jogi doktor, a m. tud. akadémia tiszteleti s a Kisfaludy-társaság rendes tagja, szül. 1822. jan. 1. Szombathelyen (Vasm.) egyszerű polgári állású szülőktől; tanulmányait szülővárosában, majd Sopronban, a jogot a győri akadémián végezte. 1841-ben Istóczy Antal vasvármegyei ügyésznél volt jogi gyakorlaton. 1842-ben Széll Imre ítélőmester mellett esküdt fel kir. táblai jegyzőnek és miután 1843. márcz. az ügyvédi vizsgát letette, Szombathelyen kezdett ügyvédi gyakorlatot, majd a városnál főjegyző lett és buzgón működött annak közügyeiben. Már ekkor feltűnt Deák Ferencznek és megnyerte e nagy embernek egész életére kiterjedő becsülését és barátságát. Az 1848-ki pesti országgyűlésen már mint a szombathelyi választókerület képviselője jelent meg és e minőségben követte az országgyűlést Debreczenbe, majd ismét, Buda bevétele után, újra Pestre és Szegedre is. A szabadságharcz után hadi törvényszék elé állíttatott és fogságot is szenvedett, de már 1850-ben amnestiát nyert. Visszatérvén szülővárosába s miután az osztrák jogból a vizsgálatot letette, ügyvédi irodát nyitott. 1853-ban az ügyvédi gyakorlattól politikai múltja miatt felfüggesztetett; 1854-ben azonban a felfüggesztés visszavonatott és rövid idővel ezután a herczeg Batthyány-féle vasmegyei uradalmak jogi tanácsosává neveztetett ki, mely hivataltól azonban 1861-ben, midőn képviselővé választatott s Pestre költözött, lemondott. Apponyi György országbiró, Deák Ferencz ajánlatára, 1860-ban az országbirói értekezletre hívta meg. Itt alapította meg országos hírét, t. i. az eszméknek nagy zavara uralkodott akkor a törvénykezés kérdése körül. Legelső jogi tekintélyeink közül is többen a restitutio in integrum elvéhez ragaszkodtak, a mig H. a vitára eldöntő befolyást nem gyakorolt a jus publicum és jus privatum közti éles határvonal fölállítása által. Ezért genialitásának országos elismerését vitte onnan magával haza. Az 1861. országgyűlésen két beszédet tartott, egyszer nyilt, egyszer pedig zárt ülésben. Az utóbbi megszerezte neki Eötvös József báró barátságát, a kihez aztán egészen annak halálaig a legbizalmasabb viszonyban állott. 1861. decz. 20. a m. tudom. akadémia, mint művészi szónokot, levelező tagjának választotta meg és 1864. márcz. 1. foglalta el székét, értekezvén azon befolyásról, melyet az osztrák törvénykezési reform erkölcsi és anyagi életünkre gyakorol; (1868. márcz. 18. tiszteleti tag lett). Az 1862. évet a külföldi törvényhozások tanulmányozásával tölté, hogy a közélet nyilvánulásait közelebbről megismerje. Beutazta Német-, Franczia- és Angolországot, valamint Belgiumot is. Dessewffy Emil 1863-ban a megalkotott magyar földhitelintézet jogtanácsosául és jogi osztálya igazgatójáúl hívta meg. Az 1865-ben összehívott alkotmányos országgyűlésre a szombathelyiek újra megválasztották képviselőjüknek. 1866. decz. 1. a közjogi kiegyezés érdekében tartott beszéde, melylyel a parlament sorompói elé lépett, maga után vonta a legnagyobb kitüntetést, mely alkotmányos polgárt érhet. Midőn a nemzeti alkotmány megalakult, a koronázott király, ismét Deák Ferencz ajánlatára, őt igazságügyminiszterré nevezte ki. Örömmel üdvözölte az 1867. kiegyezést, mert annak alapján lehetségesnek hitte a magyar állam újra felépítését, úgy a hazai igazságszolgáltatásnak, törvénykezésnek és biráskodásnak szabadelvű egészséges reformját. Először is körülvette magát elvrokon és bizalmát biró szakemberekkel és előterjesztette gyökeres átalakításokat tartalmazó törvényjavaslatait; elválasztotta a törvénykezést a közigazgatástól és kellőleg minősített bírákat nevezett ki; megalapította a birói függetlenséget az elmozdíthatlanság és annak egyéb föltételei által, de egyszersmind a birák felelősségét szabályozó törvénynyel a birói önkényt korlátozva; a szükséges tényezők hiányában akkor még életbe nem léptethető szóbeliség és közvetlenség rendszerének legalább útját egyengette; a királyi curiát semmítőszékre s legfőbb ítélőszékre osztotta s a királyi táblával együtt megtisztította az oda nem illő papi s mágnási elemektől; megkisérlette a királyi tábla felosztását is, melyet azonban akkor a minisztertanács nem fogadott el; a régi úrbéri viszonyok maradványait megszüntette; a büntető gyakorlatra vonatkozó intézkedéseiben a bilincsek alkalmazását, a botbüntetést, a vérdíjat eltörölte. A szorosan saját tárczája körébe tartozó törvényeken kívül élénk és döntő részt vett az 1865-67. törvényhozás időszakában létrejött részint alap-, részint más fontos törvények megalkotásában is, milyenek a közös ügyekről szóló XII., a zsidók emancipatiójára vonatkozó XVII., a nemzeti egyenjoguságot tárgyazó XLIV. t.-czikk stb. Az úrbéri maradványokat rendező, különféle ily eredetű jogok és terhek megváltását tárgyazó törvényei a birtokos aristocratia részéről erős ellenzésre s rosszalásra találtak és elkeseredett kifakadásokat idéztek fel a democrata miniszter ellen. 1871. máj. 16. lemondott miniszteri állásáról; így kezdeményezett reformtörekvései csonkán maradtak és csak évtizedek mulva jutottak részben érvényre. Lemondása után, az akkor alkotott és azután más intézetekbe olvadt magyar földhitel-részvénytársaság és a municipális-bank igazgató-elnökké választotta. 1877-ig viselte ezt a tisztet és azért köszönt le, mert a részvényesek működésével nem volt megelégedve s nem akarta megengedni, hogy a két intézet tőkéit külországi vállalatokba fektessék. Majd a herczeg Esterházy javaknak legfelsőbb helyről kinevezett zárgondnoka lett. Két év alatt a kezelésére bízott roppant tömeg rendezését munkába vette, a tisztázás terveit elkészítette; közben herczeg Esterházy vendégszeretetét az orvosok és természetvizsgálók soproni gyűlésén Kismartonban és Fraknó várában fényesen képviselte; de tervei keresztülvitelében legyőzhetetlen akadályokra találva, az állást másoknak engedte át és nyugalomba vonult. E mellett a képviselőháznak ezentúl is köztiszteletet élvező tagja s egyik dísze maradt. Ő volt az egyetlenegy minisztere a magyar alkotmányos életnek, ki megelégedvén hű szolgálatai általában elismert nimbusával, sem titkos tanácsosi excellentiás czímet, sem rendjeleket vagy főrendiházi tagságot nem visel, nem kért soha s megkinálva sem fogadott el, mindenkor megőrizve tiszta democrata jellemét. 1878 óta minden pártköteléken kívül maradt; támogatta a kormányt, valahányszor az előlépést tett azon elvek felé, melyeknek ő szolgálatában állott. Szemeinek nagyfokú elgyengülése, roncsolt egészsége s a közélet folyamával való fokozódó elégületlensége arra bírták, hogy az országgyűlés legutóbbi feloszlatása után a politikai pályáról visszavonuljon. Ezt temesvári választóinak egy szép levélben adta tudtukra. A parlament júl. 1. ülésében tartott nagy beszéde politikai hattyúdala volt. Minthogy fogyatékos látóerejét nagyszerű emlékező tehetsége jó részben pótolja s a mit felolvasó titkárától hall, azonnal felfogja és soha el nem felejti, most a reá nézve lehetetlen írást diktálással pótolja s emlékezéseit tollba mondva, érdekes emlékiratait főleg minisztersége idejéből előkészíti. Nagy jogász érdemeinek elismerése fényes kifejezést nyert a m. kir. egyetem jogi kara részéről is, midőn az egyetem százados emlékünnepe alkalmából díszdoktori oklevéllel tüntette ki.
Költeményei s elbeszélései a Regélőben (1839-41. HRVTH BLDR és H-th B-r alájegyzéssel és u. ott, 1840. 32-34. sz. Kivonatok úti-naplójából); Álom és valóság cz. hosszabb költeményéből két strófát közölt a Pesti Hirlap (1885. 205. sz.), kettőt a Bud. Szemle (1885-86.), három alkalmi versét István főherczeghez 1847. a Pápai Lapok (1886. 23. sz.) és a Pesti Hirlap (1886. 158. sz.) hozták; egy 1864-ből a Vasárnapi Ujságban (1874) és egy más költeménye a M. Szalonban (X. 1889.) jelent meg. Czikkei: Kodifikatio terve a Jogtudományi Hetilapban (1866) és a Budapesti Szemlében (1886. A köztörvényhatóságok rendezéséről); Nyilt levele a Jogtudományi Közlönyben (1867). A fővárosi szabadelvű lapoknak (különösen a Pesti Naplónak a 60-as években) keresett dolgozótársa és vezérczikkírója volt. Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Munkái:
1. Municipium és parlamentarismus. Pest, 1866. (Névtelenül.)
2. A birói hatalomról szóló törvényjavaslat megvitatása alkalmával tartott beszéde. Pest, 1869.
3. Emlékbeszéde Szemere Bertalan felett. Bpest, 1875. (M. tudom. akadémia Évkönyvei XIV. 6.)
4. Emlékbeszéd gróf Mikó Imre felett. Bpest, 1877. (M. tudom. Akadémia Évkönyvei XVI. 1.)
Kézirati munkáiról a M. Szalon (1885) ezeket írja: «Az őszszel befejezi azt a közjogi essayt, melyet a Revue des deux Mondesnak szánt, hogy a külföld politikusainak tiszta fogalmuk legyen Magyarország államjogáról. Ezt követi 1847 óta nyilvánosan elmondott parlamenti, akadémiai, jogászgyűlési és egyéb szónoklatainak gyűjteményes kiadása. Pendantja lesz a szónoklatoknak H. költeményeinek kiadása, melyeket a harminczas és ötvenes évek közt írt, és végül ezeket a műveket betetőzi emlékirata egész közpályájáról.»
Arczképe kőnyomat: Barabás rajza után 1866-ban nyomt. Pollák testvérek (Vereby Soma, Honpolgárok Könyve I. kötetében.)
Ország Tükre 1862. 9. sz. arczk., 1864. 11. sz. arczk.
Vereby Soma, Honpolgárok Könyve I. Pest, 1866. arczk.
Vasárnapi Ujság 1866. 23. sz. arczk.
Magyarország és a Nagyvilág 1866. 18. sz. arczk.
Hazánk és a Külföld 1867. 11. sz. arczk.
M. tudom. Akadémia Értesítője 1868. 98. l.
Budapesti Közlöny 1869. 53. sz.
Wyatt, Hungarian Celebrities. London, 1871.
Fővárosi Lapok 1870. 236. sz. (H. ifjúkorából.)
Kákay Aranyos, Nagy férfiaink. Bpest, 1874.
Ellenőr 1879. 615. sz.
Kun László, A magyar igazságügyi kormányzat Horváth Boldizsártól Pauler Tivadarig. Bpest, 1880.
Délmagyarországi Lapok 1884. I. 88., 244., 245. sz.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
Sturm, Új Országgyűlési Almanach 1887-1892. Bpest, 225. l.
Irodalomtörténeti Közlemények I. 1891. 120. l.
Pallas Nagy Lexikona IX. 375. l. (Tóth Lőrincz.)