Jósika Lajos (branyicskai báró),
cs. kir. kamarás, val. belső titkos tanácsos, az arany gyapjasrend vitéze s a főrendiház tagja, b. J. János, erdélyi főkormányszéki elnök és keresszegi gróf Csáky Rozália fia, szül. 1807. márcz. 19. Kolozsvárt, hol a lyceumban végezte tanulmányait. Ezek befejeztével 1827-ben a marosvásárhelyi kir. táblán gyakornokoskodott egy évig. 1829-ben Kolozsvárra visszament és a kormányszéknél rövid ideig irnok volt. Mint regalista az 1834. országgyűlésen szólalt fel először. 1835-ben Tordamegye administratora. 1836-ban e megye főispánja lett. 1838-ban hosszabb külföldi utat tett, többek közt Spanyolországba a carlista forradalom okainak megismerése végett és a carlista vezérek táborában több hetet töltött. 1842-ben kormányszéki consiliarius, majd Dobokamegye főispánja lett. Élénk részt vett az 1846-48. országgyűlésen és azon az erdélyi conservativ párt vezérszónoka gyanánt szerepelt. 1848. máj. visszavonult. 1858-ban az erdélyi úrbéri főtörvényszék elnökévé neveztetett ki, ez állásáról azonban már 1860. jún. lemondott. 1861-ben kormányszéki tanácsos lett, de 1862-ben ez állásáról is visszalépett, hogy 1864-ben átvegye Kolozsmegye főispánságát. 1867 őszén lemondott főispáni méltóságáról; azóta a főrendiházban csak időnként jelent meg. Legutóbbi nagy beszédjét a főrendiház reformja alkalmával mondta el. 1841-től kamarás, 1848-ban a szent István-rend kis keresztjét, 1866-ban a val. belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte. A census alapján lett az új főrendiház tagja. Az erdélyi róm. kath. status világi elnökségét egészen 1891-ig viselte. Az ő felsége elé kivonult erdélyi banderiumot J. vezette Kolozsvárt a király-látogatás alkalmával. 1890 elején az aranygyapjasrendet kapta a királytól. Már 14 évs korában Kolozsvárt Biasini Kajetántól kezdett vívást tanulni, azután Bécsben Proto, a magyar gárda akkori vívómestere oktatta, végre Friedrichnek látogatta rendszeresen vívóiskoláját; több ízben fölkereste Páris, London, Berlin és más európai város vívóiskoláit és jelesebb vívómestereit. A vívást úgy tekintette, mint tudományt, mint művészetet; kiváló talentuma lévén hozzá, egyike volt Európa legjelesebb vívóinak. Mint a kolozsvári athletikai klub elnöke nagy érdemeket szerzett a klub felvirágoztatásában. J. valódi mintaképe volta lovagias férfiúnak. Gentlemannak lenni, e szó s fogalom legszebb értelmében, volt jelszava s tanítása az ifjúsággal szemben. Hatvanegy év munkája és a közélet terén való fáradozása után pihenni vágyott és a kolozsvári athletikai klubnak 1888. január 30-iki közgyűlésén J. bejelentette, hogy teljesen visszalép a közügyektől és e miatt megválik elnöki tisztétől is. Mielőt azonban ezt tenné, hattyúdalaképen elmondja, hogy tapasztalatai szerint milyennek kell lenni egy gentlemannak és ez volt utolsó beszéde. Meghalt 1891. nov. 8. Kolozsvárt.
Czikke a Társalkodóban (1848. 15. sz. Az erdélyi unio ügye); utolsó beszédjét a Kolozsvár (1891. 255. sz.) hozta s utána: A lovagias ember cz. melyben a kolozsvári athletikai klub számára a gentleman törvényeit végezte el, a fővárosi napilapok legnagyobb része. Beszédeit az egykorú politikai lapok és országgyűlési Naplók közölték.
Magyarország és a Nagyvilág 1865. 14. sz., arczk.
Magyarország 1866. 51. sz.
Sturm, Uj országgyülési Almanach 113. l.
M. Nemzetiségi Zsebkönyv 352. l.
1891: Vasárnapi Ujság 36. sz. arczk., Kolozsvár 255., 256. sz., Ellenzék 256. sz., Nemzet 309. sz., P. Hirlap 309. és gyászjelentés.