londoni tanár, magyar bujdosó a XVII. században; a gyulafehérvári collegiumban tanult és dicséretes magaviseletével megnyerte II. Rákóczi György fejedelem bizalmát, a ki egyetlen fiát Ferenczet (1651-54 körűl) kezére adta, hogy tanítsa a Kereszturi Pál udvari pap (ki 1655. decz. meghalt) felügelete alatt. 1658. aug. a tatár khán porrá égette Fehérvárt, a lakosok elszéledtek, papok, tanárok, diákok menekültek. Igy folyt a pusztítás másfelé is. E csapás a külföldre tanulás végett már előbb kiment magyarokat is sujtá; többen a hazából várt segítségtől megfosztatva s Alsó-Németország egyetemein tanulhatásra engedélyt nem nyerve, vándorútra keltek, hogy életmód után lássanak; ez a sors érte J. is, ki Úri János nagy-kőrösi származású hazánkfiával menekült ki külföldre, hol a vágya végre 1658 körül Angolországba vitte. Bod Péter szerint: «ment annakutána Angliába tanulni, az holott olyan hires gyermektanító mesterré lett, hogy mindenfelől nagy kedvessége volna és Londonban igen nagy jövedelmű szép oskolát tartana». Előbb Oxfordba ment, hol Tufton Cecil fia mellett nevelő volt; innét hivta őt el angol maecenása, miután ott négy évet tölthetett el és munkájának első kiadása 1663-ban megjelent, melyet hálából Tuftonnak ajánlott. J. a Trafalgár-téren lakott; az angol királynál is kedvességben állott, ki udvari káplánjának Basirius Izsáknak kiséretében többször meglátogatta J. iskoláját és nyelvtani kérdésekben vitatkozott is vele. Gróf Bethlen Miklós Emlékirataiban említi, hogy ő és tanulótársa Csernátony Pál, kedves tanárjokkal Jászberényi Pállal az angol király előtt több izben voltak és J. őket mint honfitársaikat mutatá be a királynak. Úri János és J. egy izben meglátogatták hazánkat és itt mulatások alkalmával Nagy-Kőrösön emlékiratféle kéziratokat hagytak volna, melyek jelenleg a főiskolai könyvtár tulajdonát képezik. Meddig élt és volt J. Londonban? biztosan ki nem mutatható; abból, hogy műve 1670-ben érte a negyedik kiadást, hihető, hogy akkor még élt, úgy látszik, csakugyan elérte azon fulánk mérge, melyről ő maga is emlékezett, mert Bod ezt írja róla: «Melyet (t. i. nagy hirét, jövedelmét és szép iskoláját) megirigyelvén a rossz emberek, alattomban beadott méreg által elvesztették. Mely épen akkor esett, midőn az enyedi kollegium kurátorai, hallván az ő jó hirét-nevét, Enyedre akarnák hozni professornak».
Munkái:
Examen Doctrinae Ariano-Socinianae a quodam Anonymo sub boc titulo evulgatae: Doctrina De Deo, & Christo & Spiritu Sancto; ipsis scripturae verbis ante paucos annos, a quodam divinae veritatis Confessore, in sermone Germanico concinnata: nunc vero, in gratiam exterorum, Latine edita. In quo, Loco de S. S. Trinitate insigniora, à cavillis Adversariorum consensu Orthodoxorum perpetuo, constantique tam antiquorum Patrum, quam recentiorum Doctorum expositione illustrata, vindicantur. Addita est Orthodoxa S. S. Trinitatis Defensio, adversus erroneum cujusdam Anonymi scriptum. Una cum veteris Ecclesiae de Arianis Judicio. Studio et opera Pauli P. Jasz-Berenyi. Londini, 1662. (Ezen munkáját Apafi Mihály fedelemnek ajánlá. Az előszó végén: Dabam è musaeo meo Londini Anglor. A. D. 1662. 16. Mail).
Institutionum Grammaticarum Pars Prima Exhibens Paradigmata Declinationum, Comparationum. & Conjugationum, Methodo sane facili, & ad captum Tyronum accomodata ... Pars Secunda. De octo partibus orationis. U. ott, 1663 (és 1669).
A new torch tothe Latin Tongue ... Fax Nova linguae Latinae. U. ott, 1664. (4. kiadás. U. ott, 1670., ajánlva van a tanügy egyik barátjának, Gilbert canterbury érseknek, 1666. ápr. 10-ről keltezve. Charing Crossnál a Trafalgar-téren volt lakásáról kelt 1663. nov. 4. négy levélre terjedő latin tájékozó szózata az iskolák tudós főnökeihez, az ifjuság oktatóihoz: «E férfiak engedelmével lépett ő, mint mondja, az édes haza leverő sorsa miatt az angolok boldog szigetén sokáig időztében, a köztanítói pályára és küzdött ezen előre, tehetsége szerint. A mómusok mindentudó gunyja mondjon a mi akar, roszakaró fulánkjai szorgalmamból kudarczot nem űznek, sőt ellenök bátran emelek fejet, jó levén szándokom». E bevezetésből látható, hogy szótár-rendszerű nyelvtana irásában főleg Alvarius, Despantarius, Wendelinust és Liliust használta segédforrásokul. Ezen latinul írt nyelvtant bevették aztán a középiskolákba s más magyar tanító is, például Enyedi Gáspár használta kézikönyvül. Előbeszéde a Néptanitók Lapjában, 1885. 25., 26. sz.)
Bod, M. Athenás 118.
Horányi, Memoria II. 203.
Benkő, Transsilvania II. 393.
Siebenb. Quartalschrift VII. 1801. 275. l.
Vasárnapi Ujság 1866. 39., 40. sz. (Balogh Ferencz).
Figyelő 1873. 11. sz. (Péchy Imre). I. 1876. 257-266. l. (Imre Sándor), 362. (Hellebrant Á.), VI. 22. l.
Kiss Áron, A nevelés- és oktatás-történet kézikönyve 114. l. és A magyar népiskolai tanítás története 91. l.
Szabó-Hellebrant, Régi M. Könyvtár III. 669., 682., 695., 781., 793. l.