ezredes, Kazinczy Ferencz költőnek öcscse, szül. 1763. jún. 19. Alsó-Regmeczen (Abaujm.); Sárospatakon elvégezvén tanulását, gróf Wartensleben tábornok ezredébe lépett és 1782. Vinkovczéra Eszék mellé küldetett; hol a tábornok s neje (Teleki gróf leány) körében szivesen látott vendég volt. 1783-ban a gradiskai gyalogezrednél zászlótartó lett és több katonai kiküldetésben részesült; ezen seregnél szolgált 1790-ig és tiszti rangban főhadnagyságig emelkedett. Az üres erszény sokszor okozott neki gondot és katonáskodása, különösen az első években anyjának sok pénzébe került. 1794 után tábornoka (ki őt igen megszerette, neje pedig anyagilag gondoskodott róla) az udvari tanácsba mint segédtisztet vette magához és ott maradt annak haláláig. Ekkor visszament a hadsereghez és főstrázsamester lett. 1800-ban Biharmegye kérte a felkelt magyar sereghez, hol állását alezredesi ranggal foglalta el. Onnét a Klébek- 1804. ápr. a Kerpen-ezredbe lépett. 1805. ismét a bihari felkelőkhöz ment ezredesnek. 1806-ban Davidovichhoz küldetett első ezredesi ranggal ezredparancsnoknak. Több ütközetben vett részt, sok halálos veszedelemből menekült meg és a csatatéren kapott súlyos sebéből is kigyógyult. Azonban 1806-ban jobb arczába csontszú esett, Zágrábból Bécsbe vitette magát gyógyítás végett és ott 1807. júl. 16. meghalt.
Classikai műveltséggel bírt, sokat olvasott különösen a német írókat, szeretett a latin classikusokból idézni; leveleiben is, ha valami hirtelen magyarul nem jutott eszébe, németül, latinul vagy francziául fejezete ki, lefordította Schiller Harmincz éves háborúját, ez azonban elveszett. Mégis katona volt testestől, lelkestől, szerette hazáját és királyát, ezért élt, halt és bátyjával kész volt szakítani, midőn megtudta, hogy az a Martinovics-féle összeesküvésben szintén részt vett. Addig a vele sűrűn folytatott levelezése, élénk szinét adja a tábori élet sanyarúságának; levelei azért igen tanulságosak és érdekesek, különösen bátyjának szerelmi viszonyaira is megbecsülhetetlen kútfők. Azon levelek, melyeket bátyjához Kazinczy Ferenczhez írt 1782. febr. 18-tól 1794. augusztusig, összesen 104, kiadattak a Kazinczy Ferencz Levelezése (Bpest, 1890-91.) I. és II. kötetében.
Hazai s Külf. Tudósítások 1807. II. 22. sz. (Nekr. Kazinczy Ferencztől. Lenyomtatva a M. Pantheonban. Nemzeti Könyvtár XXXVI. k.)
Fővárosi Lapok 1891. 54., 55. sz. (Váczy János.)
Kazinczy Levelezése V. 537. l.