Kezdőlap

Klein Mór,

bölcseleti doktor, főrabbi, szül. 1842. júl. 7. Miskolczon (Borsodm.); gymnasiumot szülővárosában (öt osztályt az ág. evang., a VI-at az ev. ref. lyceumban) végezte; utóbbi intézetben Lévai József, Pásztor Pál és Kun Bertalan voltak tanárai. 1855-ben Prágába került és az érettségi vizsga után az ottani egyetemen hallgatta a bölcseletet és mint papjelölt látogatta a zsidó theologiai intézetet Rapaport Salamon főrabbi vezetése alatt. 1863. márcz. 14. bölcseleti doktorrá avatták és a theologiai szaktudományokból a vizsgát letette. Ekkor szülőközsége meghivására átvette a miskolczi izraelita öt osztályú népiskolának igazgatását. 1865-ben ugyanott, az akkoriban fölszentelt nagy templom hitszónokává választatott, mely minőségben 1869-ig működött, mire az ungvári congressusi hitközség megválasztotta főrabbijának. 1876-ban a pápai hitközség meghivására elvállalta az ottani főrabbi állást, 1880 óta pedig mint a nagy-becskereki kerület főrabbija működik. A városi s megyei életben is szerepel és az országos rabbiképző intézet vezérlőbizottságának egyik tagja.

Czikkei a M. Zsidó Szemlében (1885. Az Agada, 1889. Hochmuth Ábrahám életrajza, 1898. Pessimismus sat.); az Egyenlőségben (1886. 29. sz. Gyászbeszéd Kiss Dávid felett), a Torontálban (1891. 39., 40. sz. Hertelendy József emlékezete, 1892. 112. 114. sz. Egyházi beszéd ő felségének koronázási jubileuma alkalmából, 1894. 116. szám, Beszéd a főispánhoz, 189. sz. Beszéd az izraelita imaházban a király születésnapján, 1895. 212. sz. Templomfölszentelő ima, 1896. 192. sz. Ünnepi beszéd a zsinagóga zárkörének letételekor, 1896. 241. sz. Az ember-szeretet, a módosi közkórház fölavatása alkalmával, 1897. 63. sz. Márczius 15. a nagybecskereki magyar olvasókör ünnepélyén, 188. sz. A király születésnapja, beszéd, 243. sz. A király ajándéka, beszéd, 1898. 61. sz. Márczius 15., beszéd a magyar olvasókörben, 81. sz. Torontálvármegye ünneplése ápr. 10., beszéd); a Délvidékben (1894. 3. sz. Prolog a Jókai Mór 50 éves irói jubileuma alkalmából rendezett szini előadás bevezetéseül); a miskolczi Szabadságban (1896. 43. sz. Beszéd az izr. ipartársulat zászlószentelési ünnepélyén Miskolczon); a M. Izraelitában, az Izraelita Közlönyben, a Jüdische Gemeinde- und Schulzeitungban, az Ungarische jüdische Wochenschriftben, a Grätz Monatschriftjében, a Jövő czímű felekezeti lapokban.

Munkái:

1. Beth-El oder die jüdische Synagoge. Rede zur Vertheidigung des Miskolczer israel. Gotteshauses. Szegedin, 1865. (A Ben Chananja melléklete).

2. A nép boldogsága. Hitszónoklat, tartotta az alkotmány helyreálltának ünnepélyekor. Miskolcz, 1867.

3. Denk- und Redefreiheit im Judenthum. Rede, gehalten in Miskolcz. U. ott, 1867.

4. Imre-Sohab, oder Charakter ist Gold. Rede, gehalten in Miskolcz. U. ott, 1867.

5. Örömhang! Hitszónoklat, tartotta az egyenjogúsítás ünnepélyekor Kassán, jan. 30. Kassa, 1868. (Melléklet a M. Izraelitához).

6. Trauungsrede, gehalten bei der Vermählungsfeier des Herrn Julius Schlesinger mit Fräulein Louise Polatschek am 33. Omer-Tage des Jahres 5629. Ungvár, 1869.

7. Az imaház, a hevesi izraelita templom fölavatása alkalmából. Miskolcz, 1870.

8. Valódi és áldicsőség. Hitszónoklat, melyet ő felsége születésnapján 1870. aug. 18. tartott. Ungvár, 1870.

9. Gyászbeszéd, tartotta b. Eötvös József emlékére 1871. febr. 12. rendezett isteni tisztelet alkalmával. U. ott.

10. A korona dísze és fénye. Templomi beszéd, ő felsége születése napján. U. ott, 1871.

11. Templomi beszéd, melyet Gizella főherczegasszony ő fensége esküvője alkalmából 1873. ápr. 19. mondott. U. ott, 1873.

12. Einleitung in den maimunischen Mischna-Commentar, frei bearbeitet und mit erläuternden literarhistorischenund kritischen Anmerkungen versehen. Bpest, 1874. (Különnyomat a Jüdische Gemeinde- und Schulzeitungból).

13. Halotti beszéd dr. Kaczander Áron felett. Miskolcz, 1875.

14. Gyászbeszéd dr. Löw Lipót emlékezetére. 1875. nov. 14. Szeged.

15. A tévelygők utmutatója. Irta Mozes ben Mainum, ford. és magyarázó s irodalmi jegyzetekkel ellátta. Pápa, 1878-1880., Nagy-Becskerek, 1884-91. Három kötet.

16. Mit akartam? miképen jutalmaztak? s mit óhajtok? Bucsubeszéd, mondotta... Pápán. 1880. máj. 1. Pápa, 1880. (A szerző kőnyom. arczk.)

17. Cremieux Adolf emlékének. Nagy-Becskerek, 1881.

18. Templomi beszéd. Elmondotta király ő felsége születési ünnepélyének előestéjén 1882. aug. 17. U. ott, 1882.

19. Worte der Trauer gesprochen an der Bahre des gs. Ignaz Schenk am 18. febr. 1883. U. ott, 1883.

20. Templomi beszéd király ő felsége születése évfordulóján 1884. aug. 18. U. ott.

21. Igazság és méltányosság! Templomi beszéd ő felsége születési ünnepélye előestéjén 1885. aug. 17. Ugyanott, 1885.

22. Worte der Trauer... gesprochen an der Bahre der Frau Susanne Berger, Präsidentin des israelitischen Frauenvereines zu Gr.-Becskerek. Gestorben zu Arad am 23. Juli 1886. ... U. ott, 1886.

23. Moses Montefiore. Denkrede am. 9. Aug. 1885. U. ott, 1885.

24. Torontálvármegye ujonnan épült székházának megnyitása és nm. Tisza Kálmán miniszterelnök arczképének leleplezése alkalmából 1888. jan. 16. és 17. tartott rendkívüli közgyűlésben előadott beszéd. U. ott, 1888.

25. Worte der Trauer an der Bahre des Herrn Josef L. Kohn am 15. April 1888. U. ott, 1888.

26. Gyászbeszéd Rudolf koronaörökös ő cs. és kir. felsége emlékére 1889. febr. 10. U. ott, 1889.

27. Bucsusztató Schwarz Mihály hitközségi elnök temetésénél 1894. okt. 15. U. ott, 1894.

28. A három koporsó. Templomi beszéd Kossuth Lajos emlékezetéül. 1894. ápr. 28. U. ott, 1894.

29. Ezer év. U. ott, 1896. (A Torontál melléklete).

30. Ezer év. Miskolcz, 1896. (A Szabadság melléklete).

31. Világosság! Templomi beszéd (1896) 5657 évi Kiszelew 25. a középiskolai ifjuság számára rendezett isteni tisztelet alkalmával. U. ott, 1896.

32. Templomi beszédek, melyek a veszprémi izr. hitközség rabbibeigtatási ünnepélye alkalmából 1896. aug. 25. tartottak. Veszprém. (Fiának dr. Klein-Kis Arnold veszprémi főrabbi beigtatott pap beszédével együtt).

Sajtó alatt van: Világfájdalom (Penini után, 41 fejezetre terjedő tanköltemény).

Borsodmegyei Lapok 1884. 94. sz.

Lippe, Bibliogr. Lexikon, Wien, 1889. I. 236., II. 137. l.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona X. 624. l. (Kohn Sámuel) és önéletrajzi adatok.