jog- és államtudományi doktor, m. kir államvasúti főfelügyelő, szül. 1846. decz. 27. Monokon (Zemplénm.); gymnasiumi tanulmányait Miskolczon kezdte s Kassán folytatta, hova szülei a német nyelv elsajátítása végett küldték. A budapesti egyetem hallgatója volt és 1871. júl. 19. az összes jog- és államtudományokból doktorrá avatták. Egyetemi tanulása alatt különös hajlamot érzett a nemzetgazdaságtan iránt és e tárgyból főiskolai tanárságra készült. A körülmények azonban a hivatalnoki pályára terelték: gróf Andrássy Gyula alatt a miniszterelnökség sajtóosztályába lépett be, onnét a közmunka s közlekedésügyi miniszteriumba ment át; onnan pedig 1874. máj. 1. a m. kir. államvasutak igazgatóságához, hol azóta folyton működik és jelenleg, mint főfelügyelő, a vezértitkárság vezetője.
A sajtó-osztályban töltött ideje alatt belmunkatársa volt a M. Politikának két évig (1874. 120-122, 126. sz. Hieronymi Károly, A közmunkaügyek állami kezelése Francziországban cz. munkájának ismertetése s birálata); a Budapesti Szemlében (1875. Kautz Gyula, A nemzetgazdaság- és pénzügytan ism.)
Munkája: A mezőipar nemzetgazdaságtani elmélete s A nemzetgazdaság alaptana. Roscher Vilmos után ford. Pest. 1870-71. (A nemzetgazdaságtan rendszere I., II. Előszó Kautz Gyulától. Az utóbbi években a III. kötet magyarra fordításával foglalkozott, mely a magyar viszonyokra vonatkozó adatokkal kibővítve sajtókészen van.)
Szinnyei Könyvészete és önéletrajzi adatok.