Kezdőlap

Kármán József,

ev. ref. püspök, K. András igazgató-tanár író és Gyöngyösi Abigail (Gy. István kassai prédikátor, később számüzötten az oder-frankfurti egyetem tanárának leánya), fia, született 1738. szept. 29. Losonczon; itt tanult, azután Körmöczön és Pozsonyban, végre Debreczenben, hol 1754. aug. 7. lépett a felső osztályba. Ráday Gedeon segélyével külföldre ment és 1760. okt. 9. iratkozott be a bázeli egyetemre. 1763-ban tért vissza Losonczra, hol már 1762-ben már megválasztották papnak, és elfoglalta hivatalát. 1789-ben esperessé, 1791-ben pedig superintendentiális főjegyzővé választatott. Ez utóbbi minőségben vett részt az 1791. budai zsinaton, hol a synodusnak a papi rend részéről főjegyzőjévé választatván, jelentékeny szerepet vitt; nevezetesen tagja volt azon bizottságnak, mely a házassági ügyben javaslat kidolgozására volt kiküldve, valamint ő volt egyike azoknak, kik az énekeskönyv javításával bizattak meg. Ugyancsak tagja volt azon küldöttségnek, mely a zsinat kánonait Bécsben II. Lipót királynak bemutatta, a ki őt ez alkalommal (1792. júl. 26.) nemességgel kitüntette. 1794-ben superintendenssé választották és máj. 13. Komáromban fel is szentelték. Erélyesen látott új hivatalához és első teendői egyikének ismerte azt, hogy szigorúbb rendtartást hozzon be; ez ügyben írt körlevelét 1794. júl. 17. megküldte Rádaynak azon megjegyzéssel, hogy ha az helyesli, Pestre jön, hogy itt aláírják és szétküldjék; de hivatalát nem sokáig viselte, mert már 1795. ápr. 5. meghalt.

Munkái:

Rebeka kiadása, mely szerént néhai ... Sarudi Batik Rebeka...Szentkereszti Sándor úr rövid házassági életének párját a koporsónak, és rothadásnak a szomorú eltakaríttatás alkalmatosságával kiadta ... 1783. eszt. Mindszent havának 19. napján Pest.

Csoma Zsigmond halála felett beszéd. U. ott, 1783.

Istennel való társalkodás, a reggeli órákon az esztendőnek minden napjaira, mely iratott Sturm Kristóf Kristián által; mostan pedig a negyedik megbővített kiadás szerént németből magyar nyelvre fordíttatott ... Első rész Pozsony, 1784. (A II. részt Tiedge írta.)

Istennel való társalkodás, az estvéli órákon, melyet német nyelven írt Tiedge János Fridrik. Mostan pedig a 4. helyes kiadás szerént magyar nyelvre fordíttatott... Második rész. U. ott, 1784.

Ecclesiai Agenda, a vagy a Helvetziai vallástétel szerint reformált magyarországi ekklesiákban való sz. Szakramentomok kiszolgáltatásának, egyéb megszokott Vallásbéli Czeremoniáknak és közönséges isteni tiszteleteknek módja, Pozsony, 1787-89. Három rész. (Veszprém, 1805.)

Agendák felől kérő megegyezést jelentő Hiradása. Losoncz, 1787.

Az esztendő minden szakaira alkalmaztatott könyörgések. Pozsony, 1789.

Katekhismus, vagy a keresztény vallásban való oktatás, melyet írt hajdan Osterwald Friedrich János, mostan a gyengébb keresztények hasznára, a belől megírt kegyes úr (Szilassy László) költségén magyar nyelven kiadott... U. ott, 1789.

Kéziratban maradtak halotti prédikácziói.

Tóth Ferencz, Helv. vall. Túl a Dunai püspökök élete 196. l. kézirata (K. élete) a m. n. múzeumban.

Uj M. Athenás 201. l.

Petrik Bibliogr. I. 27., II. 330., 331., 935., III. 457., 640. l.

Illésy-Pettkó, A királyok könyve. Bpest, 1895. 104. l.

Zoványi Jenő, Theologiai Ismeretek Tára II. 232. l.