ev. ref. tanítóképző intézeti igazgató, Kiss Áron püspök fia, szül. 1843. aug. 14. Porcsalmán (Szatmárm.); az algymnasiumot Szatmárt a reformátusoknál 1855-56-ban, az V. osztályt ugyanott a róm. kath. kir. gymnasiumban 1857-ben, a VI-at Lőcsén 1858-ban, a VII. és VIII-at a sárospataki ev. ref. gymnasiumban 1858-60-ig végezte. 1860. szept. 1-től 1866. jól 1-ig bölcseleti, theologiai és mellékesen jogi tudományokat hallgatott a sárospataki ev. ref. főiskolában. A theologiai akadémiát végezvén az 1864. iskolai év elején az esküdt diákok közé vétetett föl és az éneklőkar elnöke volt, egyszersmind gymnasiumi tanárokat helyettesített, legtöbbször pedig a tanítóképzőben suppleált. Mint felsőbb tanuló több család gyermekei mellett nevelősködött. 1866. júl. 3-6. a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület biziottsága előtt lelkészképesítő vizsgát tett. Majd Uray Sándorral Pozsonyba ment mint nevelő. 1868. ápr. 19. Debreczenben Porcsolmán ev. ref. segédlelkész lett és letette a papi vizsgát; jún. 2. a mándi (Szatmárm.) ev. ref. egyház megválasztotta papjának; a szatmári ev. ref. egyházmegye levéltárnoksággal, majd aljegyzőséggel tisztelte meg. 1869. aug. 15. ev. ref. lelkészszé szenteltetett föl. 1875-ben elhagyta a papi pályát és szept. 20. Török Pál püspök a nagy-kőrösi ev. ref. tanítóképzőhöz a vallás és történelem ideiglenes tanárának nevezte ki. 1876. jún. 14. a dunamelléki ev. ref. egyházkerület rendes tanárul, 1883. nov. 24. pedig igazgatóul is megválasztotta. 1880-ban a kerület részéről, Bezerédj-díjjal, a selyemtenyésztés tanulmányozására külföldre küldetett.
Czikkei a Sárospataki Füzetekben (1866-68. Az öt szabad kir. város: Kassa, Lőcse, Bártfa, Kis-Szeben, Eperjes vallástétele, Széles Andrásnak a szatmári ref. egyházmegye történetére vonatkozó feljegyzéseiből közlemények, A sárospataki főiskolai énekkar története); a Prot. Egyh. és Isk. Figyelmezőben (1870-72. Adatok a szatmáregyházmegyei elpusztult egyházak történetéhez, Elfoglalt egyházi és iskolai javak Szatmárban, III. 1872. Jerémiás István esperes a szatmári egyházmegyében); a Czelder Vasárnapjában (1881-83. A magyar egyház); a szatmári Szamosban (1875-76. Eddig nem ismert régi épületek Szatmár megyében, Adatok Szatmármegye íróihoz, Vázlatok Szatmármegye társadalmi életéből 1529-1690.); a Tört. Tárban (1878. A szathmári csizmadia czéh régi jegyzőkönyveiből); a Néptanítók Lapjában (1882. Egy régi praeparandia és gazdasági intézet tervezete, Apáczai Cseri János 1653-ban tartott rektori beszédének a tanügyi viszonyokra vonatkozó része és könyvism., 1883. könyvism.); a Prot. Egyh. és Isk. Figyelőben (1884. Bocskay István fejedelem élete s több egyháztörténeti tárgyú közlése); a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1880. Helyreigazítás Kömlei Jánosról, 1881., 1889-90., 1894-95. Alvinczi Péter a magyar pap); a Károli-Emlékkönyvben (1890. Károli Gáspár életrajza); prédikácziók a Vasadi Balogh Lajos és Öreg János Gyakorlati Lelkészetében (Debreczen, 1877); az Irodatörténeti Közleményekben (1896. Adalékok a Mondolat-perhez); a Nagy-Kőrös város monographiájában (A nagy-kőrösi ev. ref. tanítóképezde és a nagy-kőrösi ev. ref. népiskolák története); írt még a Sárospataki Lapokba (Anti-Hodegographos. Varadini, 1640. ism.) a Beregbe, Szabolcsba, az Ev. Lelkészi Tárba, a Néptanítók Lapjába, a Tiszavidékbe, a Téli Ujságba, a M. Földmívesbe, a Nagy-Kőrösbe (1884. A főiskola alapítóiról, 1888. 19. sz. Emlékezés Gönczy Pálról) sat.
Munkái:
1. A vetési reform egyháztörténete, Kecskemét, 1875.
2. A szatmári reform egyházmegyei története. U. ott, 1878. (E munkáért a szatmári ev. ref. egyházmegye tiszteletbeli tanácsbiróvá választá. Lenyomatok e munkából: a Botpaládi, Csengeri, Fehér-Gyarmati, Nagy-Szekeresi, Porcsalmai, Mándi és Szamos-Dobi ref. egyházak történetei.)
3. A bibliai könyvek története és symbolika. Függelékül: a magyar ref. templomi énekeskönyv ismertetéséhez. Kézikönyv a VI. gymn. osztály számára. Kiadja a dunamelléki ref. egyházkerület. U. ott, 1878. (2. kiadás. Bpest, 1888. 3. iadás. U. ott, 1892.)
4. Báthori Zsófia életrajza. Nagybánya, 1879. (Különnyomat a M. Prot. Egyh. és Isk. Figyelőből.)
5. Mezei gazdaság- és kertészettan. Tanítóképezdék számára. Bpest, 1880. (2. kiadás ábrákkal 1884., 3. kiadás 1890. és lenyomat 1894. U. ott.)
6. Mezei gazdaság és kertészettan. A népiskolák számára. U. ott, 1880. (Kis Tükör, népiskolai kézikönyvek tára, 2. kiadás ábrákkal 1884. 3. bőv. és jav. kiadás 1889. ism. Néptanítók Lapja, új lenyomata 1893. U. ott.)
7. Bevezetés az ev. reform. keresztyén vallásra. Vezérkönyv az elemi iskolai I. és II. oszt. tanítói számára. Kiadja a dunántúli ref. egyházkerület. U. ott, 1882.
8. Reform. keresztyén vallástudomány. (Hit- és erkölcstan.) Gymnasiumok, tanítóképezdék és polgári iskolák számára. U. ott, 1883. (2. átdolg. kiadás 1891. U. ott.)
9. Magyarország történelme. Kézikönyv középsikolák és tanítóképezdék számára. U. ott, 1885.
10. Világtörténelmi kézikönyv. Az ó-, közép- és új-kor történelme. Gymnasiumi IV-VI. osztályok és tanítóképezdék számára. U. ott, 1886. Két kötet.
11. Az ev. reform. keresztyén egyház kultusza és szervezete Magyarországon. Kézikönyvtan képezdék számára. Nagy-Kőrös, 1885. (2. kiadás. U. ott, 1894.)
12. Ref. ker. vallástni kézikönyvek osztatlan elemi népiskolák I-VI. oszt. számára. Bpest, 1892.
13. Vallástani vezérfonal ismétlő iparos tanulók és felső népiskolák részére. U. ott, 1892.
14. Élő reménység. Imádságos könyvecske. U ott, 1895. (Lenyomat 1897. U. ott.)
15. A nagykőrösi és dunamelléki ev. reform. tanítóképzőintézet monographiája. Nagy-Kőrös, 1896.
16. Visszapillantás a magyar nemzet ezer éves multjára. (Ünnepi beszéd.) U. ott, 1896.
Szerkesztette a Geleji Katonai István egyházi kánonait és a szatmári ev. ref. egyházmegye érvényes statutumait az id. Kiss Áron, Geleji Katona István Egyházi kánonai cz. művéhez, Kecskemét, 1875. és a nagy-kőrösi ev. ref. tanító-képezde és népiskolák évi Értesítőit 1883-97. években (ezekben a rendes rovatokon kívül tőle van: Emlékbeszéd Patay Sámuel és Beretvás Éva tanítóképezdei alapítók felett, Egressi Galambos Sámuel alapító felett, Simók Sándor és Szabó Sándor nagy-kőrösi ref. tanítókról, A nagy-kőrösi ref. tanítóképezde történetének egy részlete, A nagy-kőrösi ev. ref. népiskolák történetének vázlata sat.)
Kéziratban: Hetvennyolcz év a nagy-kőrösi ev. ref. egyház és iskolák életéből sat.
Balogh Ferencz, A magyar protestáns egyháztörténet irodalma. Debreczen, 1879. 74. l.
Uj M. Athenás 221., 506. l.
M. Könyvészet 1886., 1889., 1890-91., 1895-96.
Kiszlingstein Könyvészete.
Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára II. 267. l.
Századok 1897. 376., 381-82. l. önéletrajzi adatok.