Kezdőlap

Kalmár Endre,

kegyes-tanítórendi tiszteletb. rendfőnök, szül. 1823. nov. 29. Szabadkán (Bácsmegyében); szülővárosában és Szegeden tanult, hol a piaristáknál a lyceumot elvégezvén, 1841. szept. 16. belépett a kegyes-tanítórendbe. 1842. és 43-ban Trencsében töltötte a két próbaévet; a következő két évben K.-Szebenben próbálkozott meg a gyakorlati tanítással. 1846-47-ben Nyitrán, 1847-48-ban Pozsony-Szent-Györgyön a hittudományok elsajátításával foglalkozott. Ez idő alatt, különösen Nyitrán, a rendi növendékek körében alakult Dugonics-társaságnak munkatársa volt versekkel és prózai dolgozatokkal. 1849-ben Váczon nyert tanári állást és jún. 28. Esztergomban áldozópappá szenteltetett föl. Ezután Tatán két és Veszprémben szintén két évig tanárkodott. 1854-ben a pesti piarista főgymnasiumhoz jutott, hol 1858-ig tanított. 1859-61-ben ismét Tatán működött és 1862-ben visszahelyeztetvén Pestre, 1876-ig volt tanára a piarista főgymnasiumnak. Az akkori idők szokása szerint többféle tantárgyat tanított, különösen a magyar és latin nyelvet és irodalmat és a görög történelmet. 1876-ban rendfőnöki titkár lett Somhegyi Ferencz mellett. 1879-ben rendfőnökké választatott. Rendfőnöksége alatt a kegyesrend több négy- vagy hatosztályú tanintézete lett főgymnasiummá kibővítve s a régi szegényes iskolai épületek helyett díszes épületek emelkedtek, mint a szegedi, nagy-károlyi, trencséni, lévai, veszprémi, rózsahegyi sat. főgymnasiumok tanusítják. 1879. végén a fővárosi törvényhatóság bizottság tagjává választották meg, mely minőségben ez idő szerint is szolgálja a fő- és székváros ügyeit. 1880-ban királyi tanácsos lett. 1891-ben önként letevén a rendfőnöki hivatalt, a rend tiszteletbeli rendfőnök czímmel ruházta fel, és mint a rendi kormánytanács állandó tagja vesz részt a rend kormányzati ügyeinek intézésében.

Költeményei a Hölgyfutárban (1850. I. 20. sz. Naplótöredékek I-IV., 37. sz. Camill, ballada, 99. sz. A honfi, II. 15. sz. A csonka huszár, 39. sz. Koromsetét erdő ..., 124. sz. A honvéd panasza, Világos, 1851. sat.), a Mátyás Diákban (1871-1874. több költemény és humorisztikus czikk Dudás Feri álnév alatt), a Veszprém cz. hirlapban (1876-tól több vers K. E. és -r-e jegyek alatt); czikkei a Kath. Néplapban (1856. Intés, Mátyás király tréfája); a Trautwein János által kiadott Magyar Olvasó-Könyvben (Pest, 1851-70. több költemény és prózai dolgozat); írt továbbá alkalmi beszédeket, üdvözleteket, tudósításokat, humoros verseket különféle hírlapokba s humorisztikus lapokba.

Munkái:

Örömdal Gruber György kegyesrendi rendfőnök tiszteletére. Pest, 1848.

Főtiszt. Purgstaller József úrnak ... a kegyes tanítórend kormányzójának ... a pesti kegyesrendi ház. U. ott, 1864. (Óda Purgstaller megválasztásakor, az Arany János Koszorújában is megjelent.)

Emlék a tatai kegyes-tanítórendi ház és gymnasium alapításának évszázados örömünnepére 1865. okt. 1. U. ott, 1865. (Költ.)

Emlékkoszorú dicsőségesen uralkodó I. Ferencz József Ő császári s apostoli királyi Fölsége és Fölséges neje Erzsébet legkegyelmesebb asszonyunk koronázási ünnepélyére a kegyes tanítórendtől. 1867. U. ott, 1867. (költemény; megjelent a Budapesti Közlönyben is 78. sz.)

Tudósítvány a kegyes-tanítórendiek budapesti főgymnasiumáról. Bpest, 1895. 384., 399., 409. (arczk.), 412., 417. l. (Takáts Sándor).

Pallas Nagy Lexikona X. 64. l. (Zelliger) és Vámos Károly rendfőnöki titkár szives közlése.