Kezdőlap

Kisfaludy Zoltán Lajos (Kisfaludi),

r. kath. plébános, K. Elek, Győr- később Zalamegye szolgabirája és Raffel Erzse fia, nagy atyja testvér volt K. Károly és Sándor költőknek, K. Z. pedig testvére K. Árpád Béla egyetemi tanárnak, szül. 1854. júl. 20. Gyömörőn (Zalam.); iskolába járt Sümegen és a gymnasiumot Győrött végezte; ugyanott a IV. osztály után kispap lett. A gymnasiumi VII. és VIII. osztályokat egy év alatt végezte s mint theologus a III. és IV. évet is egyszerre. Káplán volt Halászin (Mosonm.), Gyömörén (Győrm.), Sajtoskálon (Sopronm.), Répcze-Szemerén. Lébeny-Szent-Miklósón (Mosonm.) és Győr-Szigeten, 1889. óta plébános Saápon (Győrm.). 1895-ben a Sz. István-társulat tudományos és irodalmi osztályának tagjává választotta. A nagy seminarium Szent-Imre egyletének elnöke volt és mint theologus több verssel és értekezéssel jutalmat nyert.

Ez időben munkatársa volt az Egri Népújságnak, hol Kondorosi névvel több verse s novellája jelent meg; valamint a M. Sionnak, melybe költeményt és birálatot írt különféle nevek és jegyek alatt; írt az akkori M. korona napilapba s a Győri Közlönybe is s mind a két lapnak külső munkatársa volt. Káplánkodása idején a Győri Közlönyön kívül, (melyben a botbüntetésről cz. czikke feltünt), írt a soproni Népiskolai Lapokba és Katholikus Szemlébe Végház, Hajnal, Kalamus álnevek és Z. jegy alatt. 1891 elején átvette a Szent István-társulat által Budapesten kiadott Népiratkákat, melyből szerkesztése alatt megjelent 100 füzet; maga írta a 39. sz. Mit izen a római pápa minden katholikus embernek? 1891. (2. kiadás 1894.)

51. A bucsuki kőkereszt, vagy ne járj a fonóba 1891.

55. A római pápa üzente a munkások állapotáról 1892.

65. Szent László király 1892.

73. Újabb falusi levelek a polgári házasságról 1894.

75. A római pápáról 1893.

114. Ezer esztendő, vagy a magyarok honfoglalása 1896.

(A 39., 51., 65., 75., 114. Végházi álnévvel, a többi névtelenül jelent meg.)

Szerkesztette még a Szent István-társulat által kiadott Magyar Nép Könyvtárát 1891-től, a Kis Lelki Manna hangjegyes kiadásának és a Lelki Manna ima s énekes könyveknek szövegét.

M. Sion 1891. 463. l.

Zalka Emlékkönyve. Győr, 1892. 141. l.

M. Könyvészet 1892-95.

M. Állam 1894. 92. sz.

Turul 1896.

Pallas Nagy Lexikona X. 591. l. és önéletrajzi adatok.