Kezdőlap

Klauber János,

izraelita néptanító, szül. 1832. febr. 10. Izsákon (Pestm.); elemi iskoláit a r. kath. majd az evang. ref. iskolákban végezte; azután a paksi rabbi-iskolába ment; később Bonyhádra került Perls rabbi iskolájába, hol a zsidó tudományok mellett elkészült a gymnasium négy alsó osztályára is és 1847-ben a gyönki evang. ref. gymnasiumban tett vizsgát. 1848-ban szülőföldére ment és beállt nemzetőrnek. Dunavecsén Fülöp Imre nemzetőri őrnagy magához vette az irodába s ott dolgozott addig, míg főnökét ki nem végezték a szabadságharcz alatt. Édes atyja időközben meghalt és ő Tabra ment az ottani rabbiképzőbe, hol zsidó tanulmányait 1852-ig folytatta. Ekkor nevelő lett és kedvet kapott a tanításhoz. Felment Pestre s beiratkozott a tanítóképzőbe; de itt csak egy évet töltött, mert szegénysége miatt nem volt képes magát fentartani. Elment újra nevelőnek Gyomára, majd később ismét beiratkozott a nagyváradi r. kath. tanítóképzőbe s itt 1857. aug. 31. letette a tanítói vizsgát. A félegyházi zsidó község választotta meg tanítójának, de itt nem sok ideig volt és elment Nagy-Lakra, a hol 1867-ig tanítóskodott, a mikor a kecskeméti zsidóhitközség választotta meg és mint felekezeti tanító 1877-ig a zsidó iskolában, azóta pedig a községi iskolában működik. 1872-ben a kecskeméti országos kiállítás alkalmával egy számológépet és egy magyar-zsidó ABC-ét állított ki, a melyért ezüst érmet és dicsérő oklevelet nyert. Nagy érdeme van abban, hogy 25 év óta közvetíti a délvidéki lakosok német gyermekeinek csere útján való Kecskemétre hozatalát, mi által nagy szolgálatot tesz a magyarosodás ügyének.

Az Izraelita Tanügyi Értesítőnek munkatársa.

Munkája: Héber hangoztató- és olvasókönyv. 3. jav. kiadás. Kecskemét, 1882. (4. kiadás 1888., 5. jav. kiadás. U. ott, 1896.)

Kiszlingstein Könyvészete.

Kecskeméti Nagy Képes Naptár 1893. 193., 194. l. arczk.

M. Könyvészet 1895.