Kezdőlap

Kállay István,

ev. ref. gyakorlóiskolai tanító, K. István és Putnoki Nagy Julianna nemes szülők fia, született 1833. július 25. Sárospatakon (Zemplénm.); középiskolai (1843-48), bölcseleti s hittani kiképeztetését szülővárosában nyerte; a bölcseletet Erdélyi Jánostól, a hittant Somossy János, Zsarnay Lajos és Kálniczky András tanároktól hallgatta. Erdélyi János ajánlatára (ki őt különösen buzdította) a Thuránszky-családnál Legyesbánya-Kecskésen nyert nevelői állást; innét hívta meg 1856 őszén a miskolczi ev. ref. egyház az egyik tanítói állásra. 1857-64. Alsó-Szuhán (Gömörm.), 1864-1868. Tornallyán, 1868. Hajdú-Nánáson és 1870. Hajdú-Szoboszlón tanítóskodott. 1873-ban Debreczenbe választatott meg a csapókülvárosi utcza részre népiskolai tanítónak; ismereteinek bővítése czéljából meglátogatta a bécsi világtárlatot és Stájerország népiskoláit. A debreczeni ev. ref. tanítóképző intézethez ugyanezen évben alapított az egyház és a tisztántúli egyházkerület gyakorlóiskolát; ezen intézetnél elnyervén a tanítói állást, azóta ott működik.

Verses és prózai dolgozatai a következő lapokban, folyóiratokban és évkönyvekben jelentek meg: Napkelet (1857. Szapáry Péter cz. ballada, 1858-1859.), Társalgó (1858.), Szépirodalmi Közlöny (1858.), Mátyás Diák Naptára (1858)., Kalauz (1857-59.), Népujsága (1859. A lélek fejlődése, 1860. A népnövelésnek az államhozi viszonya, Mi az oka, hogy a magyar nemzet el nem enyészett, mint egyéb vándor népek? 1861.), Néptanítók Lapja (1860. Népiskolatanítói tekintély, Magyar nyelvtan népiskoláinkban). Uj Idő (1860-61.), Iskolai Lap (1861-62.), Trombita (1861.), Vasárnapi Ujság (1861. 38. sz.), Emlékkönyv (Sárospatak, 1862.), Tárogató (Szatmár, 1862-63.), Házi Kincstár (1862-1865), Nagy Képes Naptár (1863.), Miskolczi Naptár (1863.), Hölgyfutár (1863-64.), Magyar Ember Könyvtára (1863.), M. Néplap (1866.), Nép Szava (1867-1872.), Ludas Matyi (1867-73.), Fővárosi Lapok (1868.), Szamos (Szatmár, 1869.), Ludas Matyi Naptára (1870.), Nagyvárad (1871.), Debreczen (1874 óta), Kortes (1875.), Polgártárs (Debreczen, 1877.), Ébresztő (Debreczen 1878-82.), Debreczen-Nagyváradi Értesítő (1879-1885.)

Munkái:

Gyermekbarát. Miskolcz, 1857.

Versfüzér. Sárospatak, 1860. (A tiszta jövedelem a sárospataki ref. főiskola testgyakorló intézete javára van feljánlva).

Halotti énekek temetkezési alkalmakra. A helvét hitvallású egyház gyakorlata szerint. Rimaszombat, 1869.

Jó gyermekek könyve. Debreczen, 1867.

Kis tükör. Erkölcsi és szívnemesítő olvasmányul jó gyermekek számára, számos szinezett képpel. U. ott, 1872.

Ausztria földrajza, az osztrák-magyar állam tulsó részének tartományai főbb vonásokban. A népiskolai IV. osztály számára. U. ott, 1876.

Magyar történeti életrajzok népiskolák számára. U. ott, 1876. (2. jav. és szavalmányokkal bőv. kiadás 1876., 3. átdolg. k. 1880., 4. átnézett k. 1883., 5. k. 1886.)

Magyarország összefüggő történelme korszaki képekben a közel viszonyban élt népek és államok rövid vázlatával. Népiskolák számára. U. ott, 1877.

Egyetemes történelem életrajzokban. Népiskolák számára. U. ott, 1878. (2. jav. k. 1889. U. ott, három kiadást ért).

Utazók kézikönyve a magyar korona vasutain. U. ott, 1879.

Alapította és szerkesztette a Népiskolai Lapot 1884-ben.

Kéziratban van: az Utazók kézikönyvének 2. kiadása, Ábécze és első olvasókönyv, Költemények két kötet. Beszélyek egy kötet.

Álnevei s jegyei: Vörös István, Herkó Páter, Debreczen, -y-n. és K. I.

Petrik Könyvészete.

M. Könyvészet 1886., 1889.

Kiszlingstein Könyvészete.

Vaday Tanférfiak Albuma. Nagyvárad, 1896. fénynyomatú arczk. és önéletrajzi adatok.