1848-49. huszárszázados és nyug. m. kir. honvédőrnagy, szül. 1826. okt 29. Szász-Csáváson (Kis-Küküllőm.), hol atyja K. Mihály nemes származású megyei főorvos, táblabíró és birtokos volt; középiskoláit Marosvásárhelyt járta s a jogot hallgatta, midőn 1848-ban kitört a szabadságharcz, mire a 15. Mátyás-huszárezredbe beállott; aug. 21. tizedes lett és vitéz katona lévén, gyorsan haladt előre; az 1849. márcz. 21. feketehalmi csatában kitüntetvén magát, Bem századossá nevezte ki és Szebenben a Bethlen Miklós vezénylete alatt álló lovagló tanosztálynál (equitatio) volt alkalmazva; júl. a vöröstoronyi szorost védelmező lovas-csapat parancsnoka volt. De a Szeben felől támadó, több mint 8000-nyi muszka sereget a csekély magyar őrség nem tudta feltartóztatni s júl. 20. kiszoríttatott a határon Oláhországba. Emigráns lett társaival együtt; Sumlába s onnan Kiutahiába vándorolt. Kis-Ázsiában 1851. máj. 8-ig maradt, midőn Mészáros Lázár volt hadügyminiszter csapatjával Máltán át Angolországba indult; júl. 5. értek Southamptonba. Londonban keze munkájával kereste kenyerét, előbb üvegfestő lett, majd Sheffieldbe utazott és munkát kapott egy borotva- és késgyárban; azután kis pénzsegélyt vett hazulról s ismét Londonba tért vissza; kedélyes napokat élt az emigránsok körében. Ezután jegyzője lett Kemény Farkas báró mellett a Londoban élő magyar menekülteknek, majd felügyelő a rövid életű magyar katonai iskolában. Miután átlátta, hogy Angolországban nem igen élhet meg, Amerikába hajózott, hova 1852. máj. érkezett meg. New-Yorkban egymásután lett márványcsiszoló, ezüstöző és cukorgyári munkás, majd patikárus egy kalandos magyar orvosnál és végül okl. lovászmester Bostonban, Kalapsza magyar lovagló iskolájában. De 1853 tavaszán megbetegedett és hat hétre New-Yorkba ment levegőváltoztatás végett és onnan ismét vissza a lovaglóiskolához. Már a szabadságharcz alatt lábai meghültek, fájdalma azután is fokozódott és sokáig sántított; ezért sánta huszának nevezték bajtársai; az emigráczió alatt is sokan csak e néven ismerték. Bostont is magunta; szept. már New-Yorkba ment és ott jó barátjai s társai körében közel két évig szolgált mint könyvvezető és tanító. 1855. júl. végén angol oklevelet kért az iskolától a lovaglásból és átvitorlázott Angliába. Megkisérelte a hazatérést s aug. 15. ez ügyben a császárhoz intézett folyamodást. A betegségtől és honvágytól gyötrött bújdosó azonban hiába várakozott; engedélykérésére még csak nem is válaszoltak és csalódva tért vissza ismét bostoni jó barátjai közé. Újabb kegyelmi kérvénye 1856-ban meghallgattatott és jún. 10. kedvező választ kapott; szept. utolsó hetében tért be szülei házába. Ekkor Bethlen Sándor gróf meghívta apanagyfalusi birtokára fiai mellé angol nyelvtanítónak, a kik lovagolni is tőle tanultak meg. Három évig volt a grófi családnál; 1860 kezdetén elfoglalta szászbernádi (Kis-Küküllőm.) birtokát, hol a kiegyezésig kizárólag gazdálkodással foglalkozott, 1866-ban a marosmenti vasút építésekor angol tolmács lett 3000 frt fizetéssel; itt félévig működött. 1867 őszén megválasztották szolgabirónak megyéje zágoni járásában; 1869 őszeig szolgált; ekkor a honvédség ujjászervezésekor kedve kerekedett ismét katonáskodni s mint főhadnagyot beosztották a honvédhuszárokhoz. 1874-ben századossá léptették elő, s 1878-79-ben elvégezvén a törzstiszti tanfolyamot, kevés ideig a 10. honvéd-huszár-ezred Segesvártt állomásozó osztályának parancsnoka volt. A katonai szolgálatot azonban mégis csak terhesnek találta, azért 1881-ben nyugalomba vonult, 1882-ben pedig ő felsége czímzetes őrnagyi rangot adományzott neki. Ezután családjának és a gazdálkodásnak élt. 1886. jan. Kisküküllő-megye megválasztotta országgyűlési ellenzéki képviselőnek. Agyszélütés okozta hirtelen súlyos betegsége miatt azonban a képviselői mandátumot nem fogadhatta el és néhány nap mulva a választás után febr. 1. Segesvárt meghalt.
Munkája: A «sánta huszár» naplója. Adalék az emigráczió történetéhez. Sajtó alá rendezte, s az író éltrajzával bővítette Veress Endre. Kolozsvár, 1895. Szerző fényny. arczk. és névaláírásával. (Az «1848-59. Történelmi Lapok» Könyvtára II. kötet. Előbb ugyanazon Tört. Lapokban jelent meg. Ezen emlékirat, melyet K. 1883-84-ben írt, a verestoronyi vesztett csatával 1849. július 20-án kezdődik és 1853-ban a bostoni eseményekkel végződik; élénk szinekkel festi az emigrationális küzdelmes életet; annak egyes tagjairól sok érdekes epizódot jegyzett fel és így ezzel a Kossuth-emigráczió irodalmában emlékezetessé tette nevét.)
Gyászjelentés.