Kezdőlap

Kis József,

orvosdoktor, szül. 1765. ápr. 24. Miskolczon (Borsodm.); iskoláit végezte, Pesten 1790-ben orvosdoktorrá avatták; a szép tehetségű ifjú a Széchenyi Ferencz gróf figyelmét magára vonta, ki őt azon év okt. 1. udvari orvosává tette. Mint a grófi háznak nagyrabecsült barátja 34 évig szolgálta uraságát; míg végre 1824-ben a gróf hitvese is követvén férjét a halálba, K. is, miután a gyakori tüdőgyuladások és májbetegsége végső éveiben igen meggyengíték erejét, gyengült egészségének enyhítése czéljából Bécsből melegebb tartományba kivánkozva, egyik veje mellé Triestbe tette át lakását, hol 1830. ápr. 28. meghalt. K. a latin, magyar és német nyelven kívül beszélt francziául és tótul.

Munkái:

1. Az érvágónak pathologiája, melyet a magyar borbélyoknak hasznokra írt. Bécs, 1791.

2. Egészséget tárgyazó katechismus, vagyis kérdésekben és feleletekben foglalt oktatás. A köznépnek és az oskolába járó gyermekeknek számára, hogy tudhassák egészségjeket becsülni és őrizni. Sopron, 1794. (2. megbővített kiadás, U. ott, 1896. Az első kiadásból kivonat jelent meg Kolozsvárt 1797-ben.)

3. Emlékeztetés a himlő-beoltásnak hasznára, az önnön magzatjokat igazán szerető szülőknek vigasztalására. Sopron, 1799. (Németül. U. ott, 1799.)

4. Magyar! Légy igaz magyar. Láss tovább. Becsüld nyelvedet. Pest, 1870. (Névtelenül. Mátray Gábornak a m. n. múzeumi könyvtár példányába írt följegyzése szerint szerzője K.)

5. De productione sacchari ex succo aceris. In monarchia Austriaca experimentum institutum... Ex germanico traductum. Sopronii, 1711. (Névtelenül. Böhringer Károly munkája.)

6. A Fertő tavának geographiai, historiai és természeti leírása 1797-ben. Pest, 1816. (Rumy. Monumenta Hungarica I. 229-424. l.)

7. A Fertő tava vizének és orvosi tulajdonságainak fürdő gyanánt leírása. U. ott, 1816. (Rumy, Monumenta Hungarica II. 191-287. l.)

Katona, Historia Critica XLI. 599. l.

Orvosi Tár III. 1831. 109. l.

Tudományos Gyűjtemény 1831. IV. 126. l.

Rupp, Beszéd 146. l.

Szinnyei Könyvészete.