honvéd alezredes 1848-49-ben, szül. 1825-ben Csik-Madarason, hol atyja K. Sámuel akkor mint székely ezredbeli főhadnagy álomásozott. K. első nevelését magán nevelőtől nyerte, 15 éves korában pedig az olmützi hadapródiskolába került. Itt három év alatt befejezvén tanulmányait, mint hadapród a 34. sorezredbe lépett, hol egy év mulva hadnagyi s nemsokára főhadnagyi rangot nyert. Ezzel a ranggal, mint kitünő katonát, zászlóaljparancsnoki segédtisztül alkalmazták és 1848-ban ezredével együtt Lembergből Magyarországba érkezett. Az ezredparancsnok tisztikarával (K. és Széll József százados kivételével) a főváros mozgalmai elől Bécsbe ment; a magyar kormány új tisztikarral látta el az ezredet s a parendorfi táborba küldte. K. a schwechati ütközetben kitüntetvén magát, egy utászzászlóaljba osztották és 1849. máj. 4. a 3. utászzászlóalj parancsnoka lett. A magyar hadsereg egyik legjelesb szaktisztjévé vált és egymásután nyert őrnagyi s alezredesi rangot. Különösen kitüntette magát a győri földvár építésénél, továbbá a szolnoki ütközetben és a tiszafüredi hídfő építésénél. Egyik legsikerültebb műve volt Poroszló és Valk helységek megerősítése, mely akkor oly figyelmet keltett, hogy a szakférfiak ajánlatára Dembinszky maga mellé vette, mire K. ennek a Vogl altábornagy által vezényelt osztrák hadtest elleni minden haműveletében részt vett. Őt küldték ki a Magyarországba vonuló orosz császári segédhadak egyike ellen utászfőnöknek, feladatául tüzetvén ki, hogy az előnyomuló hadsereg útjába minél több akadályt gördítsen. Ebbeli feladatának ügyesen megfelelt, mert gyorsan és hamarjában készített erődítések által napokig megállította az ellenséget, mint péld. Kapuvárnál, majd pedig oly módon rontotta meg a közlekedési vonalat, hogy az ellenségnek legtöbb idejét és erejét vette igénybe az út helyreállítása Szegedig. A világosi gyásznap után az aradi vészbiróság halálra ítélte őt is, de Haynau a halálítéletet 16 évi várfogságra változtata; bőrtöne Königgrätzben volt, hol hetedfélévet töltött a legszigorúbb fogságban. (Atyja, ki cs. kir. őrnagy és 1848-49-ben fogarasi várparancsnok, és testvérei K. Antal és György, főtisztek a cs. k. hadseregben, később honvédek, szintén várfogságot szenvedtek.) Majd kegyelmet kapván, hazájába tért; három évig Bethlen Olivér grófnál és Weér Sándor bihari földbirtokosnál mint magán nevelő működött. 1867-ben a közlekedési miniszteriumban szerény állást foglalt el. Több katonai czikkével és röpiratával figyelmet keltvén, az egyetemen a magyar hadtani előadások tanárává nevezték ki. Ebbeli működése alatt írta az Utászszolgálati utasítást és a Katonai földrajzot; ezeket azonban nem fejezhette be; mert két utolsó évében mellbetegség szállta meg. 1872. okt. orvosai tanácsára Meranba ment, hol 1873. febr. 1. meghalt.
Munkája: Elmélkedés a magyar katonai nevelés fölött tekintettel a Ludovicaeumra. Pest, 1869. (500 példányban nyomatott és a tiszta jövedelmet a honvédrokkantak házának létesítését czélzó adakozások növelésére szánta.)
Közlöny 1849. 98. sz.
M. Hirlap 1850. 89. sz. (Haditörv. ítélet).
Vasárnapi Ujság 1873. 11. sz. arczk.
Reform 1873. 52. sz. (Molnár József).
Honvéd Naptár 1874. 23. l. arczk.