Kezdőlap

Károly János,

kanonok és cz. apát, szül. 1834. ápr. 22. Ráczkevén (Pestm.) polgári szülőktől; a gymnasiumot Budán, Nyitrán, Selmeczen és Székesfejérvárt, a bölcseletet pedig a pesti egyetemen végezte. 1851-ben a székesfejérvári püspöki egyházmegye papnövendékei közé vétetett föl. 1860-ban Nádasdy Lipót gróf agárdi birtokára nevezték ki administrátornak, hol hét évet töltött, mely idő alatt a grófi család levéltárát rendezte. 1867-ben tétényi plébános lett és 1868-ban az esperesi kerület iskoláinak felügyeletével bíztatott meg; majd esperessé neveztetett ki s az érdi kerület iskoláinak magyarosításában is buzgólkodott. 1885-ben székesfejérvári kanonok s a papnevelő igazgatója lett, a hol az egyházjogot és az egyháztörténelmet tanította.

Beszéde egy zsidó család megkeresztelésénél (M. Állam 1887. 87., 60. sz.); a Borromaeus egyházszónoklati folyóiratnak és a Hittudományi Folyóiratnak munkatársa.

Munkái:

Isten, haza, király. Egyházi beszéd, melyet 1875. aug. 20. a székesfejérvári püspöki templomban mondott... Bpest, 1875. (Ugyanez németűl. U. ott, 1876.)

Emlékkönyv a székesfehérvári püspökmegye százados ünnepére. Székefejérvár, 1877. (Nyirák S. ettyeki plébánossal együtt.)

Oklevelek Nádasdy Ferencz gróf nádasd-ladányi levéltárából. A székesfejérvári 1879. orsz. kiállítás alkalmából. Bpest, 1879. (Egy fénynyomattal.)

Bucsú-szavaim tétényi hiveimhez. U. ott, 1885.

Isten újja a történelemben. Egyházi beszéd, melyet 1885. évi szent István király ünnepén mondott. Székesfehérvár, 1885.

Az egyház viszonya a theologiai tudományokhoz. Papnöveldei megnyitó beszéd. Bpest, 1885.

Egyházi beszéd, melyet az 1886. év utolsó estéjén Budapesten a szent-Ferencziek templomában mondott. U. ott, 1887.

A magyar nemzet vallási és nemzeti hivatásáról. egyházi beszéd, melyet Simon János bibornok herczeg-primás meghívására 1887. sz. István király ünnepén Budapesten a helyőrségi templomban mondott. (U. ott. (2. kiadása u. ott.)

Vegyes egyházi beszédek. I. Kiadta Talabér János. I. Bpest, 1887. II. Székesfejérvár, 1890.

Egyházi beszéd, melyet ő szentsége XIII. Leo pápa 50 éves papságának jubiláris ünnepén 1888. jan. 1. Székesfejérvárott mondott. U. ott.

Az ős keresztény irodalom monographiája. I. kötet. Bevezetés. II. k. Bpest, 1888-1890. Két kötet. (Ism. 1880: Religio I. 23. sz., Irod. Értesítő 8. sz., Egyetértés 57. sz. 1890: Irodalmi Szemle 10. szám, Nemzet 288. szám, magyar Állam 209., 210., 223. sz., Katholikus Egyh. Közlöny 19. sz. melléklete, Pesti Napló 312. sz. 1891: Hittudom. Folyóirat.)

Elmélkedések az Úr Jézus Krisztus élete, halála és föltámadása felett, nagybőjti beszédek. Székesfejérvár, 1890.

Szeged a Istennek. Egyházi beszéd a szegedi belvárosi templom felszentelése alkalmával. Szeged, 1890.

A keresztény család a házasságban. Sennyey Béla báró és Nádasdy Julia grófnő esketése alkalmával mondott Budapesten. Székesfejérvár, 1890.

Csokakő vára és várbirtokai. U. ott, 1893. (Különny. a fejérm. és székesfejérvárvárosi történelmi és régészeti egylet Évkönyvéből.)

Oklevelek alapi Salamon vincze családi levéltárából. U. ott, 1893. (Különny. ugyanazon Évkönyvből.)

A Fejérmegyében levő plébániák összeírása 1753 és 1754-ből. U. ott, 1893.

Bveszéd, melyet kéthelyi Hunyady Károly gróf és Nádasdy Irma grófnő esketése alkalmával Nádasd-Ladányban mondott 1894-ben. U. ott, 1894.

Fejérvármegye története. I. kötet, U. ott, 1896.

Pauer, Historia Dioec. Alba-Regalensis 468. l.

Némethy Lajos, Dicsbeszédek 186. l.

M. Könyvészet 1888.

Kiszlingstein Könyvészete.

M. Sion1893. 628. l. és Moenich Károly szives közlése.