Kezdőlap

Kecskeméti Zsigmond,

ev. ref. lelkész és esperes, K. Zsigmond lelkész és Tóth Erzsébet fia szül. 1737. márcz. 6. (más adat szerint márcz. 7.) Csajágon (Veszprémm.); középiskoláit Sárospatakon végezte 11 évig és utána egy évig a zsidó nyelvben praeses, két évig pedig a költészeti osztály tanítója volt. Innét a külföldi, nevezetesen a zürichi s berni egyetemekre indult, azonban ott kevés ideig tartózkodott, miután 1768-ban a polgárdii gyülekezet meghívta lelkészeül, mely hivatalát márcz. 13. el is foglalta. 1770-ben a mezőföldi vagy peremartoni esperesség pénztárnokává, kevés idővel azután egyházmegyei ülnökké neveztetett, 1790-ben Töltési Jánostól 100 frt alapítványt eszközölt ki a debreczeni és sárospataki főiskolának. Az 1791. egyetemes budai zsinaton képviselte traktusát. 1778-ban a polgárdii templomot megbővítette, 1811-ben pedig új egyházat építtetett. 1796-ban a mezőföldi egyházmegye esperesévé választatott meg és e tisztet 25 évig, halálaig, mely 1821. ápr. 20. Polgárdin következett be, hűségesen viselte. Hogy mily szeretett lelkipásztor volt, tanusítja a polgárdi-vidéki reformátusoknál az a hagyomány, hogy temetésekor három helyen is szónokoltak, miután az összesereglett nép nem fért az egyház belsejébe.

Munkái:

Leichen Rede ... Giessen, 1771. (Halotti beszéd egy hannoverai kapitányné fölött, melyet Polgárdiban mondott el).

Püspöki öltözet mellyel Ft. Halász József uramnak superintendensé lett választatása alkalmatosságára a b.-füredi 1786. esztendőben meglett papi gyűlésre készített. Győr, 1887.

Kecskeméti Zsigmondnak LXXX prédikácziókból álló katheketikája; és különös alkalmatosságokra készitett egynehány prédikácziói, melyeket most közönséges haszonra kibocsátott. Pozsony, 1793.

A magyaroknak eredetekről, ezeknek királyjainak életekről, viselt dolgaikról, halálokról, temettségekről, kik alatt mi jött a magyar koronához, és mi nyeretett el, Pálma Ferencz Károly ur munkájából magyar versekben csinált rövid historiácska. U. ott, év n. (Rimes krónika II. József uralkodása végeig. Először Landerer Kalendáriumában1793-ig jelent meg, azután külön kiadva 1795-ben, miután a hozzá csatolt könyvhirdetésben több 1794. munka van felsorolva).

K. különböző alkalmatosságokkal el mondott falusi prédikácziói. Győr, 1795. (Ennek második darabja: Pozsony és Pest, 1805. Utolsó lapján jelenti a kiadó, hogy még három darabja fog egymásután kiadatni. Márton István K. felett tartott halotti beszédében csak négy kötetről beszél ugyan, de a két utolsó kötete ismeretlen.)

Két héti könyörgések, melyeknek egyike penitencziális. Veszprém, 1810.

Számos chronostichont készített templomok homlokzatára, még késő öregségében is, pataki tanuló korában pedig éppen verses munkáiért lőn megválasztva a poéták praeceptorává.

Üdvözlő verset írt Komjáthy Ábrahámnak Utrechtben 1782-ben kijött jogi értekezése mellé s dicsérő költeményt Molnár Jánoshoz, Fehérmegye doktorához, annak: Orvosi törvény, Székesfejérvár, 1814. cz. munkája I. kötetének előszava után.

A m. n. múzeumban van egy 1807. márcz. 3. kelt levele Tóth Ferenczhez.

Prédikátori Tárház. Vácz, 1808. III. k. 4. füzet 161. l. (Kiadták Fábián József és Láczai Sz. József.)

Halotti beszédek. elmondódtak Polgárdiba... K. temettetése alkalmatosságával 21. ápr. 1821. Pest, 1822. (Szikszai János, Márton István, Szászi József, Kollár György és Gueth György.)

Prot. Egyh. és Iskolai Lap 1862. 143. l. (Szikszay Pál), 1879. 30. sz. (Szentkuty, Jeltelen sírok.)

Veszprém, 1866. 20. sz. (Eötvös Lajos.)

Mitrovich Gy., Egyházi Szónoklattan. Sárospatak, 1878.

Uj M. Athenás. Bpest, 1887. 203. l.

Petrik Bibliogr.

Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára II. 244. l.