Kezdőlap

Károlyi Tibor, (nagy-károlyi gróf),

volt országgyűlési képviselő s főrendiház alelnöke, gróf K. György m. kir. főudvarmester és gróf Zichy Karolina fia, szül. 1843. szept. 26. Pozsonyban. Ifjú korában nagy feltünést keltett a Kapczy Tamással 1862-ben vívott szomorú kimenetelű párbaja, 1863-ban nagy külföldi útra indult, beutazta Spanyolországot és Afrikában is járt. Az 1866. porosz hadjárat alatt magyar legio alakulván, idősb Komáromy Györgygyel elment Klapkához és ennek szárnysegéde lőn. A legio feloszlása után Párisba utazott és csak 1867-ben tért vissza. 1868. jún. 9. nőül vette gróf Degenfeld-Schomburg Emmát, gróf Degenfeld Imre leányát. 1878-84-ig a képviselőház tagja volt; a pécskai kerületet képviselte. Ipolyi visszalépése óta a képzőművészeti társulat és a magyar írói segélyegylet elnöke; alelnöke a kisbirtokosok földhitelintézetének; az Adria tengeri hajózási társaságnak is igazgatósági elnöke volt. A főrendiház sok évi alelnöke. A királyi és országos legfőbb fegyelmi biróság, a gazdasági, felirati, a közgazdasági és a közlekedésügyi bizottság tagja.

Czikkei a Vadász- és Versenylapban (1866. A Monta Rosa megmászása. 1870. Vaddisznó-vadászatok Nagy-Károly környékén.) Országgyűlési beszédei a Naplókban (1875-78. III. Általános jövedelmi pótadó, XVI. Erdőtörvényjavaslat.)

Munkái:

A forradalom. Quinet Edgar után ford. Pest, 1871. Két kötet.

Antwerpen ostroma 1584-85. Motley L. I. után angolból ford. U. ott, 1874. (Különnyomat a Budapesti Szemléből.)

Eredeti tanulmánya Washingtonról munka alatt van és kiadásra vár.

Kiadta a gróf Károlyi-család oklevéltárát 1235-1700. (Sajtó alá rendezte Géresi Kálmán. Bpest, 1881., 1883., 1885., 1887. I-IV. kötet.)

Petrik Könyvészete.

Éble Gábor, Gróf Károlyi család nemzetség-táblája. Budapest, 1890.

Pallas Nagy Lexikona X. 209. l. (Tóth Lőrincz).

Sturm Albert, Országgyűlési Almanach. Bpest, 1897. 92. l.