városplébániai káplán a XVII. században; származására, mint neve is mutatja, horvát; érzületére azonban, mint kéziratának minden lapja igazolja, igaz magyar ember volt. Életviszonyait tekintve, be kell azon kevéssel érnünk, mit maga jegyzett fel magáról. Kezdetben Császárfalu, Weingraben és Lánzsér együttes plébánosa, utóbb pedig az akkor még összekapcsolt Füles, Und és Malomháza lelkésze volt; Sopronba kerülve, anyagi helyzete függetlenséget biztosított neki, állásán azonban nem javított, plébános létére pedig segédlelkészséget fogadván el, hierarchialis rangfokozatban még hanyatlott is. Történt pedig így: 1652-ben Vittnyédy Ferencz pápóczi prépost és a soproni szent keresztről cz. egyházi javak birtokosa, volt városplébános; de helyben nem székelvén, Kalecsákot káplányául és a papitisztdíj (stola) kezelőjéül nyerte meg, mi annál könnyebben sikerült, mivel K. idült gégebaja miatt vidéken orvosi segélyt alkalmasint fel nem találhatott, annak jótékony hatását Sopronban mindinkább érezte. Asztala nem igen fényesen lehetett terítve, mert a városi tanácstól így élelmeztetett és javadalmaztatott: kapott naponkint négy font marhahúst, ebédre egy pint bort és két pár zsemlyét, vacsorára három meszely bort és szintén két pár zsemlyét, készpénzben pedig hetenkint egy tallért; betöltve nem lévén a plébánia, a stólailletéket is ő szedte; a misebort pedig egy meszellyel mérve napról-napra a város adta. Vittnyédy Ferencz városplébános alatt 14 évig (1652-66.) káplánkodva, főnökétől, ki a stólailletéket magának tartotta fenn, évi tiszteletdíja 80 forint volt és időnkint az elavult ruhák ajándéka. 1656-57-ben a pestis dúlt a városban és ő egyedül állva, környezve ezer veszélytől, hivei közt mint lelki vigasztaló működött. A magyarság ügyet K. nagyon a szivén hordozta, mert bár maga is szegény volt, szegény tanulókat fogadott fel, kik öreg mise alatt egy-két magyar éneket mondottak el.
Kézirati munkája: a város-plébánia krónikája latinul írva 1652-től 1676-ig (K. hivataloskodása idejéből) a város-plébánia levéltárában őriztetik. K. kiváló érdeme s krónikájának nagy történeti becse abban áll, hogy minden követ megmozdít, miszerint okmányok, jegyzetek, élő tanúk és szóhagyományokból szorgosan összeállítsa a Sopronban régi időben alapított és idejében még fennállott egyházjavadalmak, úgynevezett czéhek birtokállapotát és a haszonélvezetért járó köteles misék és másnemű isteni szolgálatok minőségét és mennyiségét földerítse; tárgyalja az egészségügyet; a mezőgazdaságról, a szőlőszetről és gyümölcstenyésztésről is találunk elszórt adatokat. Szomorú képet nyújt a sok puszta szőlő; 1660 körül a többi között a plébánia szőlői is oly terméketlenek voltak kilencz évig, hogy a tulajdonos azokról lemondva, a városnak mint patrónusnak visszaadta, melyeket utóbb utódja Tolnay Ferencz nehéz anyagi áldozatokkal szerzett vissza és tett termőkké. Az iskolaügyről, néhány bűneset megfenyítéséről, a protestánsok üldözéséről, a templomi ékszerekről és végre az egyház néhány jótevőiről is megemlékezik.
Sopron, 1878. 51. sz. (Paúr Iván).