bölcseleti doktor, csillagász, szül. 1720. máj. 15. Selmeczen, hol atyja H. Mátyás Cornelius az ottani bányák mathematikusa s főgépmestere volt; H. Beszterczebányán rhetor volt, midőn 1738. okt. 18. Trencsénben a jezsuita rendbe lépett; a bölcseletet három évig hallgatta. 1740-ben a bölcseleti tudományok hallgatása végett a rend Bécsbe küldötte. Szabad idejét a természettudományok tanulmányozására fordítá, s búvárlatai tárgyát kezdetben a mesterségesen összeállított nap- és vízórák egyszerűsítése, az addig használt föld- és égtekék szabatosabb, czélszerűbb készítése képezék. 1744-45-től kezdve kizárólag kedvencz tárgyának élt. Tervei kivitelében hathatósan támogatta Fröhlich Erasmus, jeles történetbúvár; az ő befolyásának köszönhette azt is, hogy a keleti nyelvek akadémiájának igazgatója, Frantz József csillagászati vizsgálódásaihoz segédül szemelte ki, s a természettani múzeum rendezésénél munkásságát igénybe vette. 1746-ban visszatért hazájába s a rend lőcsei gymnasiumában megkezdette tanári pályáját; a latin és görög nyelvet, történelmet, földrajzot és mennyiségtant adta elő. 1748 elején újólag visszament Bécsbe hittani tanulmányait bevégzendő. Königseck gróf, az udvari kamara elnöke megbízta, hogy az ifjakat, kik a bányászat iránt érdekeltséggel viseltetnek, vezetné be a menynyiségtan és bányamérnökség elemeinek ismeretébe. E körülmény bírta Hellt azután arra is, hogy a magyar bányatörvényt lefordítsa németre. 1751-ben áldozó pappá szenteltetett föl. Ekkor Nagyszombatba ment, hol sok buzgalmat fejtett ki az ottani csillagvizsgáló létesítése körűl. Majd Kolozsvárra hivatott a menynyiségtudomány tanszékére. 1755. szept. Bécsbe költözött, hova az újonnan felállított csillagvizsgáló intézet igazgatójává s az egyetemen a mechanika tanárává neveztetett ki. Alig foglalta el helyét, mindjárt megindítá az általa szerkesztett csillagtani ephemeriseket. Ezeknek és itt közzétett értekezéseinek köszönheté az európai hírnevet. Midőn 1768-ban a jövö esztendőre várható Venus-átvonulásra készültek, VII. Keresztély dán király őt mint korának egyik leghíresebb csillagászát felszólította, hogy Norvégia északi részében észlelné meg e ritka tüneményt. H. 1768. ápr. 28. Sajnovics jezsuita társával indult el Bécsből és okt. 11. érkezett meg rendeltetése helyére Wardoehuusba, hol 1769. jún. 3. a Venus átvonulását kedvező idő mellett észlelte. Ez alkalommal Sajnovics és H. a lappok nyelvére s műveltségi állapotára nézve fontos adatokat gyűjtöttek. H. észleléseinek megbízhatóságát később Lalande és mások kétségbe vonták és őt azzal gyanusították, mintha észlelésein később, a kedvezőbb eredmény elérhetése czéljából, önkényesen változtatott volna. Az adataiból származtatott nap parallaxist pl. Encke igen nagynak találta, holott az újabb mérések az ő eredményei számára kedvező fordulatot hoztak. H. korának csillagászai között nagy tekintély volt. Midőn a magyar királyi egyetem 1777-ben Nagyszombatból Budára tétetett át, csakhamar egy csillagvizsgáló létesítése végett történt intézkedés. H. hivatott meg Bécsből, hogy e végre alkalmas helyet választana és az épület fölállítása iránt intézkedjék. A csillagvizsgálót a királyi palota fölébe építtette, mely a nélkül is egyetemi helyiségűl avattatott fel. A felügyeletet is H. vállalta magára s az ott történt észleletek 1780-tól H. bécsi s Bode berlini Tudósításaiban vannak feljegyezve. Hellt a tudományok terén szerzett érdemeiért több tudós társaság választotta tagjai sorába, így a párisi, bolognai, koppenhágai, stockholmi, göttingai s drontheimi akadémiák. Meghalt 1782. ápr. 14. Bécsben és Enzersdorfban temettetett el, egy barátja Penkler báró birtokán. Emlékkövén Denis sírirata díszlik.
Munkái:
1. Elementa algebrae Joannis Crivellii magis illustrata et novis demonstrationibus et problematibus aucta. Vindobonae, 1745.
2. Adjumentum memoriae manuale chronologico-genealogico-historicum. Vindobonae, 1760. (Újabban: Monachii et Ingolstadii, 1763., Viennae, 1772., 1774. és 1789.)
3. Compendia varia praxesque omnium operationum arithmeticarum. Claudiopoli, 1755.
4. Elementa mathematicae naturalis philosophiae ancillantia ad praefixam in scholis normam concinnata. Pars I., Elementa arithmeticae numericae et litteralis seu algebrae. Claudiopoli, 1755. (és Bécs, 1761.)
5. Exercitationum mathematicarum Partes Tres. Vindobonae, 1755. (Vindobonae, 1759., 1773. Claudiopoli. 1760.)
6. Ephemerides astronomicae ad meridianum Vindobonensem. Vindobonae, 1757-93. (az 1760-71. évf. Lappországban történt utazása alatt Pilgram Antal adta ki )
7. Dissertatio complectens calculos accuratissimos transitus Veneris per discum Solis in tertiam Junii 1769 praedicti... Viennae, 1760.
8. Kurzer Unterricht der Oster-Feyer für den ungelehrten gemeinen Mann...Viennae, 1760.
9. Introductio ad utilem usum magnetis ex calybe. Viennae, 1762. (Ugyanez németűl. Viennae, 1762.)
10. Transitus Veneris ante discum Solis. Anni 1761. Die Astronom. 5. Junii calculis definitus et methodo observanti illustratus. Viennae, év n. (Utánnyomata az Ephemerides de 1762., Nova Acta Eruditorum. Lipsiae, 1762. és Vindobonae, 1770.)
11. Tabulae soldres. Viennae, 1763. (és Ephemerides 1764.)
12. Tabulae lunares ad meridianum Parisinum... Viennae, 1763. (és Ephemerides de 1764.)
13. Tabulae planetarum Saturni, Jovis, Martis, Veneris et Mercurii ad meridianum Parisinum... Viennae, 1763. (és Ephemerides de 1765.)
14. De satellite Veneris... Viennae, 1765. (és Ephem. de 1766.)
15. Elogium rustici Tyrolensis celeberrimi Petri Anich... Viennae, 1767. (és Ephem. de 1767.)
16. Observatio transitus Veneris ante discum Solis die 3. Junii Anno 1769. Wardoëhusii... Hafniae, év n. (Ephem. de 1770. Observatio... Junii 1769. Wardoehusii facta et Societati regiae scientiarum Hafnensi die 24. Nov. 1769. praelecta... cz. Vindobonae, 1770.)
17. De parallaxi Solis ex observationibus transitus Veneris 1769. Hafniae, 1772. (és Ephem. de 1773.)
18. Methodus astronomica sine usu quadrantis vel sectoris aut alterius cujusvis instrumenti in gradus circuli divisi... Hafniae, 1774. (Németül: Beyträge zu verschiedenen Wissenschaften. Hafniae, 1775.)
19. Max. Hell's Schreiben über die alhier in Wien entdeckte Magnetenkur, an einen seiner Freunde. Hafniae, 1775.
20. Unpartheiischer Bericht der alhier gemachten Entdeckungen der künstlichen Stahlmagneten in verschiedenen Nervenkrankheiten. Hafniae, 1775.
21. Erklärung über das zweite Schreiben Herrn D. Mesmers die Magnetkur betreffend an das Publikum. Wien. 29. Jäner, 1775. sat.
22. Tabula geographica Ungariae veteris ex historia Anonymi Belae regis notarii. Pestini, 1801, (Ism. Wenzel G. a M. Akad. Értesítő 1851, 161. l )
23. P. Hell's Reise nach Wardoe bei Lapland und seine Beobachtung des Venus-Durchganges im J. 1769. Aus den anfgefundenen Tagebüchern geschöpft und mit Erläuterungen begleitet von Carl Ludwig Littrow. Wien, 1835.
Kiadta a Wienerischer Almanach-ot 1775-re (a gothai Almanach mintájára), úgyszintén: Ritterorden Almanach, Physikalischer Almanach, Kinder Almanach és Räthselkalender cz. évkönyveket.
Levelei Pray Györgyhöz, Kaprinayhoz, Weiss Xav. Ferenczhez és másokhoz az egyetemi könyvtár kéziratai közt vannak.
Kéziratban maradt: Expeditio literaria ad polum arcticum (éjszakon szerzett tapasztalatairól írt följegyzései. Ism. M. Akadémiai Értesítő 1851. 151. l. Reguly Antal tudósítása H. historiai kéziratai azon részéről, mely a magyar-finn kérdést tárgyalja cz.)
Arczképe rézmetszet, Pohl V. rajzolta természet után és Haid J. G. metszette Bécsben 1771-ben; aláírása R. P. Maximilianus Hell e S. J. ante Discum solis. die 3-a Junii 1769. Wardoehuusi in Lapponia Finnmarchica, Votis Christiani VII. Daniae et Norvegiae Regis impletis, in veste sua Lapponica; még más arczképei is vannak évszám nélkül; egyiket Blaschke J. metszette Bécsben, másikat Pohl V. rajza után Nilson J. E. készítette.
Horányi, Memoria II. 81.
De Luca, Das gelehrte Oesterreich. Wien, 1776. I. 176-194. l.
Pressburger Zeitung 1780 49. sz. (Kitüntetése a lengyel király által.)
Merkur von Ungarn 1787 (egy magyar tudom. akadémia terve.)
Schlichtegroll, Nekrolog auf das Jahr 1792. Gotha. I. 282-303. l.
Meusel, Joh. Georg, Lexikon der von 1750 bis 1800 verstorbenen teutschen Schriftsteller. Leipzig, 1805. V. 335.
Kunitsch, Mich., Biographien merkwürdiger Männer der österreichischen Monarchie. Grätz, 1805. V. 84-108. l.
Hormayr, Oesterr. Plutarch. Wien, 1807. IX. 151.
Kölesy és Melczer, Magyar Plutarkus III. 125-132. l.
Erdélyi Muzeum 1817. VIII. 88.
Ersch und Gruber, Allg. Encyclopaedie II. Sect. V. 152.
Vaterländische Blätter. Wien, 1819. 90. sz. (Littrow.)
Bote von und für Ungern 1834. 19. sz. arczk
Oesterr. National-Encyclopädie II. 544.
M. Akadémiai Értesítő 1851. 161. l. (Historiai kéziratairól.)
Stoeger, Scriptores 128.
Poggendorff, Biogr.-liter. Handwörterbuch. Leipzig, 1859. 1055.
Nouvelle Biographie generale. Paris. XXIII. 836.
Wurzbach, Biographisches Lexikon VIII. 262. (H. epitaphiumát is közli, melyet Denis Mihály irt.)
Természettudományi Közlöny 1869. 343., 1871. 454., 1888. 33., 1891. Pótfüzet (Herman Ottó.)
Századunk 1869. 176. sz.
Athenaeum 1873. 23. Sz. (Hőke L.)
Szinnyei Könyvészete (munkái részletezve.)
Allgemeine Deutsche Biographie XI. (Bruhns.)
Pauler Tivadar, Budapesti Egyetem Története 174., 298. L
Vasárnapi Ujság 1891. 19. sz. (Herman Ottó.)
Akadémiai Értesítő 1891. 179., 187., 568. l.
De Backer-Sommervogel, Bibliothèque-Bibliographie II. 96-109., III. 2245., IV. 237. l. (munkáinak repert.)
Irodalomtörténeti Közlemények 1893. 212., 337. (Levelei.)