Kezdőlap

Katona Mihály,

ev. ref. főgymnasiumi igazgató-tanár, K. Bálint földmíves és Beveczky Erzsébet fia, szül. 1847. máj. 24. Nagy-Szalontán (Biharm.); a gymnasium hat osztályát szülővárosában 1854-65-ben, a VII. és VIII. osztályt (1865-1867) és a III. bölcseleti tanfolyamot (1867-68) a debreczeni főiskolában végezte. 1868 őszén a theologiára iratkozott be, melyet 1871. júl. végzett és ugyanott 1872. ápr. letette az első lelkészi képesítő vizsgát. Egész debreczeni tartózkodása alatt, miután atyja még 1854-ben elhalt, önerejéből tartotta fenn magát; 1868-69-ben nevelő volt báró Vay Elemér (jelenleg borsodm. főispán) mellett, s mikor ez Debreczenből eltávozott, ugyanott más fiúk mellett volt magánnevelő. 1872. aug. külföldre utazott; különösen Drezdában két hónapig a nép- és polgári iskolák, gymnasiumok és általában az iskolai ügy és szervezet tanulmányozásával foglalkozott; okt. a lipcsei egyetemre iratkozott be bölcseleti előadások hallgatása végett, hol két félévet töltött; a szűnnapok alatt és tanulmányainak bevégeztével utazásokat tett Németországban és Svájczban. 1873-ban meghivást kapott a nagyszalontai gymnasiumhoz, szept. közepén haza utazott és elfoglalván tanári állását, 1886. júliusig ott működött (egyszersmind két és fél évig az intézetnek igazgatója is volt). 1874-ben az iskola ujjá szervezésére felszólíttatván, memorandumot dolgozott ki, melynek következménye volt, hogy 1875-ben az iskola hatról négy osztályra szállíttatott le s a tanárok fizetése 800 frtra emeltetett. Midőn pedig a négy osztályra leszállítás az iskola létét fenyegette, 1879-ben ujabb emlékiratot szerkesztett, mely 1881-ben a hat osztály visszaállítását hat tanárral eredményezte. A társadalmi téren is tevékeny részt vett: a nagy-szalontai ev. ref. egyháznak aljegyzője, az egyházi megyei lelkészi kör jegyzője s pénztárnoka volt satb. 1886-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter megvonván a nagyszalontai gymnasiumtól a nyilvánossági jogot, K. Kecskemétre távozott és az ottani ev. ref. főgymnasium tanára s 1894. augusztus óta egyszersmind igazgatója. Az itten készült memoranduma értelmében a tanárok fizetése és évdíja 1000 forintról 1200 forintre emeltettek.

Czikkei a nagy-szalontai ev. ref. gymnasium Értesítőjében (1877-79. A nagyszalontai gymnasium története), a Sárospataki Közlönyban (1887. Önütötte vér a prot. egyház alkotmányán), a Prot. Egyh. és Isk. Lapban (1887. Egy ref. egyházjogi kérdés. Különnyomatban is.)

Munkái:

Egy kis felvilágosítás a nagy-szalontai gymnasiumi alapok ügyében. Kecskemét, 1887.

A testgyakorlás fontossága. Felolvasás Kecskeméten, 1888. márcz. 24. U. ott, 1889.

A nagy-szalontai gymnasium története 2000 éves multjáról. Nagy-Szalonta, 1896. (Gere Ferenczczel együtt.)

Gere-Katona, A nagy-szalontai gymnasium története 100. l. és önéletrajzi adatok.