Károlyi István (nagy-károlyi gróf),
a m. tudom. akadémia igazgató tagja, a szent István-társulat és az írói segélyegylet elnöke, gróf Károlyi József főispán és Waldstein-Wartenberg Erzsébet grófnő fia, K. György gróf testvérbátyja, szül. 1797. nov. 19. Bécsben; tanulmányait Pesten a kegyesrendiek főgymnasiumában és az egyetemen végezte. A katonaságnál a kapitányságig vitte s mint ilyen a párisi nagykövetségnél alkalmaztatott, hol fejedelmi háztartása volt. 1819-ben feleségül vette Dillon Geogrine grófnőt, Pollignac franczia miniszter dúsgazdag sógornéját. Széchenyi István eszméi ügybuzgó barátra találtak benne külföldön is; így 1830-ban 20,000 pftot adott az Akadémiára. Elnöke volt az országos magyar gazdasági egyesületnek, melynek az István-telket adományozta. A lótenyésztés emelésére az 1000 frtot meghaladó Károlyi-díjat alapítá. 1848-ban Pest vármegye főispáni helyettese volt és ugyanakkor 20 mázsa ezüstjét tette a haza oltárára. Ezenkívül ő szerelte föl a nevéről hívott huszárezredet, melyben fiai Ede és Sándor is szolgáltak. 1849-ben hosszabb ideig tartó fogságra ítéltetett, melyből 1851-ben 400,000 frt váltságdíjnak lefizetése után bocsáttatott szabadon. A fóti templomra, népiskolákra, dús könyvtárára, a magyar művészet támogatására százezreket ajándékozott. Alapította a Szent-István társulatot és a magyar írók segélyegyletét, melynek alapjára 10,000 frtot tett le. A m. tudom. akadémia 1853. márcz. 16. választotta igazgató tagjává. 1869-ben visszavonult a közpályától és lemondott Pest vármegye főispánságáról. Érdemei elismeréseül a Szent-István és a Krisztus-rend nagykeresztjét nyerte. Meghalt 1881. jún. 12. Fóton. Emlékbeszédet tartottak fölötte: 1882. márcz. 23. Haynald Lajos a Szent-István társulat nagygyűlésén, 1883. máj. 20. Ipolyi Arnold a m. tudom. akadémia nagygyűlésén.
Czikkei a Falusi Gazdában (1858. 40., 41. Felhívás a hazai gépészet érdekében, 43. sz., Felhívás adatgyűjtésre a magyarországi tőzeglapokról.) Elnöki beszédei a napilapokban jelentek meg.
Munkája: Denkschrift in Betreff der Debreczin-Szatmár-Szigeter Eisenbahn. Pest, 1858.
Molnár József, A jelesebb magyar gazdák és gazdaírók arczképcsarnoka. Szövege Hunfalvy Jánostól. Pest, 1857.
Ország Tükre 1863. 5. sz. kőnyomatú arczk.
Fővárosi Lapok 1877. 264., 265. sz.
M. Korona 1877. 24., 29., 143. sz. (Ompolyi M. Ernő), 1879. 264., 265. sz.
Vasárnapi Ujság 1877. 47. sz. arczk.
Magyarország és a Nagyv. 1877. 47. sz. arczk.
Szinnyei Könyvészete.
Haynald Lajos, Emlékbeszéd gróf Károlyi István fölött. Bpest, 1882.
Ipolyi Arnold, Gróf Károlyi István emlékezete. Budapest, 1883.
Nemzet 1883. 138-141. sz. (Emlékezete Ipolyitól).
Galgóczy Károly, Az országos magyar gazdasági egyesület Emlékkönyve. Bpest, 1883. 23. l.
M. Nemzetségi zsebkönyv. Bpest, 1888. 137. l.
Petrik Bibliogr. és gyászjelentés.