Domokos-rendi szerzetes, ki három társával 1236-ban fölkereste a magyarok egykori lakhelyét a Volga s Ural folyók felső vidékein, hogy azokat ha lehet a keresztény hitre térítsék. IV. Béla kiséretével és költségén Bolgárországon és Románián keresztül Konstantinápolyba jutott; itt tengerre szállott társaival és 33 nap mulva azon földre, melyet Szikhiának neveztek, Matrika városába (mai Taman) érkeztek; a puszta sivatagon 37 napig folyvást menve a szaraczenok földén Velanak Bundaz városába jutottak. Miután társai közül kettő visszatért a hazába, egy pedig az út fáradalmi közt meghalt, J. egy szaraczen pap és neje társaságában és kalauzolása mellett tovább folytatta utját Nagy-Bolgárországba (a Volga innenső partján); két nap mulva megtalálta a nagy Ethil (Volga) folyó mellett (a mai Kazánon túl) a magyarokat, kik őt megértették, örvendtek neki; vendégszeretettel áraszták el, körülhordozták házról-házra, faluról-falura. Tudták a régiek hagyományaiból, hogy a magyarok tőlök származnak. Az ott lakók földet nem míveltek, lóhúsból és más e féléből éltek; kancza tejet és vért ittak, de lóban, fegyverben bővelkedtek és igen vitézek voltak a háborúban. Itt hallotta J., hogy a tatár sereg, mely akkor oda öt napi járó földre vala, Németország ellen akar menni. Sietett erre haza felé s jún. 21. megis indult a neki ajánlott rövidebb úton nyugot felé. Visszatértében a Volgán 15 napig utazá át a mordvinok országát és Oroszországon keresztül lóháton jöve, karácsony után harmadnapra (decz. 27.) elérte Magyarország határát. J. Rómába ment, jelentést tett utjáról és azután 1237 nyarán visszaindult a Volga mellé. De mikor Szudalba ért, már jött a rémhír, hogy a tatárok a magyarok ellenségeivé lettek, országukat Bolgárországot teljesen elpusztították és három seregük csak a telet várta, hogy Oroszországra rohanjon.
Az út eseményeiről Bikhárd magyarországi pap jelentést tett IX. Gergelynak, a ki 1227-41-ig ült a pápai széken. E jelentést Dezsericzky József Incze fedezte fel a vatikáni könyvtár: Liber censuum camerae apostolicae cz. kézirat mellékletében és adta ki: De initiis ac majoribus Hungarorum. Budae, 1748. I. kötetének 169-76. lapjain. Ez után másodszor Pray, Annales vetereseiben (Vindobonae, 1763.), harmadszor Fejér György, Cod. Dipl. Hung. Budae, 1829. Tom. IV. Vol. I. 50-57, 1. negyedszer ugyancsak ez után (bár a vatikáni codex van megnevezve közvetlen forrásnak) Endlicher, Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Sangalli, 1849. cz. gyűjteményében. A forrásból másodszor Theiner adta ki 1859-ben: Vetera Monumenta, Tom. I. 151-153. 1. Legujabban a M. Tudom. Akadémia honfoglaláskori történelmi emlékei közt fog fényképi másolat alapján megjelenni. Magyarra Dugonics András fordította le: Szittyai történetek. Pozsony és Pest, 1808. II. köt. 242-254. 1. Másodszor Szabó Károly, Magyarország történeteinek forrásai. Pest, 1861. I. köt. 2. füzetében a 89-98. 1. (A IX. Gergely pápa idejében föltalált Nagy-Magyarország dolgáról Rikhárd prédikátor rendbeli szerzetestől) jelent meg Rogerius és Palatói Tamás műveinek fordításával egyetemben. A kutfőkritika eddigelé keveset foglalkozott vele, mert az a támadás, melyet Vámbéry Ármin intézett ellene (Magyarok eredete. Bpest, 1882. 487-501. 1.) viszhang nélkül maradt az irodalomban. Vámbéry a hitelességét a földrajzi nevek absurd volta alapján támadta meg; de figyelmen kivül hagyta, hogy Rikhárd csak hallomás után fogalmazta meg jelentését és hogy a reánk maradt szöveg csak másolat. Az így megrongálódott nevek hitelességére különben szükség sincs, mert az út megtörtént voltát teljesen igazolja Julian levele, melyet a perugiai püspökhöz intézett a mongolok hadjáratáról. (Monumenta Hung. Hist. Magyar Történelmi Emlékek I. osztály. Pest, 1869. XII. 549-554. 1. Boehmer János Frigyes közlése után Hormayr, Die goldene Chronik von Hohenschwangen, München 1842. II. 67. és köv. 1.)
Dudik, Mährens Allg. Geschichte. Brünn. 1870. V. 294. l.
Fejérpataky László, irodalmunk az Árpádok korában. Bpest, 1878. 75-78. l.
Pauler Gyula. A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1893. II. 183-186., 656. l.