Kálnoky Dénes (köröspataki gróf),
val. belső titkos tanácsos és főispán. gróf K. Ádám és Tkalecz Katalin fia, szül. 1814-ben Erdélyben; tanult eleinte Kézdi-Vásárhelyen, utóbb Bécsben a Therezianumban; azután Kolozsvárt a jogot végezte. 1838-ban táblabíró, 1839. széki királybiró, 1847-ben Fehérmegye főispánja lett. 1848-ban mint conservativot hivatalától fölmentették, de jobbágyai rögtön megválasztották nemzetőrségi kapitánynak; 1849-ben a sepsi-szent-györgyi vonal parancsnoka lett. Debreczenbe mint felsőházi tag követte a kormányt. A világosi napok után Erdélyben tartózkodott, míg az ellene indított pert megszüntették. Az ötvenes éveket irodalmi foglalkozással töltötte, majd keleten utazott. Afrikában részt vett Gerard híres oroszlán-vadászataiban. 1861-ben megválasztották Háromszék főkirálybirájának, de a provisorium beköszöntével lemondott és csak 1865-ben foglalta elismét állását. 1875-ben felmentetett és a belső titkos tanácsosi czímet kapta, mire szabad idejét a székelyek művelődési mozgalmaira irányozván, megalapította a székely művelődési egyesületet, melynek alelnöke lett. Meghalt 1888. jan. 28. Miklósvártt (Háromszékm.) A Kisfaludy-társaság és Kemény Zsigmond társaságnak alapító tagja volt.
Több czikket írt a Kolozsvári Közlönybe (az 50-es években).
Munkái:
A vándor emlékei. Pest, 1855. Két kötet. (A Garay árvák fölsegélésére. Ism. Pesti Napló 1855. 7. sz.)
Karacsay Indár. Történeti regény. U. ott, 1855. Három kötet. (Németül Ungar József ford. U. ott, 1856. Négy kötetben és Schimón Bécs, 1858. Három k.)
Hölgyfutár 1856. 165. sz.
Magyarország és a Nagyvilág 1865. 4. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1881. 50. sz. arczk.
Halász Sándor, Országgyűlési Almanach. Förendiház. Bpest, 1887. 75. l.
Pesti Napló 1888. 29. szám
Nemzetségi Zsebkönyv. Bpest, 1888. 134. l.
Petrik Bibliogr. és gyászjelentés.