Kezdőlap

Kinder János (friedenbergi),

a nagyszebeni kerület polgármestere, született 1672. decz. 16. Nagy-Szebenben polgári szülőktől; 1693-ban a vittenbergai egyetemre ment (ezen útját elegiában írta le), hol a theologiát hallgatta; azonban egy szerencsétlen párbaj, melyben jún. 30. ellenfelét halálosan megsebesítette, kényszerítette őt a jogi tudományok tanulására. Hazájában nagy barátságba jutott a szerencsétlen hartenicki Sachs királybíróval, kinek bizalmát teljesen bírta. Midőn Acton tábornoksegédtiszt szolgálja Sachshoz menekült, ez nem tudta magát elhatározni, hogy mit tevő legyen, K. azt mondta neki: döglött kutya nem ugat; mire a szolgát megölték és eltemették. A tett földerítése után Sachs halálra s K. is fejvesztésre ítéltetett; mind a kettőt a vesztőhelyre vitték és előtte végezték ki jóltevőjét; ekkor egy előkelő terhes asszony a főparancsnok Rabutin tábornok lábaihoz veté magát és kegyelemért esdve, megmentette életét. K. azután a nemzet és fejedelme becsülését kinyerte, úgy hogy III. Károly király őt és családját nemesi rangra emelte. Azután több fontos kiküldetéssel majd Bécsbe, majd onnan Erdélybe utazott. 1734. jan. 4. szolgabírói rangot nyert, jóllehet akkor Bécsben távol volt; azon év júl. 21. visszatért hazájába és 45 kivándorolt családot hozott magával Felső-Ausztriából (Land ob der Enns) Nagy-Szebenbe; azonban rövid ott tartózkodás után visszament Bécsbe, honnét 1738-ban ismét hazájába utazott. 1739. okt. 12. hálás polgártársai tartományi polgármesternek választották; azonban már 1740. árp. 30. meghalt. Családja unokájában, K. Jánosban 1785-ben kihalt.

Munkái:

1. Hodoeporicum Topographicum: seu Diarium Itinerale, quod itineris Cibinio, per Transylvaniam, Hungariam, Silesiam, Lusatiam, Misniam et Saxoniam, Witebergam, Academici, Insigniorum locorum, urbium, civitatum, pagorum, floviorum, fontium et montium situs, appellationes et descriptiones, aliosquae promiscuas, notatu tamen dignas, observationes continet. Inter itinerales ocupationes mille versibus conscriptum 1693. Wittebergae.

2. Mercurius in curis suis incuriosior, seu Fama tarda et Post Festivitates Nuptiales, Quas Friga Maximorum in Transylvania Virorum; utpote Vir Magnificus Valentinus Frank ... Lucas Hermannus ... Daniel Femgerus... solenniter instituerunt: Ille dum suum viduatum thalamum cum Vidua Vaidiana instauraret: hie dum majorem natu filium Danielem Femgerum cum istius minoris natu filia Sara Herrmanniana ritu christiano copularet. Die 27. Decembris Vitebergam appellens, In Dialogo cum Musis Cibinio Vittebergensibus in debitae observatiae testificationem depicta et descripta ... Anno 1693. die 29. Decembr.

Kézirati munkái: De Comititibus Romanis, Germanis et Hungaris antiquis, in specie vero et ex professo: de origine, officio et dignitate Comitis Saxonum, seu Judicis Regii Cibinensis in Transylvania, cum brevissima eorundem (quotquot potuerunt ex scriptis haberi) vitae et gestorum Historia, tractat aliquot his pagillis, etc. cum eorum Iconibus; Centuria Epigrammatum promiscuorum; De causis obscuritatis Historiae Transylvanicae; De lingua Saxonum in Transylvania; Idea Principum Transylvaniae duorum Seculorum, incipiendo ab anno 1538. An. 1734. die 25. Jun.; Historia Cibiniensis, ab exstructione ad nostra tempora; Ruina Transylvaniae: seu brevis et Diplomatica Dexcriptio Nationis Saxonicae in Transylvania, ab origine et sanguine, introitu, privilegiis, rebus praeclare gestis, antiqua libertate, perpetuaque in Domum Austriacam devotione et fidelitate, mutatione pristini sui status et causis modernae ruinae et desolationis, fere vel vere irreparabilis, nisi ejusdem Deus et imperator misereantur; Religiosa Nationis Saxonicae et Trnsylvania, juxta suum ordinem et diversitatem Actorum, sex omnino capitibus comprehensa et distincta.

Horányi, Memoria II. 348. l. (Kindlernek írja nevét).

Sieb. Quartalschrift II. 1791. 344. l.

Budapesti Szemle VII. 1859. 242. l.

Trausch, Schriftsteller-Lexikon II. 256., III. 587. l.