ág. ev. lelkész, előbbinek testvéröcscse, szül. 1632. okt. 16. Iglón (Szepesm.); szülővárosa iskolájában tanult; 15 éves korában utazást tett Lengyelországban, Krakkón, Posenen, Meseritzen és az oderai Frankfurton át Lipcséig és Vittenbergáig, hol 1647. jún. 25. iratkozott be; innen Drezdán és Lausitzon át Boroszlóba, hol 1648-tól fogva a Magdalena-gymnasiumban két évig tanult, a nagyhirű Hoffmannswalden volt tanára; itt az előkelők ismeretségébe jutott, kik segélyezték. 1650-ben a vittenbergai egyetemre ment, hol három évig tanult. 1654-ben visszatért hazájába s Felkára hivatott diakonusnak és még azon év nov. 14. Wagner Márton superintendens által fölszenteltetett Bártfán. 1656. máj. matzdorfi s 1661-ben szepes-szombati lelkész, iskolafelügyelő s a 24 királyi lelkészek társaságának ülnöke s jegyzője lett. Midőn a protestánsok üldöztetése Lubomirszky lengyel kanczellár bosszúvágya miatt a Szepességre is kiterjedt és javai elvétettek, elhagyta hazáját és Jarodowba ment, hol kegyesen fogadták és útlevéllel ellátták: ezzel aztán Danzig, Stettin és Berlinen keresztül Vittenbergába utazott, hol 1674. okt. 9. tanító volt. Innen 1678-ban Jenába ment, hol a lelkészekkel és írókkal megismerkedett és Zesen Fülöp által királyi koszorús költővé avattatott és a német érzelmű társaságba fölvétetett, mely alkalommal egy rózsákon és liliomokon fekvő arany tollat kapott, ezen felirattal: Zwar kurz, doch künstlich. 1680-ban Thenstädtbe (Thüringiában, Weimarhoz közel) és 1684-ben Erfurtba a szent Gergely templomához hivatott diakonusnak. Végre 1685-ben lelkész lett és ezen hivatalát 20 évig viselte. 1704-ben ülte meg lelkészsége félszázados ünnepét. Meghalt 1706. febr. 20.
Munkái:
1. De Ortu Animae Rationalis, Sub Praesidio... Johannis Sperlings... Patroni sui... publice disputabit... ad diem XXI. Septemb. Anni ab ortu Soteris M.DCLIII. Wittebergae.
2. Seine Frohe Gedancken und Guten Willen Von dem beglückten Ehe-Feste, welches Das Edle und Höchst-Tugend begabte Paar Herr M. Daniel Klesch, Kayserlichbekräntzter Poet, und i. z. der Oedenburgischen Stad-Schulen Mit-Herscher; und J. Elisabeth Gruberin, des Wohl-Edlen, Weisen, Gelehrten, H. Daniel Grubers, der Königlich-Freyen Stad Oedenburg Wohlverdient gewesenen Rath-Verwandten hinter-bliebene Ehe-Tochter, Am Ascher-Mittwoch dieses 1653-sten Jahres fröhlich gefeyret, seinem hoch-geehrten und sehr-geliebtn Herrn Bruder und neuen Schwägerin zu sonderlichen Ehren entwirfft und überschick't aus Wittenberg Christop Hlesch, von Iglo aus Vngarn, G. K. und der H. S. Ob-lieger. U. ott. (Három német és egy latin költemény.)
3. Aller (Christen, absonderlich) Lehrer, so weislich in ihrem Beruff gewandelt haben, Lebens-Krohn bey dem hoch-betrübten aber ansehnlichen Leichbegängnüss Dess Ehrwürdigen, Edlen Achthabren und Wohl-Gelehrten Herrn Samuelis Serpilii Caismarc, gewesenen treüwachsamen Predigers zu Leibitz aus dem Joh: VIII. 51. nach Anleitung seines Wahl-Spruchs: Sapientia Sancta Coronat, Die Heilige Weissheit kröhnet in einer Klag- und Trost-Rede, die am 5. April zUM GeDäChtnUss seiner gehaLten und in Druck befördert worden ist, vorgestellet. Leutschau (1661. 5. April.)
4. Favonio Pomarium Hymenaeum, Felicis Hortulani, Plurimum Revendi... Viri, Dn. M. Johannis Bayerii, Ecclesiae Germano-Evang. Waralliensis Antistitis Vigilantissimi & almi XXIV. Reg. Collegii Assessoris Primarii gravissimi, Secundum Sponsi, Viridissimum Sorculum... Dni Samvelis Pomarii SS. Th. D. ... Athenaei Epperiensis Moderatoris Supremi celeberrimi, lectissimam Filiam, Virginem Nobilissimam, Ornatissimam ac Pudicissimam, Mariam, Sponsam, Ex amoenissimo Fragario Warallium transplantatis, Anno 1672. Die 23 Februarij, refocillat ac foecundat... Leutschoviae.
5. Porta Nainitica et Wittebergica suggerens euangelicum propugnaculum ex Euangelio Luc. 7, 11-17. Eine Gastpredigt zu Wittenberg 1674.
6. Redlicher und redender Reisegefährte eines aus Ungarn Vertreibenen, der so wohl aus den Artikeln, als auch Uebungen des Königreichs wie es daselbst von Luthers Zeiten bis auf die neueste und grausamste Verfolgung mit der evangelischen Religion ergangen... auf kürzeste forgestellet. 1675.
7. Eine Gastpredigt, vorgestellt in der Stadt Dornburg, aus Matth. 22, 15-22. Jena, 1678.
8. Succincta papisticae in 13 Scepus. oppidis Hungariae 1674. institutae deformationis narratio. U. ott, 1679.
9. Andächtige Elendsstimme auf David Harfenspiel. U. ott, 1769.
10. Der mit dem Göttlichen Kleinod heilsammer Elends-Klauen gezierte Evangelische Prediger. U. ott, 1679.
11. Icon angeli ecclesiastici. U. ott, 1680.
12. Concio baptisato Judaeo accommodata...
13. Palma poetica, axiomatibus notisque perspicuis, nouis inuentionibus et exemplis adornata illustrataque. Erforti, 1700.
14. Neue Ehrenpforte, welche dem grossen Zionskönige, Christo, aufgerichtet wird, aus Matth. 21, 1-9. ... (Jubileumi beszéde.)
Üdvözlő verseket írt: Klesch Daniel, De usu et Applicatione Terminorum... Wittebergae, 1649; Applausus Hymenaeus... U. ott, 1652 és Freuden kräntzlein... U. ott, 1652. cz. munkákban.
Czvittinger, Specimen 205. l.
Bibliotheca Thomasiona. Norimbergae, 1769. III. Sect. II. 77. l.
Horányi, Memoria II. 360. l.
Martini Lipenii, Bibliotheca Realis Theologica, Francof. a. M., 1685. I. 26., II. 473. l.
Klein, Nachrichten I. 153. l.
Bartholomaeides, Memoriae Ungarorum 138. l.
Katona, Historia Critica XXXVI. 738. l.
Haan, Jena Hungarica 25., 28. l.
Fabó, Monumenta II., IV.
Rácz Károly, A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Sárospatak, 1874. 99. l.
Uj M. Athenás 561. l.
Szabó-Hellebrant, Régi M. Könyvtár II. 327., 357., 364., III. 567., 568.
Ábel-Mokos, Magyarországi tanulók a jenai egyetemen 27. l.
M. Könyv-Szemle 1891. 74., 1892-93. 48. l.