Kezdőlap

Karády Ignácz,

nevelő, 1848-tól Kossuth fiainak nevelője volt. Az angol kormány közbenjárásával megengedte a cs. kormány, hogy Kossuth fiai atyjukhoz mehessenek Kiutahiába. K. kisérte a fiúkat, kik aztán onnan 1851. okt. 4. érkeztek Southamtonba, 8-án Londonba. 1853. jan. 5. nevelőjükkel tanulás végett Párisba érkeztek, hol folytatták tanulmányaikat; K. is hallgatta ott Beudant földtani előadásait és 1857. május 3. növendékeivel együtt visszatért Londonba s az ottani egyetemen tanultak. K. szívbaja súlyosodván, haza vágyott. Atyja, hogy fia ügyében közbenjárjon, Aradról Bécsbe utazott. Ekkor írta többi közt Rónaynak: «Annyira elfogytam a költségből, hogy még csak egy tajt pipát sem vihetek ajándékba Bach urnak». Szegény öreg, azt hivé, hogy még mindig a régi magyr világban él. K. már ajándékokat is vásárolt rokonai, barátai számára s várta a választ Bécsből. Az végre megérkezett, de tagadó volt. Ekkor enyhülés végett 1858. augusztus 29-én Londonból a Fulton gőzhajón Amerikába vitorlázott; azonban útjának utolsó napján szept. 6. a hajón meghalt és az Óczeán hullámai közé temették.

Eredeti és fordított beszélyeket, czikkeket írt a Regélő P. Divatlapba (1843), a Szivárványba (1844. A recipe), a P. Divatlapba (1845. Károly angol királynak kivégeztetése, Guizot után, 1848. Baráti találkozat, franczia beszély); a M. Sajtóba (1855. 15. sz. Mutatvány földtani munkámból. I. rész, harmadik fejezet A föld alakulásának leírása).

Munkái:

A franczia-magyar beszélgetések és társalgás kézikönyve. Coursier E. után. Pest, 1857. (2. kiadás. U. ott, 1854. Franczia czímmel 4. kiadás. U. ott, 1867., 5. k. 1874. Bpest).

Elemi nevelés szülők és nevelők használatára. Pozsony, 1848.

Első oktatása a franczia nyelvnek. alsó oskolák, nevelő intézetek és tanuló gyermekek számára. Pest, 1848. (2. kiadás 1852., 3. k. 1860. U. ott.)

Új magyar-német levelező a nép számára, vagyis: gyűjteménye a polgári életben előforduló mindenféle iratoknak, mint: köszöntő-, köszönő-, mentegető-, meghívó-, ajánló-, emlékeztető- és intő-levelek; valamint nyugtatványok, váltók, utalványok, bizonyítványok, meghatalmazások, folyamodások, szerződések, végintézetek sat. U. ott, 1848. (2. bőv. kiadása 1853., 3. bőv. k. 1855., 4. k. 1857. 5. k. 1861., 6. k. 1865. U. ott, 9. k. 1878. Bpest, 10. k. U. ott, 1886.)

Új franczia-magyar és magyar-franczia zsebszótár II. kötet. Magyar-Franczia rész. U. ott, 1848. (Az I. Franczia-magyar részt Kiss Mihály írta 1844-ben)

Miguel de Cervantes, Don Quichotte de la Manche. Nagyobb gyermekek számára kidolgozott munka után fordította. Pest, 1848. (és 1864. U. ott).

Regék és mesék Pest, ... (3. bőv. kiadás. Grimm regéinek felhasználásával átdolgozta Gaál Mózes. Bpest, 1895. 16 színes képpel).

Volt iratai közt egy érdekes mű, írja Rónay, melyben ázsiai vándorlását írja le, talán atyja birtokába került.

M. Sajtó 1861. 77. sz. (Rónay Jáczint).

Pesti Hetilap 1867. 41. sz. (Kossuth fiainak levele. London, 1858. szept. 25. az öreg Karádyhoz).

M. Könyvészet 1878., 1888., 1895.

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

Nagyváradi Hirlap 1891. 21. sz.