Kászonyi Dániel (csik-szeredai),
volt cs. kir. huszár-főhadnagy, 1848-49. honvéd százados és hirlapíró, szül. 1813. okt. 2. Bécsben (hol atyja az udvari kanczelláriánál szolgált); ifjú korában nagy kedve volt a katonai pályára, azért Bécsben egy katonai nevelőintézetbe adták; kadét, majd tiszt lett a Radetzky-huszároknál; de nagy lábon élt, jelentékeny vagyonát hamar elpazarolta s visszavonult a polgári életbe. Az 1832-36. országgyűlésen mint Andrássy György gróf és Ragályi Tamás tornavármegyei követek irnoka vett részt; Lovassy Lászlóval és társaival együtt megalapította a társalkodási egyletet, melyért Lovassyt tíz évi fogságra ítélték, az egylet hét tagját pedig, köztük Kászonyit, egy királyi kézirat kizárta a közhivatalokból. Ekkor Párisba ment és 1842-től onnan a Pesti Hirlapnak levelezője volt. A szabadságharcz alatt Kossuth, Klapka, Csányi gyakran éltek szolgálataival. Nagy nyelvismerettel bírt; írt és beszélt anyanyelvén kívül németül, angolul és francziául, sőt tudott olaszul, spanyolul és keveset törökül is. A bécsi márcziusi forradalom vezetőivel ő tartotta fenn az összeköttetést. 1848. szept. végén Cseh- és Gácsországban járt rábírni a magyar huszárokat, hogy szökjenek Magyarországba. K. egy századot a Koburg-huszárezredből, kettőt pedig a nádor huszárokból be is hozott az országba. Egerben mint kormánybiztost és 1848. máj. a külügyminiszteriumban alkalmazták. A szabadságharcz végén mint főhadnagy kapitulált Komáromban. Ezután elhagyta Magyarországot és Hamburgba, onnét pedig egy év mulva (1850.) Londonba, majd Jerseybe és Párisba ment, nyelvekben, zongorázásban és rajzolásban leczkéket adott és szerény viszonyok közt élt. 1859-ben mint a magyar legio tagja részt vett az olasz hadjáratban. Angolországban korrigálta a Timest; később megnyervén honosítását, mint angol alattvaló visszajött Magyarországba, hol 1863-67-ig mint nevelő időzött Szent-György-Ábrányban, hol gróf Vay Dániel fiait nevelte. ellenzékieskedésből, a kiegyezéskor, újra kivándorolt; Lipcsében évekig időzött és az itthon töltött három évet egy regényszerű pamfletben írta le. 1877. okt. mégis hazajött és Budapesten mint ellenzéki hirlapíró kereste kenyerét, fordított és írt rémregényeket olcsó lapokba. Az Egyetértésnek belmunkatársa volt és 1879. végén vált meg a laptól. Különcz volt teljes életében; soha semmi kitűzött czél nem vezérelte; nem törődött a jövővel, sőt magával az inséggel sem; tudott pazarolni könnyelműen, midőn volt pénze, és tudott dolgozni éjjel-nappal, ha rá volt szorulva. Családjával együtt nyomasztó viszonyok közt élt. A honvédsegélyző egylettől kapott gyámolítást és egy évig nyugdíjat, az írók segélyegylete is segélyezte s a két egylet temettette is el. Meghalt 1886. máj. 11. Budapesten puszta szalmazsákon, úgyszólván bútortalan szobában.
Czikkei a P. Hirlapban (1868. 6. sz. Veszélyes megbizatások 1848-ból, 1879. 350. Visszaemlékezések a szabadságharczra: honvédek, huszárok és tüzérek, 356. Karácsony és vízkereszt, 1880. 2-12. Páni rémülés 1849-ben, 24. Budapest az osztrákok kezében, 1881. 243., 244. Élvezetes estély angol szinészek közt, 269. sz. Gróf Lamberg és a pákozdi csata, 275-279. Az 1848. bécsi viharos októberi napok, 308., 309. sz. A nádorhuszárok hazatérése 1848-ban, 348., 349. Veszedelmes missiók a magyar szabadságharczból, 1882. 30-33., 36., 37., sz. Hazánk legválságosabb napjai, 181-183. Pest 1849. jan. havában sat.); a Hazánk és a Külföldben (1869. 25. sz. A magyarországi németekről); a Függetlenségben (1880. 358. sz. Áruló követségi tanácsos, Görgei Arthur, 1881. 124. sz. Teleki László halálának 20. évfordulója, 1882. 290. sz. Petőfi és Mészáros, 1884. 185. sz. Találkozásom Frankenburggal, 223. A világosi fegyverletétel); az Ország-Világban (1884. Márcziusi napok Bécsben); a Hazánkban (IV. 1885. Egy régibb kor férfiai,ifjai) sat. Sok czikket írt a külföldi s hazai német lapokba is.
Munkái:
Die Lorette. Bilder aus dem ungarischen Emigranten-Leben. Berlin, 1864. Négy kötet.
Vergissmeinnicht und Lilie. Leipzig, 1865. (Novellenstrauss 1.)
Ungarns vier Zeitalter. Erlebnisse und Lebensanischten eines Mitspielers vork, während und nach der ungar. Revolution in Ungarn. U. ott, 1868. Négy kötet.
Wegweiser in die Alterthumskunde, Mythologie u. Archäologie theils noch bestehender, theils verschollener Völker. Nebst einer Übersicht ihrer Sagen und Gebräuche. U. ott, 1868.
1872. Ein roman der Zukunft. U. ott, 1869. Négy kötet.
Gold und Herz, oder die Schätze des Marannon. Leipzig, 1869. Öt kötet.
Satan und Cherub. Orig. Roman. U. ott, 1869. Négy kötet (Deutsche Roman-Bibliothek 1-4.)
Die Kinder des Morgenlandes. Roman. U. ott, 1868-69. Öt kötet.
Der Sohn der Deportirten. Original-Novelle. U. ott, 1869.
Die Lieferanten der Hölle und die Lichtscheuen. Historisches Gemälde des Geheimpolizeiwesens und der geheimen Gesellschaften aller Zeiten und Völker. U. ott, 1870.
Felo-de-se Das Verbrechen des Selbstmordes. Anthropologisch-psychologische Studien, illustrirt durch Beispiele interessantesten Selbstmordfälle der Gegenwart. Ugyanott, 1872. (2. kiadás).
Der neue Decameron. Novellen im Geschmacke d. Giov. Bocaccio. U. ott, 1873.
Die Geisterbeschwörer. Roman. U. ott, 1878. Négy kötet. (Német munkáinál nevét Daniel v. Kászony-nak írta.)
Solymosi Eszter, a tiszaeszlári véráldozat. Társadalmi regény a jelenkorból. Bpest, 1882. (Ugyanez németül is. U. ott, 1882.)
Egy anyakönyv titkai. Társadalmi regény. U. ott, év n.
Szerkesztette a Népszava cz. hetilapot 1881. márcz. 13-tól 1884-ig a 4. számig Budapesten.
Kayzer, Bücher-Lexikon. Leipzig. XVII. 569., XIX. 676., XXI. 785. l.
Pesti Napló 1886. 133. sz.
Fővárosi Lapok 1886. 133. sz.
Egyetértés 1886. 134. sz. (Eötvös Károly.)
Pallas Nagy Lexikona X. 249. sz. (Négyesy L.) és gyászjelentés.