országgyűlési képviselő, született 1822. febr. 24. Toporczon (Szepesmegye); a gymnasiumba Eperjesen, Kézsmárkon és Rozsnyón járt; majd ismét Eperjesre ment, hol a bölcseletet és jogot hallgatta s az ifjúság az akadémia kebelében fennálló magyar egylet elnökévé választotta meg. Halbsu családi nevét 1842-ben változtatta Irányira. A jogi gyakorlat első évét szintén Eperjesen töltötte mint a kerületi tábla jurátusa; azután Pestre költözött, hol 1844-ben letette a köz- és váltóügyvédi vizsgát; csakhamar egyike lett a főváros legkeresetebb ügyvédeinek és kinevezték váltójegyzőnek. Pestre költözve, első dolga volt megösmerkedni Kossuthtal és az ő révén a szabadelvű párt több vezető emberével; a pesti körnek, mely később az ellenzéki kör nevet vette föl és hol a politika s irodalom legkiválóbb emberei találkoztak, választmányi tagjának választotta. Összeköttetésben állott az 1847. decz. alakult ifjúsági társulattal, mely összejöveteleit hetenként kétszer előbb a Jelenkor szerkesztőségében, azután a Fillinger-kávéházban tartá. Ez a két kör készítette elő és csinálta meg márczius 15-ét. A nép vezetői közt Petőfi, Jókai, Vasvári sat. társaságában ő is ott volt. A miniszterium megalakulta után Deák Ferencz felszólítására ennek miniszteriumában titkári hivatalt fogadott el a törvénykészítő osztályban, melynek főnöke Szalay László volt. E minőségben részt vett a földhitelintézet alapszabályainak kidolgozására kiküldött vegyes bizottságban mint előadó, Szalay Lászlónak Frankfurtba kiküldetése után pedig az 1844. büntető-törvénykönyv átnézésével bízták meg, mely munkában azonban betegeskedése s a háborús események akadályozták. A júliusban Pestre összehívott országgyűlésre Pest Lipótvárosa képviselőinek, majd a képviselőház jegyzőjévé választotta. Jellassicsnak a fővároshoz közeledése alkalmával ő is az országgyűlési önkénytes csapatba lépett; az ellenségnek Pákozd alul való elvonulása után visszatért Pestre s csakhamar kormánybiztosnak küldetett Sárosmegyébe. Itt azután Schlick betöréseig működött; a kassai csatában részt vett; ennek szerencsétlen erdménye után Miskolczról lemondását küldte be a honvédelmi bizottmánynak, mivel nem ismerte Borsodmegye viszonyait, és Pestre ment; de Kossuth felhivására visszatért a sereghez, hogy ott mint kormánybiztos rendet csináljon. A második kassai csata is, melyben szintén részt vett, elveszvén, I. Debreczenbe ment, a hova időközben a kormány és országgyűlés székhelyüket áttették volt. Itt 1849. jan. 13-tól ápr. 20-ig tevékeny részt vett az országgyűlés tanácskozásaiban; eleinte kevesedmagával küzdött a békepárt ellen, támogatva Kossuthot, és az igazoló bizottság elnöke volt. Az április 14. függetlenségi határozat hozatala alkalmával ő vitte a jegyzőkönyvet. Miután az osztrákok Pestet kiürítették, Kossuth ismét a fővárosba küldte, mint budapesti teljhatalmú kormánybiztost, mely minőségben addig maradt, míg budavár megvétele után a kormány visszatért a fővárosba. Az országgyűlést Szegedre és Aradra követte. Világoson Görgeyvel igen heves jelenete volt a fegyverletétel előtti napon; onnan Szatmárba, Beregbe menekült, majd Gömörbe, a hol 1850. jan. végeig bujdosott. Ekkor egy barátjával, Molitor Gusztávval, mint Kocsis menekült Styrián, Salzburgon, Tyrolon át Svájczba, innen Párisba, hova márcz. elején megérkezett. Párisban részint leczkeadással, részint hirlapi s folyóirati dolgozatok írásával kereste kenyerét. Sokat írt a Siéclebe, Pressebe s az olaszországi Opinionéba a hazai állapotokról. (Később a brüsseli Independence Belgenek és a milanói Allianzanak tudósítója volt.) Két hónapig egy vidéki nevelőintézetben is volt, mint a latin, német és angol nyelv tanára. A magyar emigratio bizottságának tagja volt és 1859-ben Kossuthtal Olaszországba ment mint a nemzeti igazgatóság jegyzője s közvetlen része volt azon alkudozásokban, melyeket Kossuth III. Napoleonnal és Cavourral a magyar kérdésben folytatott. Az emigratio reménykedését azonban romba döntötte a villafrancai béke, melynek megkötése után I. is viszatért Párisba. Az események ismét kilátást nyitván a magyar kérdés fölvetésére, 1861-ben visszatért Turinba, hol mint hírlapi tudósító, egyúttal pedig a nemzeti igazgatóság megbízottjaként működött az olasz kormánynál. Az olasz nemzetgazdasági egyesületnek is tagja volt és részt vett tanácskozásaiban. Itt maradt 1866-ig, mikor Kossuth Bismarckhoz küldte Berlinbe, hogy a porosz kormánynyal elintézze politikai részét annak az actiónak, melynek katonai része Klapka tábornok feladata volt, mely azonban a magyar legió szervezésénél tovább nem jutott. A béke megkötése után visszatért Párisba. Időközben egy telet Brüsselben töltött és többször járt Angolországban és Svájczban. Párisban számüzetése kezdete óta főleg közgazdasági tanulmányoknak szentelte idejét, s hallgatta Michel Chevalier előadásait. 1867-ben megtörtént a nemzet és király közt a kiegyezés; I. azonban nem tért azonnal vissza, mert az amnestia föltételéül kivánt hűségesküt nem volt hajlandó letenni. Mindazonáltal, midőn a koronázó országgyűlés feloszlatása után, az új választások kiirattak, Pécs városa, Kossuth ajánlatára, 1868. júl. képviselővé választotta. Ezt a választást azonban az országgyűlés megsemmisítette, a mi akkor nagy föltünést keltett és Pécsett 1868. márcz. 14. az uj választás ismét neki juttatta a mandatumot. Ekkor azután visszatért a hazába s a nélkül, hogy a formaszerű hűség-esküt letette volna, elfoglalta helyét a képviselőházban, melynek azóta, 1872-től kezdve Békés város mandatumával, folytonosan tagja volt, eleitől fogva mint a szélső ellenzék egyik vezére. A 48-as pártnak 1869-től fogva ő volt az elnöke. 1884-ben, midőn Ugron Gábor és még néhány politikus a Tisza pártjából kilépve a függetlenségi párthoz csatlakozott és ezen párt a 48-asokkal egyesülten a függetlenségi és 48-as nevet vette föl, I. ezen pártnak is elnöke s kijelentett vezére lett; innen datálódik a pártnak nagy térfoglalása az országgyűlésen. A képviselőháznak egyik leglelkiismeretesebb tagja s a legnagyobb figyelemmel meghallgatott szónoka volt. Részt vett pártja minden küzdelmében; legemlékezetesebb azonban az a törekvése, melyet az általános vallásszabadság érdekében éveken át kifejtett és melynek 1891-ben határozati javaslata elfogadtatván, sikerét is megérhette. Évekig sürgette a polgári házasságot. Alapítója s elnöke volt az erkölcsnemesítő egyesületnek. Szigorú moralját és tiszta jellemét még az is jellemzi, hogy a bejelentési ív vallásrovata alá azt írta: Istenfélő. Meghalt 1892. nov. 2. Nyiregyházán. Koporsója felett a függetlenségi párt nevében Eötvös Károly mondott bucsúbeszédet. Tetemeit Budapestre hozták, hol nov. 5. országos részvét mellett temették el (a temetés a képvsielőház költségén történt, mely I. érdemeit jegyzőkönyvbe igtatta). Budapest városa azt a belvárosi utczát, melyben az elhunytnak egyszerű lakása volt, a régi Lakatos-utczát Irányi-utczának nevezte el.
Czikkei az Athenaeumban (1841. Nyilatkozás), a Pesti Divatlapban (1848. 15. sz. Beszéde a Pesten meghalt bécsi polgár temetésén), a Hölgyfutárban (1863. II. 30. sz. Magyarország függetlensége, ezért ezen szám az egész ausztriai birodalomban eltiltatott), a Vasárnapi Ujságban (1865. A franczia Institut, 1866. A franczia időszaki sajtó, kiviteli kereskedésünk, 1867. A svéd és amerikai népiskola a párisi világkiállításban, Visszapillantás a kiállításra), a Hazánk és a Külföldben (1865-67. Levelek Jersey szigetéből, Politikai és irodalmi termek Párisban, Levelek Párisból, 26 levél), a Magyarország és a Nagyvilágban (1867. Az arab nők, uti kép), a Magyar Ujságban (1867. 82. sat. sz. Levelek egy képviselőhöz, Ki élni akar, meg nem hal és vezérczikkek, 99-101. sz. A népesség szaporodásáról Magyarországon, 118. sz. A czímzések eltörlése (1868. Női jellemvonások a szabadságharcz korából), az Ország-Világban (1884. Adalékok a márcziusi napok történetéhez, 1885. A márcziusi napok Debreczenben 1849-ben), az Egyetértésben (1885. 93. sz. Budapesti kormánybiztosságom 1849-ben és több politikai vezérczikk és tárcza minden évfolyamban), az Rad és Vidékében (1885. 61. sz. Márcziusi napok története), a Marosban (1888. 45. sz. Az iskolai fegyelem 1848. előtt, emlékeimből); a Vasárnapi Ujságban, (mely lapnak Párisban buzgó levelezője volt, 1893. 21. sz. Jelentése az ország kormányzó elnökéhez Pest, 1849. máj. 4.) Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Munkái:
Histoire politique de la Revolution de Hongrie 1847-1849. Páris, 1859-60. két kötet. (Charles Louis Chassinnal együtt.)
Megjegyzések b. Kemény Zsigmond emlékirataira. Bpest, 1883.
Megjegyzések Madarász József emlékirataira. U. ott, 1884.
Szerkesztette a Magyar Ujság cz. politikai napilapot 1869-ben és 1873. jan. 1-től 1874. jan. 19-ig Budapesten.
Levelei 1889. jún. 18., 1891. decz. 21., 24., 26., 1892. jan. 16., aug. 15. Hentaller Lajos képviselő birtokában.
Síremlékét Donáth Gyula szobrász készíti.
Pesti Hirlap 1842. 182. sz., 1848. 4., 104., 241., 245.
Nyáry Albert, A magyar forradalom napjai. Pest, 1848. arczk.
Közlöny 1848. 32., 124., 187., 189. sz.
Honvéd 1849. 60. sz.
Ujabbkori Ismeretek Tára IV. 487. l.
M. Hirlap 1851. 568. sz. (Haditörvényszéki itélet).
Hazánk és a Külföld 1866. 4. sz. arczk., 1872. 11. sz. arczk.
Magyarország és a Nagyvilág 1869. 24. sz. arczk.
Budapesti Közlöny 1869. 61. sz.
Nép Zászlója Naptára 1869. arczk., 1872. 11. sz. arczk.
Közvélemény 1877. 72. sz.
Vasárnapi Ujság 1878. 44. sz. arczk., 1888. 48. sz. arczk., 1891. 29. sz. arczk., 1892. 45. sz. arczk., 1893. 21. sz. arczk. és névaláirása.
Nemzeti Ujság 1883. 22. sz. arczk.
Ország-Világ 1884. l. sz.
Függetlenség 1884. 74. sz.
Budapesti Hirlap 1892. 304. sz.
1893: Kecskemét 19. sz., Rozsnyói Hirado 28. sz., Sárosmegyei Közlöny 14. sz. (Gyermekkoráról).
Sturm Albert, Országgyűlési Almanach 240. l.
Pesti Hirlap 1896. 304. szám (Pulszky F.)