megyei alispán, kir. tanácsos, nemes J. György ág ev. néptanító s Farok Judit fia, szül. 1817. szept. közepén Albertiben (Pestm.); a gymnasium négy alsó osztályát Mezőberényben végezte; atyja halála (1831) után anyja a selmeczbányai ág. ev. lyceumba küldte, hol öt évet töltött; itt már önerejére volt utalva s kis gyermekek tanításával tartotta fenn magát. Innen 1837-ben Pozsonyba ment, hol a két évi theol. tanfolyamot elvégezte s mint theol. candidatus tért vissza Szarvasra J. István bátyjához, ki ott mint lelkész működött; hogy a külföldi egyetemeken folytathassa tanulmányait, a szükséges költségek megszerzése végett néptanító volt két évig Szarvason. A szabadelvű eszmék e korban terjedni kezdvén, a jogi pályára lépett és az eperjesi collegiumban a jogot hallgatta. Az 1844. országgyűlésre Wenckheim Béla báró, akkori békésmegyei követ hívta maga mellé titkárnak; azon évben letette az ügyvédi vizsgát, és az országgyűlés után Pesten Kubinyi, később Sarlai táblai ügyvédek mellett gyakornokoskodott. 1846 őszén Czindery László somogyi főispán hívta maga mellé titkárnak. 1847-ben Pozsonyba távozott és ott Dessewffy Emil gróf lapszerkesztő országgyűlési tudósítójául szerződött, mely minőségében az országgyűlés végeig foglalkozott. Innét Budapestre, majd Szarvasra ment, hol a város jogtanácsosává választatott. A pesti első népképviseleti országgyűlés megnyiltával (1848) hivataláról lemondván, Bpestre ment, hol Szemere Bertalan belügyminiszter által a képviselőház országgyűlési naplójának szerkesztésével bizatott meg, mely minőségben a világosi fegyverletételig működött, midőn szarvasra menekült. (1848-ban Békésmegye tiszteletbeli táblabirójává neveztetett ki). A szabadságharcz alatt nevét Bodacsonyira változtatta; de mivel az osztrák kormány a nemzeti kormány által engedélyezett névváltoztatásokat semmiseknek declarálta, ismét ősi nevét vette fel. 1851-ben nőül vevén báró Wasmer Idát, Szarvason telepedett le, hol azonban a szabadságharczban való részvétele miatt ügyvédi diplomájától megfosztatott; miután ezt egy év mulva visszanyerte és az osztrák jogból is letette Nagyváradon az ügyvédi vizsgát, egészen 1867-ig ügyvédkedett; ekkor az ápr. 13. első alkotmányos tisztújításon Békésvármegye másodalispánjává választatott és ezen hivatalában 1871., 1877., 1883. és 1889-ben is megerősíttetett. Az 1870-es években J. nagy erélyt fejtett ki a békésmegyei árvizek körül és ezen érdemeinek elismerése fejében kapta a kir. tanácsosi czímet. Meghalt 1894. febr. 24. Gyulán (Békésm.)
Czikkei a Pesti Hirlapban (1841. 91. sz. Magyarosodás ügyében, Népnevelési eszmék); a szépirodalmi lapokban (1846-47. álnév alatt írt); az Életképekben (1847. I. Czáfolatul Szabó Richardnak, A fényüzés); a békési lapokba is írt.
Békésmegyei Közlöny 1894. 16. sz.
1894: Békés 8. sz., Orság-Világ 10. sz. arczk., Budapesti Hirlap 56. sz.