«az erdélyi havasok királya», az 1848-49. oláh lázadás vezére, Janku Sándor dominalis bírónak a fia, ki fenyőfaedényekkel és pálinkával kereskedett; született 1824-ben Felső-Vidrán (Torda-Aranyosm.); középiskoláit Zalatnyán és Nagyenyeden, bölcseleti s jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. Tehetős atyjának sok pénzébe került, évenként 600 frtot költött reá s még ugyanannyi volt az adóssága. Jól tudott magyarul. Marosvásárhelyt a kir. táblánál ügyvédi pályára készült és az ügyvédi vizsgát letevén, gyakornok lett a szebeni kincstárnokságnál. 1848. ápr. 30. a topánfalvi népgyűlésen ő volt a vezérszónok; midőn ekkor egy asztalra állva beszélt és lázította a népet a magyarok ellen, atyja is jelen volt, ki azt mondta volna, hogy ha lenne valaki, ki fiát onnan lelője, kész lenne annak száz aranyat adni. A máj. 15-iki balázsfalvi gyűlésen a rumén nemzeti kormány tagja, majd topánfalvi praefectus és a legio prima montana tábornoka lett. Mikor hollófekete ménlován, ragyogó gazdag fegyverzettel, fehér öltözetben megjelent vagy elvonult a tábor előtt, külön zenekar kisérte a tiszteletére készített Janku-induló hangjaival. Többnyire guerilla harczokat folytatott és döntő ütközetet egyet sem nyert. A Zalatnán dúló oláhok közt okt. 25. J. és Balinte prefektek csináltak némi rendet 1848. decz. 7. Nagyszeben alatt Bánffy alezredes megverte. J. főkép az Aranyos vidék megvédésére szorítkozott; a hír 40,000 főre tette seregének számát; ő magát a havasok királyának nevezte. 1849. ápr. Csutak Kálmán ezredessel a kibékülés és fegyverletétel iránt alkudozásokba bocsátkozott. Ő volt Erdély egyetlen rumén forradalmi embere, ki a szabadságért és a magasabb politikai czélokért hevült és ki szivesen fogadta a havasalföldi forradalmi bizottságnak azt a felhivását, hogy az oroszok ellenében a magyarok és az összes elnyomott népek ügyét mozdítsa elő. Mialatt Bolliac Caesar lapot alapított e czélra, rajta kívül Rosetti, Borlea sat. is fegyveresen csatlakoztak a magyarokhoz. Nem hiszek a németnek, volt a jelszava. A mint 1849. ápr. 23. megkapta Kossuth küldöttének, Drágosnak levelét, Axente s mások ellenzésével nem törődve, azonnal alkudozni kezdett; Buteántól és Dobrától támogatva, ápr. 25. a mihályfalvi értekezleten el is fogadta a magyarokkal való békét és a fegyverletételt; máj. 5. Drágo Kossuth nevében megerősítette a föltételeket s másnap J. Abrudbányán kitűzette a magyar nemzeti zászlót. Hatvani őrnagy azonban még az nap bevonult a városbas Dobrát azonnal, Buteánt pedig utóbb Jószáshelye főbelövette, évegett és gyilkolt. Erre J. máj. 9. Hatvani ellen indult, megverte s Abrudbányán Drágost és a magyarokat felkonczoltatta. A kormány Kemény Farkast küldte ellene, ki jún. 11. győzött ugyan, de J. túlnyomó seregével szemben nem tarthatta magát s Lazatna felé vonult vissza. (A mikor Vasvári elesett a júl. 6. mariseli csatában, nem J. volt a rumének népvezére, hanem Ivánovich Ferencz, a határőrezredből való horvát születésű százados.) Másrészt azonban kereste a debreczeni kormánynyal való összeköttetést az unió érdekében. Aug. 8. Kossuth Aradról már utasította Stein és Inczédy ezredeseket, hogy a semlegességet igérő móczok ellen ne működjenek. J. hajlandó volt tábornoki ranggal belépni a magyar hadseregbe, ha tisztjeit ő nevezheti ki s teljesen önállóan vezényelhet. Bem Facset alá rendelte őt, a világosi fegyverletétel azonban a kibékülést megakadályozta. Jánknak fegyverét végre le kellett tennie s Bach kormánya alatt hasznos szolgálataiért évdíjjal és érdemrenddel akarták megjutalmazni; J. azonban ezt visszautsítá, ha népe nem kapta meg az igéreteket és 1852. júl. meg sem jelent a Topánfalván átutazó császár előtt. A bécsi kormány az ott megjelent Jankit kiutasította s otthon is felügyelet alatt állott. A népe sorsában csalódott ember csendes őrültségbe esett, elzüllöt és azóta erdők s a legjáratlanabb vad vidékek közt bolyongott és fujta magának a menetközben furulyáján a Jankuindulót. Elhagyatva halt meg 1872. szept. 11. Czebén (Hunyadmegye).
Munkája: Raportulu lui Avram Jancu despre faptele óstei poporane, care a statu sub comand'a a lui pe timpulu resboiului civile din Transilvani"a in annii 1848-49. Nagy-Szeben, 1884. (Jánk Ábrahám emlékirata a bécsi kormányhoz 1848-ban. Magyarul Moldován Gergely közölte a Kolozsvárban 1889. 239. és követk. sz.)
Pesti Hirlap 1848. 245. sz.
Ellenőr 1848. 216. sz.
Honvéd 1848-49. 12., 108., 147., 154. sz.
Csetz, Bem's Feldzung in Siebenbürgen. Hamburg, 1850. 36., 39., 291., 293., 316., 316., 318., 350. l.
Der Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen im Sommer des Jahres 1849. Pest, 1850. (Ramming).
Korányi, Honvédek Naplójegyzetei. Pest, 1861. 190-196. l.
Kőváry, Erdély története 1848-49-ben. Pest, 1861. 116., 228., 230., 231., 268. l.
Kemény Gábor báró, Nagy-Enyednek és vidékének veszedelme 1848-49-ben. Pest, 1863.
Der Sommerfeldzug ... in Siebenbürgen im J. 1849. Prag, 1864. 49-59. l.
Horváth Mihály, Magyarország függetlenségi harczának története. Genf, 1865. III. 296. l.
Hazánk s a Külföld 1866. 51. sz. arczk. (Lukács béla), 1872. 39. sz. arczk. (Nemes Ödön).
Reform 1872. 262. sz.
Fővárosi Lapok 1872. 211. sz. (Nekr.
Magyarország és a Nagyvilág 1873. 1. sz. arczk.
Történelmi Laposk 1876. 34. sz.
Vasárnapi Ujság 1880. 31. sz. arczk. (Réthi Lajos)
Közérdek. Nagyenyed, 1891. 46. sz.
Ellenzék 1892. 75. sz. (Popp A. E. után ruménból Szabó Nándor).