Jozipovich Antal, túrmezei gróf,
J. István zágrábmegyei főbiró s Vojkffy Karolina fia, szül. 1806. júl. 21. Nagy-Goriczán (Horvátországban), a túrmezei turopolyai krületben; hat iskolát végezvén, katonává lett és nyolcz évig szolgált a mostani Ernő nevű gyalogezredben mint hadapród. Azután gazdálkodni ment Kurilovecre Turopoljében. 1837-ben meghalt testvére György, a turmezei gróf és ekkor a kerület őt választotta utódjává; már ezen állásánál fogva is a megyei élet mozgalmaiba sodortatott. Ezen kerületnek volt a pozsonyi országgyűléseken képviselője 1839-től fogva. Politikai hatása szorosan össze van nőve a horvát-magyar kérdéssel és a Túrmező történetével. A sokat üldözött férfiú, meggyőződésének áldozata, a magyar miniszterium által 1848-ban zágrábmegyei főispánná neveztetett ki, jutalmául a magyar nemzetiség és Magyarország integritása ügye mellett vívott tartós és állhatatos küzdelmeinek és mint ilyen a felsőháznak az 1848. okt. 3. legf. nyilatkozvány kihirdetése után is tagja maradt és a magyar kormányt Debreczenbe s Szegedre is követte. A második magyar miniszterium őt Debreczenben a kegyelmezési legfőbb törvényszék birájává nevezte ki. Egyébiránt az ő sajátságos hatásköre a zágrábi megye s tartománygyűlés volt, hol hű túrmezei nemeseitől körülvéve, egész erélyét kifejthette; onnét a horvát felkelés által korán kiszoríttatván, a magyar szabadságharczban igen csekély tevőleges részt vett. A világosi nap után ez ideig bujdosva lappangott, de elfogatván, az új-épületbe záratott és 1851. okt. 7. a pesti haditörvényszék által, mint felségsértő, halálra s javainak elvesztésére ítéltetett; ítéletét azonban a király kegyelme tíz évi várfogságra változtatta és rabságát Kufsteinban tölté. Vas jellemű férfi volt, kit meggyőződésétől és annak gyakran kemény kijelentésétől semmi sem tartóztatott vissza. A pozsonyi országgyűléseken ismeretes volt a horvát követek és a zágrábi püspök ellen minden előforduló alkalommal intézett laconicus rövidségű, erős támadásairól, melyeket a némileg elsajátított magyar nyelven kiméletlenül tudott és szokott előadni. Midőn 1857-ben az általános kegyelem folytán előtte is megnyilt a börtön ajtaja, börtönéből egyenesen hazament, falura vonult és távol tartá magát a nyilvános élettől. Nejének halála (1869.) végkép leverte. Gyöngélkedni kezdett; sötétnek látta a jövőt, elveszté hitét elveinek életrevalóságában. Meghalt 1874. decz. 29. Varasd melletti jószágán Jalkoveczen.
(Nevét Josipovics és Joszipovicsnak is írják.)
Beszédei az egykori lapokban és az országgyűlési Naplókban vannak.
Thewrewk József, Magyarok Születésnapjai I. Az 1843-44. hongyülést illető. Pozsony, 1847. 24. l.
Országgyűlési Emlény 1848. I. 56.
Magyar Hirlap 1851. 581. sz. (Haditörv. itélet).
Ujabbkori Ismeretek Tára IV. 563.
Vasárnapi Ujság 1875. 8. sz., 13. sz. arczk. (Pauler Gyula).
Pesti Napló 1875. 8. sz.