Salvatoris Posonii die 16. Octobris 1822. Posonii, 1822.
13. Sermo suae excell. dni Archi episc. Colocensis ... post publicationem sanctionatorum Articulorum in mixta statuum et ordinum regni die 18. Aug. 1827. celebrata comitiali sessione habitus (A Hazai s külf. Tudósítások 1827. II. 20. sz. közölve.)
14. Reggeli és esteli imádság. Mely a szent emlékül Klobusiczky péter előbb szatmári püspök, utóbb kalocsai érsek udvarában naponkint végeztetett. Kalocsa, 1891. (K. életrajzával.)
Bedcsula (Vita P. Klobusiczky 281-372. l.) munkáiból közli: Ex exerciciis Octiduanis Anni 1772. Jaurina, Patachich Ádám tiszteletére írt latin odáját Nagyváradon (1773); latin epitaphiumát és egyetemnek Budára áthelyezése alkalmából 1777.; latin beszédeit 1822. aug. 6. (ugyanakkor magyar beszédét is), okt. 16., 1825., 1826., Literae pastorales 1823. és kelet nélkül; Archi-Duci Palatino (Acta Comitiorum 1832-33.); Salutatio Divi Francisci I. (két beszéd u. ott); Encyclicae de anni 1834 m. Jan., m. Oct. és 1842. m. Mart.; Nuntium de obitu Francisci I. 1835. 10. Martii.
Arczképe: rézmetszet Ehrenreichtől 1843.
Hazai Tudósítások 1807. II. 5., 12. sz.
Egyházi Értekezések 1823. I. 171. l.
Szaniszló Franciscus, Memoria exc. ill. ac rev. dni Petri Klobusiczky ... occasione solenniarum exequiarum in metrop, eccles. Colocensi XXX. Aug. 1843. celebravit... Pestini. (Ism. Egyh. és Liter. Lapok 1843. II. 11. sz.)
Religio és Nevelés 1843. II. 5. sz.
Stoeger, Scriptores 187. l.
Bedesula, Thomas, Vita Petri Klobusiczky. Colocae, 1859.
Egyetemes M. Encyclopaedia X. 156. l.
M. Könyv-Szemle 1883. 299. l.
M. Sion 1888. 302., 1892. 55. l.
M. Állam 1893. 286. sz.
De Backer-Sommervogel, Bibliothèque Bibliogr. IV. 1118. b. és gyászjelentés.