Hugo Károly (családi nevén Bernstein Fülöp),
orvosdoktor. Bernstein Salamon (1864. decz. 8. halt meg Pesten 106 éves korában) és Loos Eszter fia, szül. hozzávetőleg 1806-ban Pesten; a pesti ág. ev. iskola magyar osztályában kezdte tanulását; 1820-ban lépett a piarista gymnasium II. osztályába, a következő évben a III. grammatica classisba járt; 1823-ban Szegedre küldték szülei magyar szóra. Azután visszajött Pestre s itt végezte a humaniórákat. Miután az egyetemen félévig természettudományi tárgyakat hallgatott a bölcseleti szakon, beiratkozott az orvosi fakultásra; azonban atyja sorsa rosszabbra fordult, fiát nem taníttathatta s a 19 éves ifjú beállott a 7. huszárezredbe. Húsz hónapot töltött a katonaságnál, hol sanyarú helyzete volt; mégis sikerült annyit megtakarítania, hogy katonáskodása alatt két szigorlattal végzett. 1830-ban, a lengyel harczkiáltásra, márcz. elhagyta ezredét és Varsónak tartott, hol rögtön beosztották orvosnak a hadseregbe. Mielőtt azonban kivonult a táborba, Varsóban letette az utolsó szigorlatát. A csatában többször adta tanújelét önfeláldozó bátorságának, különösen a betegek és sebesültek ápolásával. Ezért háromszor előlépett és végül törzsorvosi rangot nyert. Krukowiecki átadta Varsót az oroszoknak és H. az oroszok fogságába került. Az orosz hadseregben a kolera pusztított, azért beosztották a lengyel seregben viselt rangjával az orosz csapatokhoz. Azonban haza vágyott és végre sikerült Rechner pétervári osztrák consul közbenjárására 1832-ben visszatérnie hazájába. Pestről Zalamegyébe ment és az Inkey család birtokain telepedett le, főleg a kolera tanulmányozása s gyógyítása czéljából; ezalatt a járvány megszünt; rövid idő mulva visszatért Pestre s itt kezdte meg orvosi működését. Hahnemann híve lett és a homoeopathiának érdekében polemiát is folytatott. 1834-től 1839-ig jövedelmező orvosi gyakorlata volt és nősülni akart, a mi azonban meghiusult és miként megjegyzé: igaz nőnek igaz szerelme sohasem jutott többé neki osztályrészül. Hahnemann, értesülvén H. irodalmi sikereiről és hogy röpirataiban igaz meggyőződéssel védelmezte őt, magához hívta Párisba. H. engedett a meghívásnak és Hahnemann örömmel fogadta a magyar orvost házába. Ott maradt ugyan egy ideig, de nem igen foglalkozott orvosi dolgokkal; nagyobb erővel vonzotta őt a szinpad; azt tanulmányozta s rövid időre Angolországba is átment; innét aztán, határozott kitűzött czél nélkül Németországnak vette útját és megkezdte bolyongásainak később oly szomorúvá lett sorsát. A német szinpadot akarta reformálni. Berlinbe ment, hol a Shakespeare drámáit saját eszméje szerint akarta szinpadra hozni; a főszerepeket maga játszotta volna; azonban a berlini szinházaknál visszautasították: Hamburgba ment és Bern aus Linz névvel a hamburg-altonai szinházban föl is lépett. Úgy látszik a siker nem kecsegtette, mert Bécsben mint orvos telepedett le s az irodalomnak szentelte idejét; hogy az előkelő házakba is bejuthasson, a zsidó hitről az ág. evangelikusra tért át. Keresztneve: Károly az ez időben (1844) felvett Hugo vezetéknévvel alkották írói nevét. Lázas tevékenységgel írt; egymásután hat drámáját nyújtotta be a Burgszinháznál, de viszszautasították; a lapok azonban elismerőleg szóltak szinműveiről. Ekkor már szakított az orvosi pályával; bécsi sikereihez nem volt reménye többé; hozzá fogott a magyar nyelv tanulásához és első magyar költeménye megjelent a P. Divatlapban. 1844-ben belekezdett a Brutus és Lucretia megírásába. (Ponsard Lucretiája ekkor nagy figyelmet keltett Párisban); majd (1846-dik április 19-én) visszatért hazájába, hogy Egy magyar király czímű színművét előadathassa, a mi sikerült is, s ettől fogva magyar szinműíró lett (szinműveit rendesen mások dolgozták át.) Azonban sikerei elragadták és egyszerre magasabb czéljai voltak, mint a magyar szinház; elhagyta Pestet és 1847-ben újra Párisba ment. Itt a kritika (különösen Jules Janin) magasztalva fogadták franczia darabjait. Már jó úton indult, midőn a forradalom halomra dönté szép kilátásait. A nemzetek képviselői között ő a magyar zászlót lengette. A forradalom lezajlása után visszatért a homoeopathiához és 1848-ban megint meglátogatta hazáját. Csalódva s elkedvetlenedve távozott ismét Berlinbe,.hol a Kaufmann von Marseille (Báró és bankár) cz. drámája 1859. decz. 19. sikert arat. Ezután nem adott életjelt magáról. Sokszor panaszolja, hogy elhagyatva áll magában és sajátságos melancholia ömlik el egész költészetén. Ezen merengés, ez az örökös lelki tusa csakhamar súlyos teherként nehezült reá. 1861-ben Berlinben mimikai felolvasásaival nevetség tárgya lett. Röpiratokat írt: ezek egyikében a porosz királyt, a főurakat és hivatalnokokat sértette meg. Elmeállapotának megvizsgálása megmenté a börtöntől. Azóta csöndes monomaniában élt hol itt, hol ott (Drezdában, Bécsben és Pesten automimikai előadásokat rendezett.) Utolsó éveit, kevés megszakítással Budapesten töltötte; a szinházakat és a hangversenyeket látogatta. Rögeszméje volt, hogy magát tartotta a legnagyobb lángésznek, a ki hivatva van tanaival művészetet, tudományt, vallást, szóval az emberiség egész szellemi életét átalakítani (ezeket is a maga nevéről nevezte: Hugosophia, Hugologia sat.) A hányattatás megviselte s a lelki tusa kimeríté életerejét. Még Calderonhoz írott előszavában barátainak nevezi Bonaparte Napoleont, Rothschildot, néhány évvel később pedig már jóakaróinak kegydíjából él. Egyszer eszébe jutott, hogy Olaszország ege alá siet és valóban el is ment, hogy soha többé vissza ne térjen. Meghalt 1877. nov. 13. Milanóban. Tetemei a milanói temetőben nyugosznak, sírja fölött carrarai márvány emlék emelkedik, melyet nővére Rozina emeltetett. Az említett temetőt 1883 aug. 31. bezárták és hogy a költőnek állandó nyughelyet biztosítsanak, a. Budapester Tagblatt szerkesztősége a kivánt összeget elküldötte a milanoi polgármesterhez.
Német költeményeket írt a pesti Irisbe (1826- 27.), a Jahrbuch des deutschen Elements in Ungarnba (Leipzig, 1845.); magyarokat a Pesti Divatlapba (1846. Hondalok, Bucsúm Bécstől, Panasz a honban és czikkeket 1848. Magyar követség a franczia köztársasági kormány előtt); az Életképekbe (1847. Hondalok, 1848. Egy-két szó Leona előadásáról).
Munkái:
1. Mozaik von Bernstein. Leipzig, 1838. (Hahnemann irányának hathatós védelmén kívül az egyetemi orvosi tanításról több helyen elítélőleg nyilatkozik.)
2. Der Saphir, geschliffen und a jour gefasst von Meister Bernstein. Leipzig, 1839. (Saphir orvos Bernsteiniana cz. támadó röpiratára.)
3. Dr. Ego d. fahrende Homöopath. Elhorama einiger Kunst- und Zunftverwandten u. mehr. Zeit- und Unzeitgenossen. Nebst Anhang, Hahnemann Album enthaltend. Von Frhr. Bern von Stein. Leipzig, 1839.
4. Sehnsuchtsklänge eines wandernden Hagestolzen. Hamburg, 1840.
5. Die grosse Fibel in zwei dramatischen Dichtungen (I. Das Schauspiel der Welt in vier Akten, II. Der Stein der Weisen in vier Akten). Wien, 1844.
6. Fibel der Ehre in zwei dramatischen Dichtungen. (I. Theil. Brutus und Lucretia, Drama in 4 Akten, II. Theil. Des Hauses Ehre. Zugabe: Dramatische Laufbahn. System des Dramas.) Wien, 1845.
7. Das befreite Paradies. Commentar Proben aus der Höllencomedie (La comedie infernale) geschrieben in Wien u. Pesth, 1845. Wien.
8. Psalmen eines armen Poeten. Pesth, 1846.
9. Ein Ungarkönig. Historisches Drama in 4 Akten. Pesth, 1847. (Magyarul: Egy magyar király, dráma négy felv. Pesth, 1847. Eredeti kéziratra a m. n. múzeumban. Először adták Pesten, 1846. jún. 2., a nemzeti szinházban. Ism. Honderű, P. Divatlap sat.)
10. Brutus és Lucretia. Dráma 4. felv. Pesth, 1847. (Először Pesten, 1847. márcz. 15., aug. 17. és 1858. okt. 13. Ism. Pesti Divatlap, Életképek, Főv. Lapok 1890. 17. sz.)
11. Bankár és báró. Szomorújáték három felv. Pesth, 1848. (és Olcsó Könyvtár 99. sz. 1880. Először Pesten 1847. szept. 27., azután is többször, 1858. aug. 31. ismét. Ismert. Pesti Divatlap, Életképek, Szépirodalmi Közlöny.)
12. Der Kaufmann von Marseille. (Báró és bankár.) Drama in 3 Akten. Pesth, 1859 és 1866. arczk
13. La tireliri de Thérése. Páris, 1859.
14. Das gemassregelte Genie, oder: Der göttliche Paria. Von Karl Hugó Amber Bernstein. Berlin, 1862. (Les mémoires terribles d'un martyre monstre IV. Az I-III. kötete nem jelent meg.)
15. Fibel der Liebe. I. Poetischer Theil. Berlin, 1863.
16. Calderon, oder: Liebe aus Verehrung. Berlin, 1863. (Drámai költemény; előadták aug. 24. a pesti városi német szinházban. Első darabja, melyet még Bécsben írt a 40-es években.)
17. Die Fuchtel. Berlin, 1863. (Időhöz nem kötött gúnyoros tartalmú röpívek.)
Szinművei: Világ szinjátéka, eredeti dráma négy felv. (Schauspiel der Welt cz. szinművéből, a nemzeti szinpadra alkalmazta s előadták Pesten 1847. nov. 20. és 1848. jan. 1 Ism. Életképek 1847. II. 23. sz. Jókai Mór, P. Divatlap 1848. 2. sz. és P. Napló 1850. 42. sz.); Bölcseség köve, dráma négy felv. (Kézirata a nemzeti szinházban.)
Kéziratai: megkezdett és félbehagyott összefüggéstelen versek, drámai fragmentumok, prózában írt aphorismák és egy jóformán befejezett szinmű: Das Ehewehe cz., melyet akkortájt írt, mikor még a nagyzás hóbortja nem bántotta.
Arczképei: kőnyomat, rajzolta Grinzhofer 1846. nyomt. Walzel Pesten és rajzolta Barabás (a Pesti Divatlap 1847. melléklete).
Heinsius, Allg. Bücher-Lexikon. Leipzig. 1846. IX. Bd. 1. Abth., X. Bd. 1. Abth. 1848., XIV. Bd. 1. Abth.
Honderű 1847. II. 7., 14-17. sz.
P. Divatlap 1847. 28. sz.
Pannonia 1847. 37-39.
Danielik, M. Irók II. 118. l.
Vasárnapi Ujság 1858. 38. sz. arczk., 1877. 47. sz. arczk. (Törs K.)
Wanderer 1864. 342. sz.
Toldy, M. Nemzeti Irodalom Története.
Hölgyfutár 1858. 249., 253. sz., 1863. I. 51. sz., II. 20. sz. (Lauka Gusztáv.)
Koszorú 1863. (Automimicai előadásai.)
Egyetemes M. Encyclopaedia IX. 293. l.
Magyarország és a Nagyvilág 1866. 11. sz. arczk., 1877. 47. sz. (Ágai A.)
1877: Budapesti Napilap 321. sz., P. Napló 305. sz., Hon 275-278., 305. sz., Nemzeti Hirlap 319. sz., Közvélemény 321. sz., Egyetértés 301. sz., Főv. Lapok 265., 273-275. sz. (Ágai A.), Petőfi-Társaság Lapja II. 18. sz., Pester Lloyd 265. sz. (Abendblatt), 327. sz. (Ágai A.)
Figyelő VI. 1879. 61. l. XVI. 9-28. (Scossa Dezső), XVII. 155. l.
Magyarország 1880. 162. sz. (Robin H. sírja fölött.) 1881. 185. sz.
M. Salon VIII. 1888. (Falk Miksa.)
Petrik Bibliogr.
Beőthy Zsolt, M. Nemzeti Irodalom Történeti Ismertetése II.
Petrik Bibliogr.
Irodalomtörténeti Közlemények 1892-94. (dr. Kőrös Endre, H. K. ifjusága.)
Budapesti Hirlap 1891. 158. sz.
Nemzet 1891. 157. sz.
Móczár József, Hugó Károly élete és szinművei. Szeged, 1894.
Budapesti Szemle 1894. LXXXVIII. 160. l.
Pallas Nagy Lexikona IX. 445. l. (Négyessy László.)