Kezdőlap

Kalchbrenner Károly,

nyug. esperes, ág. ev. lelkész, a m. tudom. akadémia rendes tagja, előbbinek fia, szül. 1807. máj. 5. Petőfalván (Pöttelsdorf, Sopronmegye); gymnasiumi tanulmányait Győrött, Pesten, Selmeczbányán, Pozsonyban és Sopronban végezte; azután Halléban háromévig hallgatta a theologiát, mire Pesten atyja mellett mint segédlelkész működött egy évig, a mikor (1832) a szepes-olaszii lelkészi állomásra hivatott meg. A kis hitközség lelkészi teendői nem kötötték le minden idejét; azért szorgalommal tanulmányozta a görög s latin írókat, nem kis ügyességgel festett genreképeket és értékesítette humorát rímes versekben, melyeket különféle társas összejövetelek alkalmával tetszés közt olvasott fel. 1839-ben gyakori szembaja miatt a festészetet abban hagyva, a kertészetnek és különösen a virágápolásnak szentelte szabad idejét. 1850-ben a vadon termő növények gyűjtéséjhez és szárításához fogott, még pedig oly kitartással, hogy már 1851-ben oly fajokat is talált a Drevenyik hegyen, melyek Wittkay és Hazslinszky figyelmét kikerülték volt. A legnevezetesebb lelete ezen hegyen a Carex pediformis volt, mely Hazslinszky által a hozzá meghatározás végett küldött phanerogamok közt mint középeurópai nevezetesség ismertetett fel. Ezen idő óta gyűjtötte tömegesen nemcsak a phanerogamokat, hanem Hazslinszky utasítása szerint a kryptogamokat is, még pedig kezdetben csak Hazslinszky részére, későbben Rabenhorstnak (12000 példányt), végre önálló csere részére. További haladás czéljából összeköttetésbe lépett Fuckel, Fries és Bresadolával, valamint Cooke s Berkeleyvel is. Ezen összeköttetésnél fogva górcsövi vizsgálat nélkül is annyira haladt a mykologiában, hogy tapasztalásaival nem csak az irodalom terén léphetett fel, hanem könnyített Hazslinszky munkálkodásán is, ki kezdő mycologoktól meghatározás végett küldött gomba-gyűjteményeik nagy részét ő hozzá utasíthatta. Mennyire elismert szaktekintély volt ő téren, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a mióta Fries, a nagynevű upsalai tanár és az angol Berkeley gombászok elhunytak, az öt földrészben elszórt szaktudósok majd minden nevezetesebb mykologiai vita alkalmából hozzá fordultak, mint olyanhoz, kinek véleménye, főleg szabatos determinációi folytán, mérvadó, mondhatni döntő volt; így Martinoff Sziberiából, Potani és Butsnei Mongoliából és Észak-Chinából, Schnell a kirgizek pusztájából, br. Müller a mellbournei botanikus múzeum igazgatója Ausztráliából, Mac Owan tanár, Tuck, Murray mérnök és Baur herrenhuti missionárius a Fokföldről, Caffrariából, dr. Lorenz D.-Amerikából sat. A XIII szepesi város esperessége 1858-ban alesperessé s 1870-ben főesperesévé választotta. Érdemei elismeréseül a m. tud. akadémia 1864. jan. 20. levelező taggá, 1872. máj. 24. pedig rendessé választotta. Levelező tagja volt az ausztraliai New South Wales Linnean Society növénytani társulatnak. A XIII. városi esperesség főesperese volt; később nyugalomba vonult. Meghalt 1886. jún. 5. Szepes-Olasziban.

Gazdasági s növénytudományi czikkeket, népregéket sat. írt a Szepesi Értesítő (Zipser Anzeiger) cz. hetilap régibb évfolyamaiba.

Czikkei a Zoologisch-botanische Verhandlungenben (Bécs, 1853. Ueber denBerg Drevenyk, den Standort von Carex pediformis, 1868. Diagnosen zu einigen Hymenomyceten); a Botan. Zeitungban (1867. Notiz über eine neue Polyporen- Gattung, 1869. Polypori species nova); az Oesterr. Botan. Zeitschriftban (1872. Fiedr. A. Hazslinszky, Correspondenz aus Wallendorf); a Természettudom. Közleményekben (III., V. 1863-67. Jelentés Szepesvármegyében tett természettud. utazásáról, A szepesi moszatok jegyzéke); a M. tudom. Akadémia Értesítőjében (II-III. 1863. Adatok Szepes virányához, Adatok Szepes vármegye ismertetéséhez, 1866. A Tátra sziklazuzadékairól, székfoglaló); a M. orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (XII. 1868. Néhány szó, a szepesi virányra vonatkozó észrevétel); a Földtani Közlönyben (1873. Notiz über Zoophycos giganteus, Verwahrung gegen Prof. Hazslinszky's Berichtigung); a londoni Grevilleaban (1879. South African fungi, Australian fungi, mind a kettőt Cooke M. C.-vel együtt, 1880. Fungi Mac Owaniani); a szentpétervári Bulletinben (XI. 1880. Fungi e Mongolia et China boreali curis K. et. F. de Thumen.) Ezenkívül számos értekezései jelentek meg Mohle Florájában (Regensburg) és Roumeguerés, Revue mycologique-jében; több gombafajt írt le Rabenhorst, Fungi Europaei exsiccati cz. gyűjteményében és a Hedwigia cz. folyóiratban.

Munkái:

Abendandacht am Schlusse des Jahres 1843 gehalten in der evangelischen Kirche A. C. zu Wallendorf. Leutschau, 1843.

Abendandacht am Schlusse des Jahres 1844. Kaschau, 1844.

A szepesi gombák Jegyzéke II. Pest, 1867. (Mathem. és term. Közlemények V. 7. Az I. jegyzék a Közlemények 3. kötetében jelent meg.)

A szepesi érczhegység növényzeti jelleme. Utazási jelentés. U. ott, 1870. (Mathem. és term. Közlem. VI. 3.)

A magyar gombászat fejlődéséről és jelen állapotáról. Székfoglaló. Bpest, 1873. (Értekezések a term. tudom. köréből. IV. I.)

Icones selectae Hymenomycetum Hungariae per Stephanum Schulzer et Car. Kalchbrenner observatorum et delineatorum. Magyarország hártyagombáinak válogatott képei a m. tudom. akadémia III. osztályának megbízásából kidolgozta. Pest, 1873-75. Négy füzet (Magyar és német szöveggel, 40 szinezett táblával.)

Dorner József emléke. Bpest, 1875. (Értekezések a term. tud. kör. VI. 2.)

Szibériai és délamerikai gombák. U. ott, 1878. Négy szinezett táblával. (Értek. a term. tud. kör VII. 16.)

Új vagy kevésbé ismert szömörcsög-félék. (Palloidei novi vel minus cogniti). U. ott, 1883. Három színes táblával. (Ért. a term. t. kör. X. 17.)

Új vagy kevésbé ismert hasgombák. (Gastromycetes novi vel minus cogniti.) U. ott, 1884. Hat táblával. (Értek. a term. tud. kör. XIII. 8.)

Szinnyei Könyvészete.

Új M. Athenás 195. l.

Petrik Könyvészete és Bibliogr.

1886: Vasárnapi Ujság 27. sz. arczk., P. Napló 159., Egyetértés 158., 159., Nemzet 157., Főv. Lapok 157. sz., Prot. Egyházi és Iskolai Lap 24. sz.

Gyógyszerészi Hetilap 1887. 52. sz.

M. Akadémiai Almanach 1887. 334. l.

Kiszlingstein Könyvészete.

Pallas Nagy Lexikona X. 36. l. (Fialovszky) és gyászjelentés.