bölcseleti doktor, nyug. ág. ev. lyceumi tanár, szül. 1813. okt. 14. Kőszegen (Vasm.); szülei korán elhalván, két évig a városi plébános esperesnél és négyig a Kelcz-Adelfi-féle árvaházban részesült nevelésben; gymnasiumi tanulmányai után 1830-ban a kegyes tanítórendbe lépett, mely őt Trencsébe küldte, hol a két próbaévet kiállván, mint próbaéves tanár a tatai convictusba került; innét a váczi nevelőintézetbe rendeltetett, a hol a bölcseletet, aesthetikát, numismatikát, architecturát és hídrotechnikát tanulta, mire 1836. okt. 16. a pesti egyetemen bölcseleti doktorrá avatták. A hittudományokat ugyanot az egyetemen hallgatta. 1839. júl. 28. a váczi püspök pappá szentelte fel. 1840-ben Kalocsára neveztetett ki gymnasiumi rendes tanárnak. Az iskolaév letelte után a szegedi lyceumba helyezték át; rendkívüli órákat adott a 62. ezred katonanövendékeinek. Betegeskedése alatt két év mulva ismét Tatára került. 1845-ben Festetich Albert gróf meghívta Gábor fiához nevelőnek; növendékével beutazta Ausztriának vasipart üző tartományait. Ugyanezen év vége felé letette a magyar kir. egyetemen a jogtudományi III. évi szigorlatokat. Gróf Széchenyi István és Lonovics püspök ösztönzésére beutazta Morva- és Csehországot, az ottani posztó- s vászonipar és az üveghuták tanulmányozása czéljából. 1847-ben ismét tanár lett a budai főgymnasiumban. 1848-ban ő is fegyvert fogott; a főhadi kormányszék táborkarának biztosi osztályába soroztatott és már decz. kapitánynak nevezték ki. 1849-ben áttért az ág. ev. vallásra s ápr. 12. megnősült. Ezután tevékeny részt vett Budavár visszafoglalásánál, majd a temesvári tábor megvizsgálására rendeltetett ki; innét Aradra a vár felszrelésére küldetett, hol őrnagygyá léptették elő. A fegyverletétel után Budapestre menekült, hol Almássy Móricz gróf tárnokmester 1850-ben kinevezte a kir. kamarához díjnoknak; 1851. járulnok és félév mulva számtiszt lett; 1853. az országos pénzügyi főigazgatósághoz, fél év mulva a bécsi legfőbb számvevőszékhez fogalmazóvá nevezték ki. A soproni ág. ev. lyceumot ekkor újra szervezték és K. azon intézetnél 1857-ben mint választott tanár a helytartótanács által is megerősíttetett, mely állásában 1884. jún. történt nyugalomba lépéseig szolgált. Az ág. egyháznak ügyeiben mint a pénzügyi bizottságnak tíz évig jegyzője; a politikai ügyekben, mint a függetlenségi pártnak sok évig jegyzője, később elnöke, a városi ügyekben, mint a közigazgatási s köztörvényhatósági bizottságnak és több szakosztálynak tagja s 14 évig jegyzője s előadója közreműködött. A sopronmegyei 48-as honvéd-egyesület elnöke volt. Meghalt 1889. szept. 3-án Budapesten.
Programmértekezése a soproni ág. ev. lyceum Értesítőjében (1859. A német irodalom rövid története kezdettől fogva a reformátióig.)
Munkája: A kézműtan elemei. Az ifjúság számára. Buda, 1846.
Szinnyei Könyvészete.
Kiss Áron, A magyar népiskolai tanítás története. Bpest, 1881. 440., 443. l.
A soproni ág. ev. lyceum Értesítője 1885. 20. l.
Sopron 1886. 83. sz. (Récsey Viktor).
Vasmegyei Közlöny 1887. 47. sz. és gyászjelentés.