Kezdőlap

Kanyó Lajos,

kir. ítélőtáblai bíró, szül. 1848. aug. 23. Nemes-Militicsen (Bács-Bodroghm.) szegény nemes szülőktől, kik taníttatására alig fordíthattak valamit és ezért iskoláztatása alatt csaknem egészen önerejére volt utalva. A gymnasiumi tanulmányokat Baján 1862-69-ig elvégezvén, 1869 őszén mint joghallgató a bécsi egyetemre ment, a midőn egyszersmind egy évi önkéntes katonai kötelezettségének is eleget tett; 1870-73-ban jogi tanulmányait a budapesti egyetemen fejezte be. Az államszolgálatba már mint joghallgató 1870. nov. belépett; kezdetben mint díjnok a kir. ítélő táblánál, majd mint számgyakornok a pénzügyministerium számvevőségénél, 1872. febr. végétől pedig mint számtiszt az igazságügyministeriumnál szolgált, hol később ministeri segéd fogalmazóvá, majd fogalmazóvá neveztetett ki. Hajlamai azonban a birói pálya felé vonzották és 1885. márcz. végén, a kir. curiánál segédtanácsjegyző lett, s ezen állásában a kir. ítélő tábla decentralisatiójáig működött, a midőn 1881. ápr. közepén a szegedi kir. ítélő tábla titkárává léptették elő, 1893. jan. pedig ugyanazon táblához ítélő biróvá neveztetett ki, hol jelenleg is működik. Az igazságügy-ministeriumban főleg az igazságügyi administratio köréhez tartozó intézmények statisztikájának előadásával, valamint a statisztikai adatok összegyűjtésével és földolgozásával, úgyszintén az igazságügyi államköltségvetés és zárszámadás ügyeivel volt megbízva.

Czikkei a M. Igazságügyben (1877-79. részben K. L. vagy k. 1. jegyek alatt, VII. kötet: A telekkönyvi biróságok száma, A közönséges polgári perek statisztikája hazánkban, két táblázattal, Az ügyvédi vizsgálatok statisztikája, Egy hang a külön kereskedelmi törvényszékek szervezése iránt, VIII. A m. kir. curiának mint az 1874. 33. t.-cz. alapján alakított biróságnak 1875. és 1876. évi forgalma, Statisztikai adatok a telekkönyvi vizsgálatra jelentkezettekről és azok képesítéséről, IX. Az ügyvédi kamarák statisztikája az 1875. és 1876. évekről, Az ügyvédi vizsgálatok statisztikája az 1875-77. évekről, Birságolás a felső biróságoknál, Semmiségi panaszok nyelv tekintetében, XI. Az ügyvédi vizsgálatok statisztikája az 1875-78. évekről.)

Munkája: Igazságügyi tiszti Névtár és az e f. kir. biróságok szervezete. (Törvénykezési helynévtár. Bpest, 1879. Tervezetét és beosztását elkészítette s a II. részt összeállította.)

Irta és sajtó alá rendezte: A m. kir. igazságügyministerium működése és a magyar igazságügy állása 1874-ben. Bpest, 1874. (ezen Évkönyv II. részét és az ehhez mellékelt 34 statisztikai táblázatot összeállította); A m. kir. biróságok és kir. ügyészségek ügyforgalmi adatai az1875., 1876. és 1877. évekről. 1881.; Az 1877., 1878., 1879. és 1880. évi igazságügyi államköltségvetésekhez benyújtott Előterjesztéseket. U. ott, 1876-79.

Önéletrajzi adatok.