Kezdőlap

Kiss Mór,

jogi doktor, egyetemi tanár, szül. 1857. máj. 12. Kolozsvárt, hol középiskoláit és a négy évi jogi tanfolyamot 1876-ban vétezte; dez. 6. az államtudományok, 1877. szept. 29. a jogudományok doktorává avattatott. 1878-ban a kolozsvári egyetemen a rómia jog magántanárává habilitáltatott. Ezután ösztöndíjjal külföldre ment és a lipcsei, berlini, hallei, müncheni, párisi s göttingai egyetemeken hallgatta a kiválóbb romanisták előadásait. 1880. aug. 12. a n-szebeni jogakadémiához helyettes, 1881. rendkívüli s 1882. rendes tanárrá neveztetett ki, melynek feloszlatása után 1884. jún. 19. szolgálattételre mint a római jog tanára a kolozsvári egyetemre helyeztetett át, a hol 1886-ban a pandektajog számára külön tanszék rendszeresíttetett, melyre K. neveztetett ki; 1890. aug. 19. óta mint rendes tanár, jelenleg is ott működik.

Czikkei a Jogtudományi Közlönyben (1879. Válogatott fejezetek a római örökösödési jog köréből, Nagyérekű jogi vita a német jogászok közt, 1881. könyvism.), a M. Igazságügyben (XIX. k. A müncheni egyetem jogi karának véleménye a szász egyetem jogkérdésében, XXV. Az adásvétel jogi természete, XXX., XXXI. A német polgári törvénykönyv tervezete, Adalékok az ajándékozás elméletéhez), a Századokban (1885. 167. 1. könyvism.) a M. Salonban (1887. A császári posta az ó-kori Rómában) sat.

Munkái:

1. A végrendeleti alakok kifejlődési története Justinián császár törvényhozásáig bezárólag. A kolozsvári m. kir. tudomány-egyetem által sz. kir. Kolozsvár városa részéről kitűzött díjjal koszorúzott pályamű. Kolozsvár, 1876.

2. Adatok a bonorum possessio contra tabulas eredetének kérdéséhez. U. ott, 1880. (Különny. az Erdélyi Múzeumból.)

3. Einfluss des altrömischen Staats- und Heeresorganisation auf die spätere Weltherrschaft und Rechtsentwicklung. Vortrag, gehalten am 23. Febr. 1883. im militär-wissenschaftlichen Verein zu Hermannstadt. Hermannstadt, 1883.

4. A corpus juris civilisből készített és feldolgozott magánjogi gyakorlati esetek gyűjteménye. Kézikönyvül a római jogból tartott practicumokhoz. Bpest, 1883.

5. Visszaemlékezés Windscheidra és Iheringre. Kolozsvár, 1893.

Kiszlingstein Könyvészete.

A kolozsvári egyetem története. Kolozsvár, 1896. 89. l. (Acta reg. scient. univers. Claudiop. 1895-96. Fasc. II.) Ferenczi Zoltán és Gopcsa László szives közlése.