ev. ref. lelkész, K. Péter tanító s Tarnóczy Erzsébet fia, született 1816. okt. 22. Kapolyban (Somogym.); egy éves korában szülei Somba mentek lakni, hol atyját jegyzőnek választották. K. a pápai ev. ref. főiskolában kezdte tanulását; onnét Gyönkre vitték szülei német szóra; ismét Pápán folytatta s ott be is végezte középiskoláit. Azután a theologiára iratkozott be, melynek végezte után Csepre ment akadémiai rektornak három évre. Inenn Halász Péter gyóni földbirtokos házához került nevelőnek. Ezen idő alatt 1845-ben letette a papi vizsgát és Gyónon segédlelkész is volt. Innét Felső-Iregbe, majd Duna-Patajra rendeltetett; utóbbi helyen helyettes lelkész volt, mikor az 1848. szabadságharcz kitört, és Pestre ment; magával vitt 45 duna-pataji fiút és kilencz kecskeméti fiút; beállottak honvédnek. K. a 17 zászlóaljba sorozták mint őrmestert, decz. 14-én hadnagy és a tápió-bicskei csata után 1849. márcz 24. főhadnagy lett; részt vett az ostromban Buda vár bevételénél és a debreczeni csata után Nagy-Sándor József tábornok kinevezte századosnak. A világosi fegyverletétel után aug. 27-én haza ment szüleihez Somba. 1850. jan. 20-tól márcz. 12-ig bujdosott az országban; ekkor tudta meg az okleveles lelkészeknek adott amnestiát és elfoglalta a somi segédlelkészi állást; azon év máj. 13. kazsoki lelkésznek neveztetett ki s 1862-ben Somogy-Endrédre helyeztetett át, hol jelenleg is működik.
Czikkei a Honvédben (1870. 12. sz. Hentzi halála), a Függetlenségben (1885. 70. sz. A debreczeni honvédsír, 1886. 160. sz. Hentzi halála, 1887. 128. sz. Kik vették be Budavárát.)
Közlöny 1848. 189., 1849. 67. sz. és önéletrajzi adatok.