Kezdőlap

Kindermann József Károly,

utazó s térképkészítő, szül. 1744. márcz. 4. Zsámbékon Buda mellett, hol atyja a gróf Zichy-féle birtok inspektora volt; miután K. a bölcseleti tantárgyakat a pesti egyetemen bevégezte, atyja Bécsbe küldte az orvosi tudományok hallgatására, mihez azonban legkisebb hajlama sem volt; atyjának fenyegetései daczára abbanhagyta a tanulást és vágyait követve, 1768-ban vándorútra indult; Prágán, Drezdán és Berlinen át Hamburgba érkezett; onnét Hollandiába ment, hol a keletindiai holland-társulat ügynöke rábeszélésére a társaság szolgálatába állott és állomáshelyére a Jóreménység foka felé vitorlázott; itt ismeretei és szorgalma által megnyerte Henny alkormányzónak, kinél titkári teendőket végzett, becsülését és szeretetét. Természetrajzi tanulmányai s kutatásai összeköttetésben hozták őt több híres emberrel, így Buffonnal is, kinek több természetrajzi tárgyat küldött; különösen külföldi madarak gyűjtésében fejtett ki nagy tevékenységet. Időközben kibékült atyjával és a vele való sűrű levélváltás föntartá hazájával az összeköttetést. Az utazási vágy megragadta őt és Ceylonba vitorlázott; azonban az ottani éghajlat rosszul hatott egészségére s néhány hét mulva visszatérni kényszerítette; visszautaztában betegen, csaknem félholtan feküdt és a hajósnép durvaságának volt kitéve, kik halálát lesték, hogy holmiain osztozkodhassanak. Ez mélyen hatott kedélyére s a honvágy lepte meg; a társaságnak fölmondta a szolgálatot és hat évi távollét után 1774-ben holland földre lépett. Útközben megtudta, hogy atyja elköltözött Stájerországba, hol súlyos betegen fekszik. K. sietett Judenburgba, hol atyja tartózkodott; azonban mire oda érkezett, az már nem volt az élők közt. Letelepedett tehát az atyja után örökölt birtokon s a mezei gazdálkodás mellett az irodalommal foglalkozott, főleg második hazájának Stájerországnak ismertetésének szentelve idejét. Később Gráczba tette át lakását és végre egy meghívásnak engedve, Bécsbe költözött, hol 1801. okt. 16. meghalt.

Munkái:

1. Historischer und geographischer Abriss des Herzogthums Steyermark. Gratz. 1778. (3. kiadás 1787. U. ott).

2. Der Freund des steyermärkischen Volks. U. ott, 1787. 4 kötet.

3. Beiträge zur Vaterlandskunde für Innerösterreichs Bewohner. U. ott, 1790. Két kötet.

4. Geographisches Handbuch von Frankreich. U. ott, 1791.

5. Vollständige Anweisung des Schachspiels ... zu erlernen. U. ott, 1795. (2. kiadás 1801., 3. k. 1819. U. ott.)

6. Repertorium der steyermärkischen Geschichte, Geographie, Topographie, Statistik und Naturhistorie. U. ott, 1798.

Kiadta a Vaterländischer Kalender der Steiermärker 1801-re és 1802-re.

Szerkesztette a Gratzer Zeitungot 1787-től 1800-ig.

Térképeket is készített: az osztrák tartományokról 12 darabot; az osztrák nemzetiségek térkép-atlaszából hat térkép készült el; a földgömb térképét is elkészítette. Végül 1799-ben a Welsperg Fülöp gróf kormányzó által a déli időpont meghatározására a gráczi várhegyen felállított meridiánt is ő helyezte el.

Arczképe: rézmetszet Kühn J.-től az Archiv für Geographie und Statistik (Wien) 1801. évf.

Allg. Literatur-Zeitung, Jena, 1801. Intelligenzblatt 223. sz.

Zeitschrift von und für Ungarn, 1802. I. 137. l.

Annalen d. oesterr. Literatur 1802. Intelligenzblatt 1. sz.

Allg. geographische Epemeriden 1803. 477. l.

N. Annalen der Literatur 1809. II. Intelligenzblatt 19. h.

Kölesy és Melzer, M. Plutarkus III. 175. l.

Oesterr, National-Encyclopaedie III. 197.

Petrik Bibliogr.